Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Andreánszky Gábor: A növényföldrajzi táj változásai Eger környékén a harmadiőszak folyamán

A Felsőtárkány növényzetéről való ismereteket összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a társulásfejlődés továbbhaladt, az elmocsarasodás tovább folytatódott, de még maradtak olyan társulások (Quercus kubinyii [Kov.] Czeczott), amelyek világosan utalnak a mediterrán éghajlati jellegre, noha az évi csapadékmennyiség meghaladta az 1500 mm-t. A szarmata szépen haladó flóra- és vegetációtörténete itt hirtelen nagy törést szenved, ami a terep megváltozására és éghajlati okokra vezethető vissza. Erős vulkánosság ismét felszabdalta a lelaposodó tájat, szűk völgyek és meredek hegyoldalak alakultak ki. Az eddig uralkodó mediterrán klíma helyett szárazabb kontinentális éghajlat alakult ki, csekély hősüllyedéssel és nagyobb szélsőségekkel. A csapadék az egész évre egyenletesen oszlottéi. Mindez sok mérsékeltövi elem bevonulását segítette elő. A vulkáni működés megbontotta a zárt növénytakarót s ez megkönnyítette a betelepülést. Az egyes jól kialakult és fajokban elszegényedett társulások rövid úton feloszlottak és ismét roppant keveredés következett be. A tagolt terep változatos termőhelyeivel a legkülönbözőbb Ökológiai igényű elemeknek kedvezett és lépésről lépésre változó, együttesen mégis nagyobb területekre egységes, társulásokra nem oszló xero-mezofil erdő alakult ki. Erre az erdőre a legszebb példa szarmataflóránk gyöngye, az északhevesi Balaton község határában feltárt balaton-déllői flóra. A 200-t megközelítő számú fás növényfaj maradványai egyetlen lelőhelyről adódtak, melynek rétegei együtt alig haladják meg az 1 m vastagságot és az egész feltárás egy nagyobb terem területét. A völgyek fenekét ligeterdő borította. Főfaneme a Platanus volt, melyhez a nagylevelű Populus balsamoides Goepp. csatlakozott. A xero-mezofil erdő sok tekintetben a mai japáni keverterdőre emlékeztetett. Különböző magasságú fái és cserjéi öt szintben helyezkedtek el. A felső két szint kizárólag lombhullató és tűlevelű fákból állt. A kemény- és babérlevelű örökzöldek, valamint a félig örökzöld elemek az alsóbb szintekben helyezkedtek el. A felső, 35 m magas, vagy annál is magasabb szintbe csak itt-ott nyúlt ki egy-egy fenyő, Liriodendron, vagy óriástölgy (pl. Quercus cf. muehlenbergii Engelm.). A következő szintben néhány bükkfaj, szilfa, Zelkova és juharfaj, a Ginkgo és néhány fenyő játszotta a főszerepet. De ez a szint magában is egyenetlen volt, hiszen a Ginkgo kúpalakú koronája azt megbontotta. Hogy pedig laza is volt ez a szint, azt az alsóbb szintekben is előforduló magas fényigényű fák és cserjék jelenléte bizonyítja. A harmadik szintben (mintegy 15 — 20 m) roppant nagy fajgazdagság uralkodott. A balatondéllői tölgyek nagyrészt ebben a szintben fejlesztették ki koronájukat, bár a 27 tölgyfajból minden szintbe jutott. A tölgyfajok különböző lombtípushoz tartoztak, voltak köztük babérlevelűek, kemény.'evelűek, félig örökzöldek és lombhullatók. Az Acer negundo L. rokonsági körébe tartozó Monopleurophyllum hungaricum Andreánszky is főképpen ebben a szintben foglalt helyet. A következő szintbe magascserjék és alacsony fák jutottak; köztük leggyakoribb volt a Parrotiafagifolia (Goepp.) Heer. Itt állt az örökzöld Eriobotrya europaea Andreánszky is. Ez a szint is roppant fajgazdag és változatos volt, de hasonlóan tarka képet nyújtott az alacsonycserjés is. Ilyen erdő kialakulása több tényező függvénye. Az egyik tényező az erősen szabdalt hegyvidéki táj, változatos mezoklímájával. A másik a kontinentálisabbá váló éghajlat. A hely akkor nagyobb távolságra feküdt a tengertől. Ez lehetővé tette kontinentális éghajlati igényű elemek bevonulását. A harmadik tényező az, hogy a terület távolabbi tájakkal szárazföldi kapcsolatba került és flórakicserélődés indult meg. Végül a sokhelyütt fellépő izoláció tág teret nyújtott új fajok kialakulásához. Emellett, úgy látszik, a fosszilizációs viszonyok kitűnőek voltak és a finom riolittufa úgyszólván az összes fanem maradványát meghatározható megtartásban őrizte meg. 46