Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Tóth László: Gárdonyi és a szabadkőművesség

túlsókat kapni az államtól és az állam nem akar túlsókat elvonni polgárainak szabadságából, akkor a mi humanisztikus eszméink a jövó' századot meg fogják óvni a forradalomtól s boldog jövó' felé vezérlik az emberiséget". Gárdonyinak a forradalomtól, a véres változásoktól való félelmére e mondat aláhúzásában is kezdeti nyomokat kell látnunk. Ezért hangoztatja oly erőteljesen: „Nem a dinamit az új idők termőmagja . . ." hanem a „jézusi szívek", ezért húzza alá, hogy „ ... mi nem tudományos egyének, hanem jó emberek után epedezünk".

21 Gárdonyi gondolatmenete tehát megegyzik a korabeli szabadkőművesekével. Amint már idéztem, ők is az „emberek tökéletesedési törekvéseit" akarják ápolni. S mikor a Keletben ezzel ellentétes mondatra bukkan Gárdonyi, azonnal felhördül. Aláhúzza tintával, hogy

22 „ ... az ember csak akkor ember, ha valamit hisz és remél, a mi nálánál magasabban áll s tovább tart, mint az ő rövid élete", de utána csillagot tesz, s széljegyzetet ír hozzá, mint általában mindig, amikor valamivel nem ért egyet. Azt írja a lap tetejére: „Nem: az embernek önmagában kell megtalálnia a mit eddig fölötte magasabban állónak hitt". S ez a széljegyzet mindennél jobban igazolja, hogy Gárdonyi „megtanulta a leckét", nagyon jól ismeri a kor szabadkőműves gondolkodását. Sőt korabeli művei bizonyítják, hogy ezekkel az eszmékkel egyet is ért, s ahol lehet, ezek szellemében nyilatkozik meg. 4. Gárdonyi Géza és Szabolcska Mihály mély, bensőséges barátsága közismert. Az sem ismeretlen, hogy barátságuk elején sokat vitatkoztak a vallásról, s mondani sem kell, hogy Gárdonyi volt a felvilágosultabb, s nem a pap Szabolcska. De az összefüggés megértés érdekében álljon itt annak az 1894-ben írott két levél néhány részlete, amelyben Szabolcskával vitázik — annál is inkább, mert ezek a szabadkőműves hatást is sejtetik. „Előttem Isten a jóember. (íme itt is megtaláljuk a szabadkőműves lapokban oly sokszor aláhúzott jóember fogalmat! T. L.) Mennyivel nagyobb egy jó, nemesszívű, szeretettől sugárzó ember, mint egy villámokat szóró, dirregő-durrogó, tengereket hajigáló Isten! Ezért dicsérd barátom. A lantodnak minden húrján a szeretet hangja rezegjen s nem az ismeretlen buta nagy erő dicsérete, mérhetetlen hencegésének megódázása, szóval a szolgaének . . ." Aztán a másik levélben: „ . . . szeretném én azt látni hogyan disputálnád belém, hogy 1. van, 2. Ő jó és igazságos, 3. Ő gondot visel ránk. Ha ő volna, akkor volna igazság a földön. Igazság a földön nincs! ... Ha azonban pap volnék ezeket tudva is pap maradnék, mert amit az Isten elmulasztott, hogy jóságot teremtett volna minden szívbe, az a pap kötelessége isten nélkül is. A vallás különben is a műveletlen, az állatember vígasztalója. Nekünk van vígasztalásunk Isten nélkül is, de annak nincs. . . Inkább lássalak atillában, amint szívedre tett kézzel énekled nemzeti örömeinket, bánatainkat, mint hogy lássalak reverendában hasra vágódva egy olyan hatalom előtt amelynek nyilvánulásai nyomán több könnyet látok, mint mosolyt". És Szabolcska válaszolt — természetesen az istent védve. De alig telik el egy fél évtized, s a helyzet megváltozik, Szabolcska belép a temesvári Losonczy páholyba, Gárdonyi pedig önmgaába zárkózva keresi a maga istenét. 21 Ua. 34. old. 22 1. szám, 9. old. 322