Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Andreánszky Gábor: A növényföldrajzi táj változásai Eger környékén a harmadiőszak folyamán

nagy az ingadozás. A nedves szakaszokban a fentebb vázolt erdő diszlett, a száraz szakaszokban pálmaszavanna alakult ki, amely méginkább megközelítette a trópusi viszonyokat, mert a turgáji elemek ekkor ismét visszahúzódnak. Érdekes, hogy a Sequoia-nemzetség egyaránt résztvett a nedves és száraz szakaszokban, jeléül annak, hogy állandóan nedves talajon élt. A Symplocos-Cedrela erdő, amely a windgyári felső rétegek legsajátosabb növénytársulása és ilyen összetételben máshonnan, egyelőre nem ismeretes, megfelelt egy közepesen nedves trópusi erdőnek, csak a mérsékeltövi fajok jelenléte kölcsönzött neki idegen színezetet. A fajok nagyrésze, így főképpen a Symplocos-ok óvilági trópusi rokonságúak. A déli félgömbbel való rokonság teljesen elhalványult és a Castanopsis-nemzetséggel eltűnt a szubtrópusi Kelet-Ázsiával való szoros rokonság is. A bevonuló turgáji elemek közt sok az északamerikai rokonságú, így az Acer hungaricum Andreánszky az A. pennsylvanicum L. őse, az A. trilobatum (Strnbg.) A. Br. pedig közismerten az északamerikai A. rubrum L.-é. Az Ulmus-fajok rokonságilag még tisztázatlanok, a leggyakoribb égerfaj pedig a himalájai Alnus nepalensis Don-nal hozható kapcsolatba. A pálmaszavanna mását a mai flórákban hiába keresnők. Az uralkodó Tuzsonia hungarica Andreánszky kihalt pálmanemzetséghez tartozik, egyúttal ismeretlen rokonságúak a szárazságtűrő Myrica-fajok is. A windgyári felső flóra idejében a part folytonosan változtatta helyzetét, amit a beágyazó kőzet szemcsenagysága is mutat. A maradványok tengerpartközelből származnak. Az éghajlat a szubtrópusi és trópusi határán mozgott, a nedves szakaszokban kisebb, a száraz szakaszokban nagyobb ingadozásokkal. Az éghajlat többízben is változott, talán még többször, mint azt a rétegek mutatják, mert a windgyári legfelső növényes rétegekre letarolódás következett. A középső-miocén riolittufarétegek diszkordánsan települnek rájuk. Az egerkörnyéki helvéti flóra egészen más összetételű, mint a windgyári, fajokban azonban lényegesen szegényebb. Általában riolittufába van beágyazva, egyes helyeken azonban diatomapalába. Az egyes lelőhelyek növényzete erősen eltérő. Tihaméron a szabad édesvízfelületek Salviniá-val voltak belepve. A mocsaras helyeket Myrica-fajokból alkotott cserjés borította s ezt égeres vette körül. A száraz talajon meglehetősen xerofil keverterdő állt, benne babérlevelűek, keménylevelűek és lombhullatók vegyesen nőttek. A mérsékeltövi elem is felüti fejét kőrissel és galagonyával. Andornaktályán babérlevelű erdő díszlett, mérsékeltövi elemek és Myricá-k nélkül. Ennek az egységesebb lombsátrú erdőnek bizonyos trópusi vonást kölcsönöz a Platycerium. Innen került elő ennek a fánlakó páfránynak egyetlen harmadidőszaki maradványa. A Fertővölgyből kevés maradványunk van, köztük azonban több érdekesség (Liquidambar ternata Andr. et Nov., Terminalia radobojensis Ung.). Az egerkörnyéki helvéti flórák éghajlata már messze esett a trópusitól, inkább a babérlevelű erdők szubtrópusi éghajlatához hasonlított, kiegyenlített hőmérséklettel és egyenletes esőeloszlással. Az egyes flórák közti különbségek okai még tisztázatlanok. Lehet, hogy köztük korkülönbség van és így éghajlatuk sem egyezik teljesen, de az is lehet, hogy mindegyik lelőhely más és más társulásokból őrzött meg maradványokat. Ez esetben a társulásfejlődésnek akkor előrehaladottnak kellett lennie. A helvéti flóra további érdekessége egy Liriodendron résztermés, amely magasabban fekvő, hűvösebb éghajlatú helyről kerülhetett a maradványegyüttesbe. A lelőhelytől bizonyos távolságra tehát hegyvidéket tételezhetünk fel. Eger környéke ekkor már nem feküdt nyílt tenger partján. 42