Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

gokat (kavicsot, füvet), majd megnedvesítették. A pokrócot feszesre kihúzták, ráöntötték a homokot, és a homokra állították az alsó negatív köpönyegét. Ebbe beletették a minta-csengőt, majd a csengő és a köpönyeg közötti üreget kitöltötték homokkal. A homokot kalapács nyelével és fokával erősen letömködték. Az egészet felfordították, a fenékrészen a homokot késsel és kalapácscsal lesimították, levakargatták. Apró vászonzacskóba faszenet tettek, ezt kalapáccsal porrátörték, majd a zacskót hozzáütögették a forma felső részéhez. Azért szénporozták be az alsó negatív tetejét, hogy — ha majd a felső rész is rákerül — könnyen elváljék a felső formától. Ezután elkészítették a negatív felső részét is. A felső köpönyeget rátették a már kész negatív tetejére és azt is megtömködték homokkal, mint ahogy az alsónál tették, előbb azonban a csengőminta tetején lévő lyukon szöget húztak át, hogy ez a csengőt rögzítse. A rendelő kívánságára díszítést is tettek rá: a külső szeggel vagy tűvel ráírták a rendelő nevét, vagy koszorút rajzoltak ki: ződágazták a mintát. Ezzel tulajdonképp egészében el is készült az öntőforma, Még olyan részletek elkészítése volt hátra, mint az ütőtartó vagy kelevisztartó kikalapálása és beillesztése, majd végül az égetés. Az ütőtartó a csengő belsejében van, erre illeszkedik és ezen jár a csengő ütője vagy nyelve. Az ütőtartót egy darab szegből sínvasüllőn kalapáccsal kovácsolták ki. Ha készen volt, a homoknegatív megfelelő részét bicskával kimélyítették, ide beillesztették az ütőtartót, majd késheggyel és híg sárral betapasztották az alsó negatívba úgy, hogy csak a két vége álljon ki. (A két kiálló véget öntéskor a megolvasztott réz folyta körül.) Ezek után már csak a rögzítő szeg kivétele volt hátra, melynek kihúzásával a minta-csengőt el lehetett távolítani. A rögzítő szeget azonban vissza kellett helyezni, hogy a készülő csengő fülén a szeg nyomán lyuk maradjon. Különvéve a két negatívot, kemencében kiégették, majd összerakták és ezzel a csengő negatívja öntésre kész állapotban volt. Maga az öntés, mint már említettük, a földben történt. Baltával lyukat ástak a földbe (mérete: 37X29 cm, mélysége 22 cm), melybe a minta pontosan befért. A minta tétjén, a negatív belsejébe levezető lyukra sárból kis csonkakúpot, papot gyúrtak és rátapasztották, tehát elzárták vele a negatívba vezető kis nyílást. Ekkor tették bele a negatívot a földbe és betemették úgy, hogy a negatív felett tányéralakú mélyedés maradjon, amelyből a pap kiállt. Ebben a homorú mélyedésben olvasztották meg később a rezet. A mélyedés szélén alacsony sárfalat, kohót gyúrtak közepén újjal fúrt lyukkal úgy, hogy a lyuk a pap tetejével egy magasságban legyen. A kohó mögé a földre tették a fújtatót, amelynek szája a kohó közepén lévő lyukba illeszkedett, a fújtató szele tehát csak a lyukon keresztül juthatott a negatív felett lévő mélyedésbe. Csak ezután kezdődött az öntés. A pap körül a mélyedésbe parazsat és faszenet raktak. A faszenet kissé meg is locsolták, hogy ne lánggal égjen, de a tüzet fújtatóval állandóan élesztették. Amikor jól izzott a szén, fogóval rátették a rezet és a cint, hogy a tűzben megolvadjanak. A már folyékony fémet pálcikával megkavarták, kiszedték a parazsat, kipiszkálták helyéről a papot és a folyékony réz a nyíláson át lecsorgott a negatívba. Félórát vártak a réz kihűlésére és kibontották a gödröt, kivették a formát. Széjjelverték a formát és kiesett belőle a csengő. Ezután már csak reszelni kellett a csengőt és megmunkálni. Öntés után a csengőn maradt egyenletlensógeket lereszelték, majd elkészítették a csengő ütőjét, a keleviszt. Az ütő számára is mintát készítettek: kád-