Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)
Szabó János Győző: Honfoglaláskori sírok Eger-Répástetőn
Az előbbi elképzelésből fakad, hogy a halott szájába földet tömnek}' 1 Régészetileg még zárt fogsorú koponya esetében is kétkedéssel fogadhatók az ide vonatkozó megállapítások, a szájban talált kő vagy vasdarab már biztonságosabban felhasználható adat. 53 A mellre, fejre vagy lábfejekre rakott földgöröngy, amely a halott kimozdulását akadályozta, 54 régészeti úton talán sohasem lesz kimutatható. De ha követ helyeztek ezekre a testrészekre, 55 akkor következtetéseink jogosak lesznek, — feltéve, ha a temetőben a sírok kőpakkolása egyébként nem általános jelenség. A halott megcsonkítása sem volt ritka védelmi rendszabály. Néha csak két lábujját, máskor viszont az egész lábfejét vagy kezét levágták. 5 " Amennyire az irodalomból megítélhettük : a lefejezés és a szív kitépése főleg a sír kiásása után alkalmazott szankció volt. 57 A régészeti kutatók egy része, különösen szláv területen és a VIII —X. századi emlékanyag értékelésénél nem tanúsít kellő óvatosságot és pusztán a hiányos csontvázból már vámpírizmusra következtetnek. 58 Pedig elterjedt szokás volt régen, hogy a hozzátartozók bizonyos testrészeket mágikus célból megtartottak, azokat a halottról levágták. 59 Máskor a hús felbomlása után a csont kiemelését tűzték ki célul; különösen a koponyarablások szokása ismert, amely a közösség igényéből fakadt. eo A testrészek hiányának lehet az is oka, hogy a halott idegenben hunyt el és hozzátartozói az egész tetemet elszállítani nem tudták; valamelyik testrészét levágták, amelyet otthon azután elföldelhettek. Erről a szokásról főleg történeti forrásadataink vannak, a római kortól a késő-középkorig. 01 Mindezekből nyilvánvaló, hogy a hiányos csontváz — legyen az bár teljesen bolygatatlan rétegben — önmagában vámpirisztikus hiedelemvilágra nem utalhat. Erre bizonyítékunk csak akkor van, ha a levágott fejet, kezet vagy lábat is megtaláljuk az összefüggő csontozatú tetem mellett. A szív kitépését régészeti úton megállapítani aligha lehet. 52 Bächtold—Stäubli. 53 Moszynski, Bächtold Stäubli. 54 Krauss, Bächtold —Stäubli. Krauss megjegyzi, hogy a szláv mohamedánok a ravatalon tesznek göröngyöt a halottra, s 24 órán keresztül hagyják rajta. 55 Bächtold —Stäubli egy másik értelmezéssel is szolgál: a súlyos teher miatt arra gondol a halott, hogy áldozata rajta fekszik. 86 Krauss, Moszynski. 57 Strauss, Moszynski, Bächtold —Stäubli. 58 Pl. Vinsky-Gasparini, Ercegovic VAM 3(1958) 132—133. 59 Strauss 361. skk. — Szendrey Zs., Etn. 49(1938), 32. skk. — Strauss szerint Bulgáriában a sírokból gyűrűket és más tárgyakat is kiemelnek, mert ezek a bajtól megvédik az embert. Meggyőződésünk, hogy a feltárásokon tapasztalt korabeli sírdúlások nagy része nem fosztogatás céljából történt. — Fontos adatokat találunk G. Wilke két tanulmányában: Teilbestattung (M. Ebért, Reallexikon der Vorgeschichte XIII. Berlin 1929., 245. skk.), Mehrstufige Bestattung (Reallexikon VII. 120. skk.). — A magyar régészek közül e kérdéssel először Cs. Sós Ágnes foglalkozott (Acta. Arch. Hung. 6[I955] 220.). fiU László Gyula, Etudes archéologiques sur l'histoire de la société des Avars. AH 34 (Bpest 1955) 97-99. - Bona I., Arch. Ért. 84(1957) 168. - Kovrig Ilona. Das awarenzeitliche Gräberfeld von Alattyán. АН 40 (Bpest 1963) 71 —73. — Legyen szabad egy személyes élményre hivatkozni: Amikor a tiszanánai honfoglaláskori temető 3. sírjára 1959-ben a földmunkáknál rábukkantak, a lócsontokat a gödörben hagyták, de az emberi koponyából egy idős asszony azonnal orvosságot csinált (előbb porrá törte); ez utóbbit Palágyi László ref. lelkésztől tudtuk meg. A csontgyűjtőgetők (koponyarablók) társadalmi hasznossága a füves emberekével csaknem egyenértékű lehetett a régiek szemében. fil E. Benninger, Die Leichenzerstückelung als vor- und frühgeschichtliche Bestattungssitte, Antropos 26(1931) 776. — F. L. Zotz, Die spätgermanische Kultur Schlesiens im Gräberfeld von Gross —Surding. Quellenschriften zur Ostdeutschen Vor-und Frühgeschichte. Bd. 2. (Leipzig 1935) 55. — Diószegi Vilmos szíves szóbeli közléséből a lábcsonkításnak másokát is megismerhettük. Szibériában feljegyezhette, hogy a sámánok temetésénél a halott bal lábát (lábfejét) levágták, hogy ne tudjon elmenni a közösségből (hiszen nagy szükség van rá). Lórabal lábbal léptek a kengyelbe. 122
