Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)
Andreánszky Gábor: A növényföldrajzi táj változásai Eger környékén a harmadiőszak folyamán
fil juharfa csatlakozott. Ez az erdő egységes lombsátrú volt, azt sem fenyők, sem a Ginkgo meg nem szakították, mert a fenyők a Bánhorváti flórából csaknem teljesen, a Ginkgo teljesen hiányzott. De hiányoztak a bükkfajok és a Zelkova ungeri Kov. is. Ez utóbbiak teljes hiánya a következő felsőtárkányi flórára is jellemző. Ezek a hiányok, valamint az Acer fajok roppant nagy száma különleges vonást kölcsönöznek a Bánhorváti flórának. Az árnyékosság következtében az erdő cserjeszintje kevéssé volt kifejlődve. A szárazerdőben a keménylevelű fanemek közül a Quercus pseudoalnus Ett. volt az uralkodó. Helyenkint a lombkoronaszint tömegében ebből a fanemből állt. Levelei itt aránylag nagyok, ami a nedvesség fokozódására mutat. Rajta kívül Sapindus- és Diospyros-fajok, száraz juharok is nagy szerepet játszottak. A lombkoronaszint alacsony és laza volt, a cserjeszint kedvező fényviszonyok közt viszont gazdag kifejlődést mutat. Itt találjuk a hazai harmadidőszak folyamán a legtöbb mediterrán rokonságú makkiacserjét, valamint a nálunk is honos Cornus sanguinea L.-t. A Bánhorváti flórában az egymás felett fekvő rétegek jól mutatják a szekuláris szukcessziót. Az éghajlat kétirányban változott: hűvösebbé és nedvesebbé vált. Az előbbi megritkította a makroterm elemeket, a második tényező utat nyitott a további elmocsarasodáshoz és a nedves társulások további terjedéséhez. Még néhány szót kell szólnunk a ligeterdőkről. Ezek Bánhorvátin főképpen Acer trilobatum (Strnbg.) A. Br.-ból álltak, amelyhez itt nem a szokásos Liquidambar europaea A. Br., hanem a kisázsiai rokonságú L. pseudoprotensa Andreánszky járult. A Cornus sanguinea L. és a fürtös juhar (Acer pseudoplatanus L.) előfordulása közeledést jelent a mai viszonyokhoz. Ezzel szemben az aránylag még nagyszámú mediterrán elem bizonyítja, hogy még mindig a téli esők uralkodtak, a nagy elmocsarasodás azonban az évi csapadékmennyiség erős emelkedésére utal. Az alsó-szarmata Eger környékén tehát azzal végződik, hogy majdnem eltűnnek a fenyők, teljesen eltűnnek a bükk és a Zelkova ungeri Kov., ezzel szemben roppant megnövekszik a juharfajok száma. Ezek közül a jellemvonások közül a bükk és a Zelkova hiánya, mint már említettük, a felsőtárkányi flórára is jellemző. Ott azonban a ligeterdőben, illetve a mocsárcserjésben megjelenik a Glyptostrobus. Ezzel szemben a két flórát összekapcsolja, hogy Felsőtárkányban is a Liquidambar pseudoprotensa Andreánszky kíséri az Acer trilobatum (Strnbg.) A. Br.-t a ligeterdőben. Felsőtárkányban az elmocsarasodás még erősödik, de egyes szűk völgyek megmaradtak és az ott kialakult szakadékerdő fáinak védelmében trópusi rokonságú cserjék és fűneműek nőttek, mint Ficus tiliaefolia (A. Br.) Heer, Musophyllum tárkányense Bubik és Pteiis palaeoaurita É. Kovács. A szakadékerdő lombkoronaszintjében a főszerepet a pontusi tölgy fosszilis alakja (Quercus pontica miocenica Kubát) viszi. A szárazabb lejtőkön ezt a tölgyet a Q. kubinyii (Kov.) Czeczott váltja fel. A magaslatokon jól fejlett mezofil erdő állt. Vezetőeleme a Cercidiphyllum volt, amelyhez nagyszámban csatlakoztak szilfafajok. A mocsárerdő gyepszintjét a királyharaszt őse (Osmunda parschlugiana [Ung.] Andreánszky) uralta. A felsőtárkányi növényzet előrehaladott társulásfejlődésre mutat. Az erdő lombkoronaszintje egy, vagy kevés fajból áll, tehát fajilag elszegényedett. De az egész flóraegyüttes is szegény fajokban. A jó kikutatottság ellenére Felsőtárkányról alig több, mint 50 fajt ismerünk. Igaz, hogy a flórát csak három egymáshoz egészen közelfekvő (50—100 m) részlelőhelyről sikerült eddig begyűjteni, noha a jellegzetes zöldesszürke agyag egészen Eger közvetlen környékéig ki-kibukkan. A többi helyről eddig nagyon kevés maradvány került elő. Ezek azonban arra mutatnak, hogy a felsőtárkányi flóra nagyobb távolságokra változásokat mutat, mert a kisszámú anyagban több olyan faj van, amit Felsőtárkányról magáról nem ismerünk. 45
