Endes Mihály- Harea Ákos: A Heves - Borsodi-síkság gerincesfaunája (Tiszai téka 2. Eger, 1987)

Télire is nálunk marad, de ősztől tavaszig idegen populációkhoz tartozó madarak is megjelennek közöttük. Kék cinege — Parus caeruleus L. Kisebb létszámától és attól eltekintve, hogy az előző fajnál kevésbé kultúrakövető, előfordulási viszonyai megegyeznek a fentebb írottakkal, i Barkóscinege — Panurus biarmicus L. Egyetlen példányát észleltük Mezőtárkány és Füzesabony között a fűzbokros-nádas patakértéren, 1932. április 24-én. Bár nászénekét kitartóan hallatta, párja nem akadt errefelé, így elhagyta a területet, amely egyébként megfelelt volna igényéneinek. Rövidfarkú jakusz —• Certhia brachydactyla Brehm Vidékünkön két alkalommal figyeltük meg őszi, illetve tavaszi átvonulásán. Adatai: Erdőtelek 1979. október 14. és Pély, 1981. március 15. Mindkét alkalommal egy példányt láttunk, vegyes cinegecsapatban. ökörszem — Troglodytes troglodytes L. Ősztől tavaszig nem ritka jelenség a Heves—Borsodi-síkságon. Többségük a vonulás periódusaiban kerül szem elé, kevesebbet találunk átteleléskor. A fás vegetációjú területeket kedveli, de nemritkán a nádasokban is megfigyelhető. Költésére utaló adattal nem rendelkezünk, jóllehet a közeli Bükkben gyakori fészkelő. Fenyőrigó — Turdus pilaris L. A legutóbbi évekig hazánkban e fajt rendszeres tavaszi és őszi átvonulónak tartottuk, amely kisebb számban át is telel. Jó néhány évvel ezelőtt észlelt nyugat-magyarországi alkalmi költéseit csupán kivételes eseménynek vélték, emellett helyi, klimatikus feltételek meglétével indokolták. A Heves—Borsodisíkságon megkezdett kutatómunkánk harmadik évében, tehát 1981-ben bukkantunk rá a faj első itteni és egyben legelső alföldi költéseire. Hogy ez nem véletlen jelenség volt csupán, azt az elkövetkező 1982-es és 1983-as évek eseményei is igazolták. A faj ugyanis ezekben az években ismételten és eredményesen nevelte fiókáit, mindannyiszor ugyanazon a jól körülhatárolható és számos speciális jeggyel rendelkező területrészen. Az összegyűlt ökológiai, etológiai, stb. adatok feldolgozása részben már megtörtént (Endes, 1981; 1982; 1983; 1984), így e helyen csupán a leglényegesebb következtetésekről számolunk be. megjegyezvén, hogy kutatásainkat e téren is tovább folytatjuk. Az Egerlövő — Egerfarmos — Kétútköz által közrefogott terület mint táj, az Eger-patak egykori árterének felel meg. A ma is élő patak és a környező, fűzfákkal tarkított sásrétek és zsombékos mocsárrétek napjainkban is erősen emlékeztetnek még az ősi, mondhatni utolsó természetes képre. Ide kell sorolnunk még — nagy jelentősége miatt — egy közeli szürkenyár-erdőcskét, amelynek aljnövényzetét számos bogyó- és gyümölcstermő bokor, valamint cserjefaj alkotja.