Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Andreánszky Gábor: A növényföldrajzi táj változásai Eger környékén a harmadiőszak folyamán

mint a mai Földközitengervidéké, így inkább a déli félgömb keménylevelű övének felelt meg. A szárazság a mszofil Castanopsis-erdőre is rányomta a bélyeget. A maradványanyagban nagyon sok az igen keskeny levél. A szélesebb levelek inkább mélyedésekben, kedvezőbb mezoklímában élő fajokról származnak. A terület akkor fagyokat nem ismert, a hőmérséklet évi ingadozása (különbség a legmelegebb és leghidegebb hónap átlagja közt) 10 C°-on alul maradt. A kisegedi legfiatalabb rétegekben megjelenik a juharfa (Acer atavissimum Andreánszky) jeléül annak, hogy a turgáji flóra elemei megkezdik bevonulásukat. A kisegedi növényes pala felett konkordánsan települő rétegsor következik egészen a windgyári rétegekig. Ebben a rétegsorban csak itt-ott találni néhány növénymaradványt. Csak annyit tudunk, hogy a Castanopsis-erdő tovább díszlett. A wind-gyári agyagbánya rétegei három egymástól eltérő flórát tárnak elénk. Míg az alsó- és középső rétegcsoport flórája elég szorosan kapcsolódik a kisegedihez, a felső rétegcsoport egészen eltérő növényföldrajzi tájról tanúskodik. Az alsó (X

2

) és középső (W

2

) rétegcsoport még feltétlenül a felső oligocénbe tartozik, a felső rétegcsoport az oligo-miocén határára tehető. Az alsó flórában még megvolt a Castanopsis-erdő, noha más vezérfanemmel (Castanopsis callicomaefolia Andreánszky) és igen sok Lauraceae-vel. A knisnaerdőnek már csak egyes elemei mutatkoznak (Cunonia). A növénytakaró ezzel sokkal egységesebbé vált. A déli rokonság erősen csökkent, a délkeletázsiai emelkedett. De a melegmérsékelt keletázsiai elem is csökkent, ami bizonyos hőmérsékletemelkedésre mutat. A csapadékosság mindenesetre emelkedett. A szárazerdő háttérbeszorulása ennek a következménye. A vízfolyásokat még mindig galériaerdő övezte. A középső rétegekben nagyobb turgáji beözönlés tapasztalható; tömegesen jelenik meg a gyertyán (Carpinus grandis Ung.). Felüti a fejét az északamerikai rokonságú Quercus gigantum Ett. is. A maradványok közt hatalmas levelei tűnnek elő. Ebből bizonyos hőcsökkenésre következtethetünk, ami azonban nem volt tartós, mert a felső flórában hőemelkedéssel kell számolnunk. A Ficus-fajok azonossága, a Castanopsis nemzetség jelentős szerepe, a Symplocos-nemzetség és a pálmák csaknem teljes hiánya kapcsolja össze az alsó és középső windgyári flórát a kisegedivel és választja el a felső windgyári flórától. A felső rétegek sokkal gazdagabbak növénylenyomatokban, egyúttal sokkal változatosabb növénytakaróról tesznek tanúbizonyságot. Nagyon megváltozik az erdő szinteződése. Az eddigi egységes lombkoronájú Castanopsis-Lauraceae-erdő helyébe egy a trópusi erdőkre emlékeztető sokszintű erdő lép. A folyók partján ezzel szemben mérsékeltövi szinez;etű ligeterdők váltják fel a galériaerdőket. A mangrove nyomait már nem sikerült kimutatni. A trópusi vonással ellentétben tömegben vonulnak be egyes turgáji elemek. Megjelenésük azonban nem hőcsökkenésre vezethető vissza, hiszen minden egyéb körülmény a hőmérséklet emelkedése mellett szól, hanem inkább magasabb csapadékra és kedvező bevándorlási és megtelepedési viszonyokra. A mikroterm elemek közt Acer- és Ulmus-fajok uralkodnak, de elszaporodnak az Alnuslevelek is. Az erdő arculata trópusi jelleget ölt. Hatalmas levelű trópusi fák, mint Talauma egerensis Andreánszky, Cedrela macrophylla Andreánszky, valamint az eddig harmadidőszakunkból ismert legnagyobb, illetve legszélesebb levelű babérféle, a Litsea euryphylla Andreánszky, leginkább azonban az uralkodó Symlocos-fajok adják meg a trópusi színezetet. Erre vall a páfrányokban való gazdagság is. Mocsártalajon leginkább Myrica-cserjés nőtt. A Myrica-nemzetség a windgyári flórában a legváltozatosabb, de fajai közt szárazságtűrők is vannak. A felső rétegcsoport egyes rétegei közt azonban csapadékosság szempontjából 41