Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)
Bakó Ferenc: Településnéprajzi tanulmány
csaknem egyenlő mennyiségben jelentkezik. Ebből az arányból elsősorban a hagyományra támaszkodva következtethetünk a gazdálkodás olyan szerkezetére, melyben az állattenyésztés jelentőséggel bír. A gazdálkodás és település ilyen formában feltételezett összefüggését fentebb az 1755. évi állapottól követtük a jelenkorig, de lehetőség nyílik arra — ha korlátozott mértékben és pontossággal is —, hogy ezeket a jelenségeket ellenkező irányba, tehát a középkor felé is figyelemmel kísérjük. A XVII. század végén 1696-ból maradt ránk egy összeírás, mely az évi censust az egész falura egy összegben tartalmazza 108 , majd felsorolja a természetbeni szolgáltatásokat. Ezek között előírja, hogy 50 köböl búzát és 50 köböl árpát köteles évente Maklár népe adni földesurának. Az állatok számát az irat nem tünteti fel. Hasonlóképpen egyenlő arányban szerepelteti a búzát és árpát az 1682. évi urbárium, csak 50 helyett 60—60 kassai köböllel. 109 A XVI. század urbáriumai és dézsmajegyzékei ugyancsak keveset mondanak a földművelés és állattartás arányáról. A nagyállat-tartás (ló, szarvasmarha) nem esett dézsmakötelezettség alá, ezért sem az állatállomány számát, sem a rá eső szolgáltatás mennyiségét nem közlik. Mindemellett kétségtelen azonban, hogy a tiszántúli s a jobbparti megyék híres állattenyésztése a török uralom, illetve a hódoltság viszonyai között is tovább virágzott. 110 Minden kétséget kizáróan a nagymérvű állattartás a legelők nagy kiterjedéséből állapítható meg. Maklár egyetlen dezsmajegyzéke sem közli a legelők nagyságát, de több időpontban adja az őszi és tavaszi vetés arányát. 1549-ben a vetésszerkezeten belül az őszi 82,6%-ot, a tavaszi 13,8%-ot tesz ki. N. Kiss I. szerint a tavaszi vetésnek ez az aránya magasabb a járásszerte megszokott átlagnál, s valószínűleg az állattenyésztés fejlettségével áll kapcsolatban". 111 A későbbi dézsmajegyzékek (1576, 1577) adatai az őszi vetés fokozatos csökkenéséről és a tavasziak térhódításáról tanúskodnak, ezért az előbbi megállapítás nyomán arra kell következtetnünk, hogy a földművelés rovására az állattenyésztés tovább fejlődik akkor is, ha a tavaszi vetésterület növekedését a könnyebb megmunkálással, ezt pedig a bizonytalan életviszonyokkal magyarázzuk. 1576-ban 68%, esett a határban őszi búzára és 32% tavasziakra. A következő évben arányuk már csaknem egyenlő: 50,5% az őszi és 49,5% a tavaszi vetés összterülete. 112 Amint fentebb láttuk, a vetésterületnek ez a megoszlása — melyben őszi vetés alatt búzát, tavaszi alatt pedig árpát és zabot kell értenünk — állandósul, legalábbis ezt bizonyítják a XVII. sz. vége, majd a XVIII—XIX. század termésadatai. Ha a XVIII. sz. közepének (1755) szálláskertes településmódja és a gazdálkodásban jelentőséggel bíró állattenyésztés kapcsolatának egyetlen történetileg bizonyítható kritériumaként elfogadjuk a vetésterület egyenlő arányú megosztottságát őszi és tavaszi vetés között, úgy fent idézett adataink arra engednek következtetni, hogy Makiáron a XVI. században is a XVIII. század derekához hasonló kertes települési forma volt használatban. A dézsmajegyzékek azon adataiból viszont, hogy a század közepén ebben az arányban még az őszi vetés sokkal kisebb arra következtethetünk, hogy ekkor és még korábban is az állattartás kevésbé jelentős. Ez esetben viszont Makiáron a szálláskertes települési szerkezet kialakulását — esetleg újraalakulását — a XVI. sz. közepén állandósuló hadiállapotoknak kell tulajdonítanunk. I0S EÁL. Érs. Lt. Liber 11. pag. 241-b. ,,Conscriptio Bonorum Episcopatus Agriensis cum suo Ordinario Censu Annuali. 1696". 109 EÁL. Érs. Lt. Liber 30. pag. 195. „Urbárium seu Consriptio Bonorum ad Episcopatum Agrien. Spectantium". 110 Ld: N. Kiss T., i. m. 1049. 1. 111 Ld: uo. 133. 1. 112 Ld: N. Kiss I., i. m. 1000. 1. 318
