Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

Csigacsináló bordát recés üveglemezzel kombinálva úgy készítettek, hogy az üveget üvegvágóval sarkosra elvágták, és három-négy kis rézlábat vágtak hozzá. Vágtak ezenkívül még egy vékonyabb rézlemezt, is, olyan méretűt, hogy két oldala egybeessék az üveg szélével, a két végén pedig visszahajlítható legyen. Ezt a lemezt az üveg alá tették, a két végét ráhajlították az üvegre, hogy azt keményen fogja. A rézlemez négy sarkára alulról ránitelték a lábakat. A rezet reszelővel és dörzspapírral mindenütt simává tették. A rézlemeznek az üvegre felhajtó részén díszítést, tehát madarat, galambot stb. helyeztek el. A csigacsináló bordához tartozik a tulajdonképpeni csigacsináló : egy rézből kovácsolt pálcika, amelyre a borda recés felén a csigatésztát szokták csavarni. Mint az eddig említett tárgyakat, ezt is sárgarézből készítették. Veresrézből is lehetett, de nem szokták, mert a veresréz hamar behomályosodik. A rezet réz-ágyuhűzni, rézkanál és telefondrót formájában — maguk szerezték be. A csigacsináló lehetett tömör, vagyis tömök és belül üres, vagyis hajtott. Formája szerint volt négyszegletű, háromszegletű, gömbölyű és csörgős. Mérete változó volt, mert a kisebb lányoknak kurtábbat csináltak. A hossza 8 cm-től 20 cm-ig változott. A készítés első mozzanata: az ágyúhüvelyből kinyírta a rezet. Egy jó arasznyi darabot vágott ki, majd ollóval megadta a formáját, vagyis a „széleit levagdosta" és a sínvasból készült üllőn (cigányul: kovanca) összekalapálta. Ha merejű gömbölyűre (teljesen kerek) szánta a csigacsinálót, tűz nélkül is ki tudta kalapálni. Ha azonban szegletest akart, tűzbe kellett tenni, mert sok kalapálás után a réz eltörik. Külön tüzet nem raktak, csak a főzésnél használatos tűzbe tették. A tűzből kitették a földre, hogy hűljön ki. így nem lesz kemény a réz, nem hasadozik, nem törik. Ha elég formásra, egyenesre kalapálta, reszelni kezdte. Háromélű reszelővel addig reszelte, míg tiszta, azaz fényes nem lett. A reszeléshez fordítót használt, vagyis egy rövid bodzafa botot, melybe beleszúrta a csigacsináló hegyes végét. A másik végét az üllőhöz támasztott, vasával a földre állított kalapácsnyél végére tette, ós így reszelt. A fordítóra azért volt szükség, hogy a csigacsináló ne törje a kezét. A reszelést a végén kezdte, ott, ahol díszíteni szokták. A díszes részen különböző motívumokat helyezett el, így köcsögöt, karikát, galárist, almát, és keresztet. A csigacsináló sima részét tollnak. nevezték. Készítése átlag egy órát vett igénybe, mert naponta 8—11-et szokott egy ember megcsinálni. Gyűjtésünk idején csigacsinálót és bordát gyakran készítettek, mondhatni egész évben, de a legtöbbet mégis télen, két okból : a cigányok szerint „télen nagy a bokha" (éhezés) és ezen kívül a tél a lakodalmak ideje. Többnyire legények rendelték szeretőjük számára, vagy asszonyok maguknak. Készletre is csinálták és árulták a faluban, tanyákon. A rézborda ára 5 forint, az üvegbordáé 3—4 ft, a csigacsinálóé 1,5—2 forint.

56 Pipaszurkáló készülhetett sárgarézből, fehérdrótból és csontból.

57 A réz pipaszurkáló tolla lehetett kerek és lapos, de a pipábajáró vége, tehát a tolla vége mindig hegyes volt. Ollóval kivágta a megfelelő nagyságú lemezt, kalapács talpával kikalapálta üllőn a kívánt és szokásos formára, majd háromélű reszelővel megtisztította. A felső, lapos részére esetleg valamilyen virágot reszelt. Mint ahogyan a pipák nagysága sem egyenlő, a pipaszurkáló is több méretben készült. Munkaideje kb. 25 perc volt. Télen-nyáron állandóan csinálták rendelésre és készletbe. Mégis, leginkább dohánycsomózás idején volt kelendő, amikor a kukások vették. Bár 2 forintért akármilyen szép pipaszurkálót odaadtak, az egyik, számunkra készített darabról így nyilatkozott készítője: „Ha egy kukás meglátná, biztos adna érte három csomó dohánt, meg egy darab szalonnát kenyérrel!"

58