Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)

Szabó János Győző: Honfoglaláskori sírok Eger-Répástetőn

Átszúrt mellel találták a Szarvas belterületén feltárt X. századi temető m. sírjának női csontvázát. A felékszerezett nő jobb mellkasában rézsút egy vasár volt. A szúrás hátulról történt, mivel nyélrésze a lapockája alá nyúlt.

93 A sírba való belövésre a Móra Ferenc által ismertetett medgyesegyházi adaton

91 kívül újabbal is szolgálhatunk. A Szentes-borbásföldi temető 7. sírjában egy nyílhegyet a koponyától déli irányba 5 cm-re csaknem függőlegesen a sírfenékbe belefúródva tárhattunk fel. Egy másik nyílcsúcs a koponya alatt volt, a harmadikat pedig a jobb bokacsontoktól 10—15 cm-re dél felé bontottuk ki, a csontok aljától számítva 10 cm magasan, viszintesen feküdt.

95 Példáinkat úgy választottuk, hogy azt is rögtön érzékeltessük: az egész ország területén előforduló szokásanyagról van szó és a X. század magyar és szláv népeinél egyaránt megtalálható. A vámpírisztikus eljárások sohasem általánosan gyakorolt szokást jelentenek, egy-egy közösségen belül a néprajz tanúsága szerint mindig kivételes jelenség, rendkívüli eset maradt: a szórványos jellegű régészeti adatok tehát a várakozásnak megfelelnek. De bizonyára voltak falvak, amelyekben hosszú időn keresztül durva szankciókra nem került sor. Másutt viszont helyi okok is kiválthatták, hogy ezek a babonák erősebben lábra kapjanak (pl. dögvész, járvány vagy más természeti csapás). A halimbai köznépi temetőben Török Gyula egyetlen egyszer sem találkozott vámpírisztikus jelenséggel,

96 annál több példánk van a pilinyi magyar köznépi temetőből.

97 A régészet nem képes arra, hogy rekonstruálja azokat a hiedelmeket, amelyek e babonás szertartások mögött húzódnak. Kétségtelen, hogy ezek lényegében megegyeznek szomszédaink néprajzából ismert temetkezési eljárásokkal (külön-külön is és a műveletek sorát együtt tekintve); tehát joggal feltételezhető, hogy szellemi hátterük merőben nem különbözött attól. Azt a környezetet, amelyből a magyarság kiszakadt, a legújabb korban a csuvasok, cseremiszek és mordvinok kultúrája képviselte. Mindhárom népnél alkalmaztak a halottal szemben vámpírisztikus szankciókat, (karóval átdöfés, leszögezés, arccal lefelé fordítás stb.) természetesen csak egyes esetekben.

98 Az északi csuvasoknál már nem sikerült kimutatni; ezek keresztények lettek és elég korán az orosz kultúra hatása alá kerültek.

99 D. Zelenin szerint az oroszoknál a vámpír-hit és a leírt rend93 Gazdapusztai Gyula feltárása (Rég. Füz. 10 [1959], 43.). Az adatot 1958. áprilisában közölte velünk, sírlapját másolásra a rendelkezésünkre bocsátotta; segítségéért e helyt is köszönetet mondunk. 94 Móra F., Etn. 43 (1932) 62. 95 MNM Tört. Múz. A. 194. sz., III. — Dienes I. az egyik nagykörösi honf. sírban feltételezi e szokást (Arch. Ért. 87 (1960) 182. 96 Török Gyula, Die Bewohner von Halimba im 10. und 11. Jahrhundert. AH 39, (Bpest 1962). E negatívumot szóbeli közlésével is megerősítette. 97 Nyáry i.h. skk. 98 Csuvasok: Mészáros Gyula, A csuvas ősvallás emlékei. (Bpest 1909), 250-272. — Cseremiszek: R. Andrée, Ethnographische Paralellen und Vergleiche. (Stuttgart 1878), 89. — Mordvinok: G. Buschan, Illustrierte Völkerkunde II. Európa. (Stuttgart 1926), 917. 99 Mészáros Uo. — A keresztény csuvasoknál is még 40 napig bolyong az ember lelke, míg örök pihenőjére ér, de angyal vezeti. Mindazokat a helyeket meglátogatja, ahol bűnt követett el: a 40. napon ítélkeznek felette. Ezzel teljesen azonos elképzelésről ad hírt a nagyoroszok köréből F. Haase (Volksgalube und Brauchtum der Ostslaven [Breslau 1939], 327. skk.). 127