Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

A gyűrűt régi rézpénzből vagy ezüstkanál nyeléből csinálták. Az anyagot úgy szokták beszerezni, hogy ,,ha lát az ember a faluban, elkéri más dologért". Az anyagot (ezüstdarab vagy rézkrajcár) tűzbe tették, majd fogóval kivették és sín vas-üllőn vékony lyukasztóval középen kilyukasztották. Újra tűzbe tették, ráhúzták a vékony lyukasztóra és körülverték kalapácstalppal. Most még egyszer visszatették a tűzbe, lehűtötték ós ráhúzták egy vastagabb lyukasztóra. Ezen is körül verték és újra tűzbe tették. Ezután utoljára lehűtötték és ujjvastagságú lyukasztón körülkovácsolták. Végül ráhúzták a gyűrűt egy ujjvastagságú fadarabra és azon megreszelték, majd dörzspapírral át finomították. Rendelésre, készletre is csinálták. Szerintük a „tanyasi lányok direkt rendelték". Jegygyűrűnek is vették. Kisebb-nagyobb készült belőle gyerekeknek, legényeknek, lányoknak, fiatalasszonyoknak. Egész évben készítették, megmunkálási ideje kb. 15 perc volt. Árak 1949-ben: a pecsétgyűrű 4—5 ft, karikagyűrű 3 ft, az alpáribb gyűrű (sima és a legkisebb) 2 ft volt. Kést vagy Jiázikést (cigányul csűri) odahaza, háznál nem készítettek, csak kovácsműhelyben. Elég ritkán csinálták, mert ritkán volt hozzávaló anyag. Kést mindig acélból kovácsoltak: „keresztvágó fűrüsz acéljábú vagdaljuk ki, vagy régi kopott késbű csinálunk kisebbet. Ha meghallom, hogy valahol eltört a fűrüsz, elmegyek, elkérem. Adok neki egy kést, a többi anyag nekem megmarad" — mondta Varga Gyula. Általában háromféle kést szoktak készíteni. A legkisebbnek, amit nagyobbrészt krumplihámozásra használtak, neve is van: kapkodó késnek nevezték. A középnagyságút hús és tésztavágásra használták, a legnagyobbat pedig disznóölésre. A késnek van háta, éle, ódala és nyele. Van sima kés, hegyes kés, és felvágó orrú kés. Az acélt fogóval tűzbe tették és kivágták a kívánt formára. Tömpe hidegvágóval vályút tettek az oldalára, majd reszelő alá vették, vagyis simára reszelték. A nyél számára vékony lyukasztóval négy helyen kilyukasztották, és készítettek négy kis szeget. Piros szilvafából vagy ökörszarvból csinálták a két nyélnek valót és a szögeknek megfelelő helyen tüzes dróttal mind a kettőt kilyukasztották. Összeállították a nyelet és a négy szeggel összenitelték. Ezután már csak „alávetették köszörűkűnek" és ha már éle is volt, elkészült a kés. Rendelésre is, készletre is dolgoztak, ha volt anyag. A kétnyelű kés (cigányul csűri) hasonlóképpen csak kovácsműhelyben készült. Két fajtája volt: simaszárnyú és görbeszárnyú. A kétnyelű késnek van: kése (az éles vágórósz), szárnya (a kés két oldalán), nyélbevalója, (erre a nyelet húzzák) és a nyélbevaló hegye (ezt ráhúzás után visszahajtották a fanyélre). Anyaga acél, amit kizárólag ócska féderből vettek ki. „Uraságnál ki vannak dobva ócska féderek, meg vasasnál (vaskereskedőnél). Dolgozok érte, vagy úgy is ideadják" — mondta adatközlőnk. Van kisebb és nagyobb kétnyelű kés: a kisebb szárny-átmérője kb. 15 cm, a nagyobbá 25 cm. Először fogóval megtüzesítette az acélt és üllőn, a kalapács lapjával kikovácsolta, kihozta az élét. A második hevítés után kikalapálta, „meghagyta a kés szárnyát". Újabb tűz után a kalapács lapjával meghajtotta a nyélbevalót és a végét kihegyezte. Rátette a nyelet és a hegyet visszahajtotta, hogy a nyél ne jöjjön le faragás közben. Lereszelte az egészet, megpucolta és kireszelte az élét. Végül a kés élével párhuzamosan tömpe hidegvágóval vályút készített rá. Leginkább rendelésre csinálták ácsoknak, kerékgyártóknak, ritkábban parasztoknak. Elkészítése kb. egy óráig tartott. A sima és a görbe kétnyelű kést egy áron adták; a kisebbet 3,5 forintért, a nagyobbat 5 forintért.