Cseh János: Régészeti tanulmányok a Közép - Tisza-vidékről (Tiszai téka 4-5. Szolnok, 1993)

ni nagyívű hajlatának belső, nyugati oldalán található, 88,5-89 m tengerszint feletti magasságú térszínen. Ebben a térségben egy kiszáradt vízfolyás-meder csatlatkozik délnyugat felől a Sarkad-ér mélyedéséhez. Az ősi telephely nem szorosan a part­közeiben, hanem inkább a mezőségi terület felé esik. A megfigyelés lehetőségei változóaknak minősültek, mivel a középkötött, vályogos talajú mezőgazdasági tábla egy része szántott-boronált, más része viszont fedettebb, füves-gyomos, lucernás­gyepes volt. Valamelyest L-formájú, max. 150-200x100-150 m nagyságú felületről tudtam cserepeket, egyéb település-leleteket gyűjteni; a fölszíni jelenségek góca a nyugati oldalra esett. Itt max. 50-100 m-es körben átlagos ill. annál nagyobb sűrű­ségben hevertek archeológiai tárgyak a földön. A csomagolt kerámia-anyagban (összesen kb. 100 darab), nem tudni, elkülö­níthető-e egy, a vaskort megelőző korszak. Döntően pregnáns, Hallstatt D-Latène A-B-Ci korú, azaz szkíta kerámikát tekinthetünk át, amely szokásos módon három csoportra osztható. így 15 %-nyi a jól iszapolt, kövér agyagból korongolt, szürkés és barnás áru. Különböző falvastagságúak, s úgy féltucatnyi cserépnél észlelhető a sávos törésfelület. Eléggé erőteljesek a korongolás-nyomok, melyek általában a gyorsan forgatott fazekas-szerkezeten való készítés jelei. Előfordul egy karcolt víz­szintes vonalas díszű oldalrész. A néhány fenékdarab profilálatlan vagy enyhén talpkorongos. Biztos támpont a késő-vaskori datáláshoz egy csillogó, grafitos (ré­gészeti zsargonnal szólva „fogó") oldaltöredék. Ugyancsak 15 %-kal képviselt a szemcsés (apró kaviccsal, durvább homokkal, egyébbel? kevert) anyagú, szürke, barna, átlagos és vastagabb falú edényanyag. Kihajló, elvékonyodó perem, aljrész, tagolt-benyomkodott bordás oldal tartozik ide többek között. Néhány cserép törés­felülete sávos. Úgy tűnik, hogy kissé terjedelmesebb méretű edények - fazékszerű alkalmatosságok - voltak ezek. A változatos árnyalatú, durva „textúrájú", szabad kézzel formázott kerámia-csoport oldaltöredékei 70 %-ot tettek ki. Sorukban meg­található volt egy vízszintes helyzetű, erősen kihajló, kettősen tagolt bütyökkel ellátott falrész (barna szín, közepes falvastagság). Begyűjtöttem egy salakdarabot, két malom-/őrlőkövet, állatcsontot, paticsot, valamint három fenőkövet. Leltem egy orsókorongot, annak harmados fragmentumát. Korongolt, szürkés, sávos törésfelü­letű edény aljából/falából faragták: kb. 5 cm átmérőjű, 0,6-0,8 cm vastag, valamivel több mint centiméter átmérőjű lyukkal. 39. lelőhely (május 13.) Délkeleti határrész, Borzási-erdő (Nádudvar, püspökladányi kerület, Hajdú­Bihar megye), Nagydarvas, Nagy-Darvas-halom Illusztráció: 2. kép, 21. kép és 25. kép 2 A „földpiramis" (kunhalom) Nagyiván közigazgatási határának délkeleti szögletében, Jász-Nagykun-Szolnok megye és Hajdú-Bihar megye területének talál­kozásánál, jelen falu, Kunmadaras és Nádudvar határainak összefutási pontján emelkedik. Távolsága a templomtól 5-5,1 km, iránya 117° északról az óramutató járásával egyezően mérve. A tágabb környezet a helytől északkeletre erdő (Borzá­si-erdő), másutt puszta, gyep, kiszáradt vizenyős laposokkal - a Hortobágyi Nem­zeti Park része. A sírhalom déli oldalán valamikor földmunkákat végeztek, így ez a rész némileg bolygatott. Felszíne fűvel sűrűn benőtt, keleti és déli oldalában

Next

/
Thumbnails
Contents