Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)
Szabó János Győző: Honfoglaláskori sírok Eger-Répástetőn
szabályok a halottal szemben nem ismeretesek, a fehéroroszokhoz nyugat felől terjedt el. 100 Egyéb meggondolások alapján is már régen túlhaladott az az álláspont, hogy ez a hiedelemvilág a szlávsághoz köthető, s tőlük terjedt volna el más népekhez. 101 . A magyar néprajzi kutatás Ipolyi Arnold óta 102 változatlanul azt vallja, hogy a vámpír-hit ősvallásunktól idegen, s ha ilyen motívum mai néprajzunkban előfordult, az újabb keletű szláv vagy román hatásnak fogható fel. Szendrey Ákos a nemzetiségi területek kivételével egyetlen ide vágó temetkezési babonát sem ismer, 103 eltekintve a sírbanyílazástól, amelyet mi soroltunk a vámpírisztikus motívumokhoz. Ennek az ellentmondásnak a feloldását egy régészeti igényű dolgozatban nem kísérelhetjük meg. 101 A vámpírikus műveleteknek kitett honfoglaláskori halottaink között vannak melléklet nélküliek és gazdagon felékszerezettek. A késő-avar temetők hasonló sorsú halottai is egyszer rangosak, máskor a legnagyobb szegénység benyomását keltik; erre Kovrig Hona az állattyáni temető feldolgozásánál hívta fel a figyelmet. 105 A vámpírisztikus hiedelemvilágnak éppen ez egyik jellemzője: a legnyomorultabb csavargó és a dúsgazdag ember egyaránt vámpírság hírébe keveredhet. S tudjuk, hogyha például járvány idején az először meghaltak sírjait felbontották, azzal számoltak le, amelyiket épebb kinézésünek (kövér, puffatag: ,,élő halott") vagy élénkebb színűnek (piros lesz a sok vértől, melyet kiszívott) találtak, szociális meggondolások itt másodrendűekké váltak. '"" D. Zelenin, Russische (Ostslavische) Volkskunde (Berlin 1927), 393. - J. Mjartan szerint azonban a legtöbb halottkísértésről, ártalomról szóló mese az. oroszoknál él (i. m. 108. 1. jegyzete). 101 A vámpírizmust először R. Andrée tekintette a szlávok hitvilága sajátos termékének, a szláv területek szerinte e szokások gyújtópontjai voltak („Brennpunkt") (i. m. 94.). Ilyen felfogásban született meg az az erőszakolt elképzelés, hogy Angliába a vámpír-motívum a szlávoktól Skandinávián keresztül (az ottani népek közvetítésével) jutott el, bár Skandináviában a szorosabb értelemben vett vámpír-hit nem mutatható ki (Havekost, Die Vampirsage in England. Diss. Halle 1914) L. még 44. jegyzetünket. 102 Ipolyi A., Magyar Mithológia. (Bpest 1929), 311. " ,:! Szíves szóbeli közlés (1964. január). 104 A honfoglaló magyarság, különösen Pannóniában, jelentős számú délszláv lakosságot olvasztott magába. Ezért nem hathat meglepetésképpen, hogy egyházi babonáink, szókincsünk jelentős része délszláv eredetű (Kniezsa I., A magyar nyelv szláv jövevényszavai I. (Bpest 1955), 265.). Érdekes, hogy a magyarság ebből a délszláv közvetítésü kereszténységből (amely még hivatalos formájában is felmutat vámpírisztikus motívumokat: I. 45. jegyzetünket), úgy látszik kiszűrte, ill. nem fogadta be azt, ami az ősök tiszteletével, ősvallásunk alapjával nem fért egybe. Ma körülbelül így lehet megmagyarázni Ipolyi állásfoglalását. Az ősök tisztelete és félelme azonban egy tőből fakad. A durva temetkezési babonák hiányát a magyar néprajzi anyagban nyilvánvalóan az egyház hosszú, intenzív ideológiai hatásának tudhatjuk be, amely a változások iránt fogékonyabb népeknél gyorsabban tüntette el az ősi szokásanyagot. A kíméletlen eljárások emlékei még fellelhetők temetkezési szertartásainkban, de ami régen a közösségeken belül egyes esetekre korlátozódott, az megszelídült formájában egyegy népcsoport általános szokásává vált. (Csak a kérdés illusztrálására hozunk fel egy kevéssé ismert példát: Berze Nagy János jegyezte fel Baranyában, hogy a halott visszajárásának megakadályozása céljából a halottas ágyon meg kellett húzogatni a lábait [Baranyai magyar néphagyományok., III. Pécs 1940, 237.]. Ez a szokás véleményünk szerint csakis egykori lábcsonkításra utalhat.). Folklór-anyagunkban nem hiányzik a vámpír-motívum. Népi hitvilágunk lidérc-alakjainak a vámpír-hiedelmekkel való összefüggései szerintünk még nem kellően tisztázott kérdések; eddig inkább csak rendszerező munkát végzett a kutatás (Domanovszki György., Acta Ethn. 6[1957]41-72.). 105 Kovrig, Das awarenzeitliche. 85. 128
