Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)
Saád Andor: A kaptárkövekről
Adataimat fényképek kíséretében megküldtem neki, egyben aggályaimat is felsoroltam a méhészkedést illetően. Ezek között szerepelt egyes fülkéknek a méhészkedés szempontjából — szerintem nagyon is kedvezőtlen fekvése. Közöltem továbbá azoknak az igen kis mélységű egerkörnyéki fülkéknek méreteit, amelyek közül az egyik fülke mélysége lent 7, fent 13 cm; a másiké alul 9, felül 13 cm. Egy másik fülke mélységi mérete alul 9, felül 21 cm. Van olyan is, amelynek mélysége alul 15, felül 12 cm. A mélységméreteket a szóbanforgó fülkéknél megbízhatóan lehetett megállapítani, mert a keretek is eléggé épek. A fülkének ugyanis csak a zárólapok megetti része jöhetett számításba a kihasználhatóság szempontjából. Őrösi Páll Zoltán 1961. április 12-én kelt, hozzám intézett levelében többek között az alábbiakat írja: „A kaptárkövek fülkéinek szélessége és magassága olyan nagy lépek építését engedi meg, hogy a szegély nélkül legalább 17 cm mélység elegendő lehet a méhcsalád közepes fejlődéséhez, teleléséhez, a 20 cm-nél mélyebb pedig kitűnő. A szegély nélküli 7—9 cm mély fülke nálunk a méhcsalád fejlődésére, rendes életére kockázatos, ilyen méhlakásokat csak különös célra készítenek. A befelé táguló fülkék nem károsak. Egyik változat sem zárja ki, hogy a fülkéket méhészetre használták". Véleménye szerint a fülkék általában nem olyan nagyok, hogy azokba köpüt helyeztek volna. A köpü lebillent volna. Ebben az esetben a keretszegély is felesleges lenne. A fülkék maguk lehettek a méhek lakásai, de lehetséges, hogy falukat vékonyan kitapasztották. Ami a fülkék helyzetét illeti, arra szószerint azt írja, hogy: ,,a fülkék iránya égtájak szerint nem döntő". Az általa velem közölt külföldi analógiák közül a mi kaptárfülkéinkhez a Nächstem (1921) által leírtak állanak legközelebb. Macedóniában, a Katlanovi tó környékén löszfalba vésték bele a méhlakásokat, egymás mellé sokat. Az üreget tehéntrágyával mázolták be, nyílását kijárós deszkával zárták el. Az odatelepített rajokat aztán kiszedték és a ház táján szokásos méhlakásokba rakták át. Bizonyára voltak olyan rajok is, amelyeknek ilyen vésett üreg maradt a végleges otthona. Armbruster (1934) biztosnak tartja, hogy löszbe és sziklába állandó méhlakásokat véstek. A fenti leírással teljesen megegyeznek a mi fülkéink. Az 5. és 6. ábrákon bemutatott fülkéken jól látható a fülkék nyílását szegélyező keret. Nem kételkedhetünk abban, hogy a keret a zárólap befogadására szolgált. Több szomolyai fülkénél megfigyelhető, hogy a keretnek jobb vagy bal szélén a fülkékkel egy idősnek látszó vájulat van. Lehetséges, hogy ez biztosította a méhek ki és berepülését az ilyen fajta fülkéknél. Meg kell említenem Szalóki Györgynek, a szomolyai általános iskola hivatalsegédének megfigyelését, aki maga is méhészkedik. Szerinte a méhek elég gyakranmegtepednek a fülkében. Ezeket befogják és visszatelepítik a községbe. Ez teljesen azonos Nachstein megfigyelésével. Magam is találtam többsoros lépmaradványokat az egyik szomolyai fülke boltozatán. A lépeket megállapíthatóan a fülke mélységének irányában építették. Őrösi Páll Zoltán által a továbbiakban említett méhesfalak már távolabb esnek a mi fülkéinktől. Ezeket kőből, vagy téglából építik és üregeket hagynak a méhek számára, nyílásaikat deszka vagy kőlappal zárják el, kijáratot hagynak a méhek számára. A Balkánon, a Földközi-tenger, az Adriai-tenger szigetein, Spanyolországban, általában a fában szegény vidékeken elterjedtek ezek. Már a rómaiak ismerték (columellae. hornales). A méhesfalak legnagyobb mérete vízszintes a falra merőlegesen. A méhesfalak fülkéibe fából, szalmából készült méhlakásokat állítanak. Ilyen méhesfalat közöl Rupp Kálmán Albániából fényképpel illusztrálva. 8 Angliában a Nemzeti Méhészeti Múzeum száznál több régi méhesfalat tart 85
