Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

Kovácsolás tűzzel Tüzesítéssel főként vasat és acélt szoktak kovácsolni. Míg az eddig felsorolt munkákat többnyire otthon, vagy — kisebb mértékben — alkalomszerűen a tanyán szokták végezni, addig a most következő munkát kisebb részben odahaza, nagyobb részben a falusi kovácsok műhelyében folytatták. Gyűjtésünk idején rendszeresen megalkudtak a kováccsal, hogy — télen — saját anyagából, a kovács szerszámaival, a műhelyben dolgozhassanak a maguk céljára, de a műhely használatáért a készítményekből bizonyos részt átadtak neki. A tüzesen kovácsolt többféle szerszám és használati tárgy között a fúrócsinálás (fúró cigányul: fúrovó vagy plagyevi) látszik olyannak, melyet hagyományosan a cigányság a legrégibb idők óta folytat.

59 Nagysága szerint a fúró lehet félcolos, háromnegyedes, négycolos, és ötcolos fúru. A legkisebb fúrót szegfoirunak nevezték, ,,mert ha akácfából kerítést csinálnak, ezzel fúrják ki a szeg helyét". Minden fúróba markolatnagyságú, fa keresztnyél járt. Bizonyos büszkeséggel emlegették, hogy hármas fúrut is tudnak csinálni, vagyis háromágú fúrót, melyhez nem kellett nyél, mert „magábul van a nyél meghagyva". Anyaga mindig acél. Varga Gyula próbálkozott vassal is egy alkalommal, mikor nem volt acélja, de nem sikerült: ,,egy tanyasi embernek adtam el, aki nem ismert, de mindjárt elhajlott, he befúrt vele". Az acélt vagy a kovácsoktól szerezték be, vagy eldobott, ócska acélt szedtek össze. Jelenlétünkben egy fúrót pl. kaparófogbóv

50 készítettek. A fúrónak csavart részét a fúró tallának, a felső sima részét pedig a szárának nevezték. A fúrónak való vasdarabot először tűzbe tették. A kisebb fúrónak kisebb, a nagyobbnak nagyobb tüzet szítottak. Kisebb fúróhoz tehát a tüzet fehír melegre hagyták, vastagabb fúróhoz pedig pirosra hagyták. A leggyengébb tüzet kíkes tűznek mondták, és akkor volt használatos, ha ,,ha kisebb fúrut, mondjuk szegfúrut" akartak. Kovácsoláshoz a fúrót háromszor tüzesítették meg. Először, az első melegítés után, a kalapács talpával meglaposították a fúró tollát a sínvas-üllo tetején. Másodszorra — ugyancsak a kalapács talpával — az üllő kupáján kikovácsolták a fúró hegyét, a fúrót tehát kihegyezték, vagy megkupázták. Harmadszorra a kalapács élivel az üllő tetején meghajtották a fúró hegyét, vagyis meghajlították a fúrónak a hegye ós a szára közé eső részét, a tollát. Kovácsolás után megreszelték a fúrót. ,,A hegyibe használjuk a háromélű reszelőt, a tallához lehet félhátúval is, meg háromélűvel is" — mondta Varga Gyula. Fúrót rendelésre is, készletbe is csináltak. Nemcsak parasztok, hanem iparosok is tőlük vették a fúrót, mint a kovácsok, kerékgyártók, kútmesterek. A cigányok lebecsülték a gyári fúrót, mert igaz ugyan, hogy „nagyon jó, de nincs erő benne. Mingyán elhajlik, eltörik. A mienkbe van erő! A parasztok inkább tőlünk vesznek" — mondták nem kis büszkeséggel a cigányok. A falusiak is elismerték a cigányfúró tartósságát. ,,A mestereknek (iparosoknak) is a cigányok csinálják a fúrót. A mesterek nem is érzik úgy magukat benne, mint a cigányok. Ezek látják el az egész (környékbeli) falvakat fúruval" — monsta id. Csorba Dániel kovácsmester. Egy fúró elkészítése átlag 15 perc volt. Ha elindultak házalni, 10—12 darabot vittek magukkal. Nyél nélkül adták el. 1949-ben igen fontos kereseti forrás volt a gyűrűcsinálás. Kétfajta gyűrűt készítettek: karikagyűrűt és pecsétgyűrűt. A pecsétgyűrűn a feje két oldalán 3—3 vonalat reszeltek, esetleg még egy vonallal áthúzva, ezzel díszítették a gyűrűt.