Endes Mihály- Harea Ákos: A Heves - Borsodi-síkság gerincesfaunája (Tiszai téka 2. Eger, 1987)

Szalakóta — Coracias garrulus L. Nem mondható gyakori fajnak vidékünkön, bár sokfelé előfordul, sőt fészkel is. Az egykori patakparti puhafaligetekre emlékeztető fűz- és nyárfasorok harkályvájta odúi biztosítják a költőhelyet, a környező rétek és agrárterületek pedig a bőséges táplálékot. Búbosbanka — Upupa epops L. A zárt erdőket kivéve szinte mindenütt előfordul a területen. Sehol sem gyakori, ami összefügg fészkelőhelyének jellegzetességeivel. Vidékünkön ugyanis többségük a nyílt puszták, illetve legelők hodályaiban és pásztorépületeiben költ, s ez a tény egyaránt meghatározza elterjedésüket és sűrűségüket. Jóval kevesebb él a fás vegetációjú területeken, az erdőkben, ligetekben és fasorokban. Vonuló faj. Nyaktekercs — Jynx torquüla L. A szilpusztai erdőben figyeltük meg két példányát 1980. augusztus 29-én. Zöld küllő — Picus viridis L. Jellegzetes, bár nem gyakori költőmadarunk. Zárt erdők és lakott területek egyaránt megfelelnek számára. A nyílt tisztásokat, erdőszéli gyepeket és parkokat rendszeresen felkeresi táplálkozás céljából. Az itteni populáció nagy valószínűséggel helyben áttelel, de ősztől tavaszig idegen példányok is megjelennek vidékünkön. Szürke küllő — Picus canus Grnelin Tiszavalk mellett, a szilpusztai erdőben figyeltük meg egy dürgő példányát 1980. április 14-én. Odú ácsolásához fogott, ám pár nap múlva elhagyta a vidéket. Párját nem láttuk. Nagy fakopáncs — Dendrocopos maior L. Az előzetesen vártnál lényegesen ritkább fajnak bizonyult a Heves—Borsodi-síkságon. Költését csupán a szilpusztai erdőben állapíthattuk meg teljes biztonsággal, és mindössze néhány februári, illetve szeptemberi észleléssel rendelkezünk Egerlövőn, Mezőszemerén, valamint Borsodivánka mellett. Balkáni fakopáncs — Dendrocopos syriacus Ehrenberg Az előző fajnál semmivel sem gyakoribb, de inkább a lakott területekhez kötődik. Ugyanakkor költéseit távol eső erdőkben, ligetekben is megállapíthattuk Szentistván, Erdőtelek és Mezőtárkány mellett. Közép fakopáncs — Dendrocopos médius L. Az erdőteleki égerláp fáin észleltük egyetlen példányát 1982. április 18-án. Átvonuló madár lehetett, amelyet később már nem láttuk. Kis fakopáncs — Dendrocopos minor L. Területünkön fészkelését nem figyeltük meg. Jellegzetes őszi-tavaszi átvonuló, amely kisebb számban át is telel. A fentebb tárgyalt harkályalkatúakkal kapcsolatban összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy mennyiségük még a szom-