Endes Mihály- Harea Ákos: A Heves - Borsodi-síkság gerincesfaunája (Tiszai téka 2. Eger, 1987)
ból meglehetősen egységes, genetikájában azonban a kutatások eddigi eredményei szerint különbségek mutatkoznak. Nem szokványos tájon járunk tehát, ezért érdemes a kérdést alaposabban megvizsgálni. Először is nézzük meg, milyen információkkal szolgál számunkra a vidékkel foglalkozó természetföldrajzi szakirodalom! A területről elsősorban Pinczés Zoltán (1969; 1978) és Székely András (1969) munkáiban olvashatunk, akik az eddig összegyűlt ismeretek áttekintése mellett saját vizsgálataik eredményeit is közreadják. Az említett szerzők az általunk Heves—Borsodi-síkságnak nevezett területről mindenekelőtt megállapítják, hogy azon a geomorfológiai kutatások még jobbára hiányoznak, így csupán geomorfológiai megfigyelésekre támaszkodhattak. Megállapításaik szerint a Bükk hegység déli előterének két alsóbb szintje egymástól eltérő genetikájú, ami azt jelenti, hogy kialakításukban más-más hatások játszottak közre, és ez arcvonásaikban is visszatükröződik. Munkáikban leírják — a magasabb térszint képviselve — a Laskó—Eger hordalékkúpját (Hevesi-sík) és a Borsodi Mezőséget (Borsodi-sík). E két szomszédos földrajzi kistáj szerves része az Észak-alföldi hordalékkúp-síkságnak nevezett földrajzi középtájnak. Az eddigi kutatások eredményeként azt is tudjuk, hogy ezeket a Bükkből lefutó patakok építették. Fiatal hordalékkúpok ezek, épülésük a levantei időktől napjainkig tart (2. térkép). A Hevesi-sík építésében a főszerepet a Laskó és az Eger játszotta, de részt vett benne a Tárna is, sőt nem lehetetlen, hogy keleti szárnyán időnként a Hór is megjelent. A patakok által szállított és lerakott üledékek magasabb felszíneket hoztak létre, amelyek alapanyaga homok és lösz. A homokhátakat széles mélyedések, laposok választják el egymástól. Ezek felszínét iszaposagyagos képződmények borítják. A nyugati—délnyugati részen a nagy kiterjedésű, gyengén délnek lejtő síkság felszínébe a patakok alig vágódtak be, így futásukat még a holocénban is könnyen változtatták. Errefelé számos elhagyott medret láthatunk, amelyek az elmondottakat látványosan igazolják. Némelyikben ma is vizek futnak, bár az említett patakok mindegyike elhagyta már a vidéket. A Borsodi-sík hordalékkúpjai közül a Gelej térségében fekvőt a Csinge-, Lator (Tardi)-patak és a Kácsi-víz építette, de a terület keleti—délkeleti részén a Sajó is járt. így még a Mezőcsáttól Tiszabábolnáig húzott vonal mentén, illetőleg attól nyugatra is — a felszín alatt — a fúrások kimutatták a Sajó— Hernád hordalékkúpjának anyagát. A másik nagy hordalékkúpot Mezőkövesdtől délre találjuk. Ezt a Hór-, Vér-, Novaji- és Ostoros-patak hozta létre. Homokhátakat itt is találhatunk, ezek szélesek, laposak, közöttük a változatosságot az egykori patakmedrek jelentik. Bár a két kistáj egyenlőtlen mértékben süllyedt meg ( a Hevesi-sík ma mélyebb fekvésű), mégis egyöntetű a vélemény, hogy a két terület oly szervesen és sok helyen annyira elválaszthatatlanul épült össze egymással, hogy elkülönítésük erőszakolt lenne (Pinczés, 1969; Székely, 1969). ' A legalacsonyabban fekvő lépcsőt a közvetlenül a Tisza partján húzódó terület jelenti. Említett szerzők közös munkájukban (Pinczés — Székely, 1969) itt is két kistájat határolnak el — Hevesi-ártér és Borsodi-ártér —, amelyek a Közép-Tiszavidék földrajzi középtájához tartoznak. Leírják, hogy a lapos, egyhangú táj kialakításában a főszerepet a Tisza játszotta. Oldalazó eróziójával letarolta a vidéket, majd üledékeivel — lösziszappal, agyagokkal — a holocén a
