Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)
alakú kis mintát, ugyancsak homokból. Ebbe állították a drót ütőszárat, kampójával felfelé. A formába ezek után rezet öntöttek, és az hozzátapadt az ütőszárhoz. A csengőöntésnél használt cigány szavak: bassagyi (magyarul csengő); formahi (magyarul forma, öntőminta); kelevizi (magyarul kelevéz, ütő, a csengő nyelve); kisaj (magyarul homok); csűri (magyarul kés). Az egész munkát egy ember végezhette, kivéve az öntést, amikor egy ember fújtatott, egy pedig a tüzet gondozta és olvasztotta a rezet. Gyűjtésünk idején egy középnagyságú csengőt 3 mázsa búzáért öntöttek. Csengőt a jószágtartó emberek, tehát a gazdák és a pásztorok szoktak rendelni. A cigánymesterek szerint disznón kívül mindenféle állatra szoktak csengőt akasztani, csak a kutya nyakára kötnek pergőt, amit nem a cigányok öntöttek, hanem boltban vásárolták a gazdák. A kisebb csengőket csikóra, borjúra akasztották, ós lószerszámra olyankor, ha a lagzisok kocsival mentek más faluba vagy a tanyákra. Nagyobb csengőt ló nyakába, különösen ha télen szánnal mentek valahova. Birkára is nagy csengőt tettek, mert ,,még jobban meg tudja rázni, mint a ló". Még a legnagyobb méretű csengőt, a tizennyolcasat is öntötték birkára. A fokos-, buzogány- és kampóönlés annyiban különbözött a csengőöntéstől, hogy az öntőmintát nem tették a föld alá, és a rezet nem a földön, hanem edényben olvasztották meg. Varga Gyula előadása szerint az öntés így történt : Fából kis dobozt, modlát készítettek, melynek mérete kb. 15x10 cm, magassága három ujjnyi volt. A modla két részből állt, volt alja ós teteje. A teteje ki volt fúrva, azon a lukon engedték bele'a rezet. A modla alsó részét megtöltötték sárga, agyagos homokkal, 51 és félmagasságig belenyomták a mintadarabot (fokost vagy kampót). Az agyagot leszénporozták, hogy könnyebben elváljék majd a felső negatívtól és rátették a felső modla keretét. Ezt is megtömték homokkal, lezárták az egészet a felső modla tetejével, melyen a rézbeöntőlyuk volt. A lyukba belenyomtak a mintadarabig egy vaspálcát, tehát szabaddá tették az utat a rézbeöntés számára. Ekkor széjjelvették a modlát, kiszedték belőle a mintadarabot (fokost, buzogányt), és a rendelő kívánsága szerint pálcikával rajzoltak vagy írtak a még puha negatívra (nevet, virágot, dátumot stb.). Ezután az agyagnegatívot kemencében kiszárították. Ha kiszáradt, újra összezárták a negatív alsó és felső részét, majd összedrótozták. A rezet hengeralakú, szúk, öntöttvas edénybe (tészni) tették, és faszéntűzre állították. A tűz mellé éppúgy [kohót (vignya) állítottak, és éppúgy fújtatták a tüzet, mint a csengőöntésnél. ,,Ügy [elolvasszuk 'a rezet, mint a vizet. . ." — mondták, majd a rezet kis fapálcikával megkavarták. Tüzelésnél ügyelni kellett arra, hogy ,,piros tüzet tartsanak", hogy „meg ne faggyon" a réz, és közben locsolni, páhitani kellett a faszenet, hogy idejekorán el ne hamvadjon. Mikor teljesen megolvadt a réz, a kis lyukon át beöntötték a modlába. Ha megtelt a modla, a visszamaradó rezet eltették más alkalomra. Mindig többet olvasztottak ugyanis, nehogy kevés legyen a réz. A réz gyorsan megmerevedik : „azonnal, azon a percen má meg is fagyott". Széjjel vették a modlát, kiemelték belőle az öntvényt, és megpucolták. A belső, finomabb részeket gömbölyű reszelővel, a külső részeket félhátú reszelővel pucolták ki, majd dörzsölőpapírral simították le. A nyelet kerékgyártónál szokták legyalultatni, •meghúzatni, aztán beletették a fokosba vagy kampóba és elvitték a rendelőhöz.
