Endes Mihály- Harea Ákos: A Heves - Borsodi-síkság gerincesfaunája (Tiszai téka 2. Eger, 1987)

vízfolyás teraszos völgye itt megy át — keskenyebb-szélesebb hordalékkúpövezeten keresztül — a feltöltött síkságba. A hordalékkúp-övezet elhagyását a mellékpatakok is jelzik. Medrük itt már nem volt kellően beágyazott, s emiatt a tavaszi hóolvadás és nagy nyári záporok alkalmával heves árvizek alakultak ki. E vizek azután számos mocsárban és tóban terültek szét, és csak lassan húzódtak a Tisza felé. Mindegyikükre jellemző (és egyben magyarázza is az említett jelenséget), hogy a síkság szélére érve erőteljes törést szenvednek (pl. a Csincse esése 9 ezrelékről 0,3 ezrelékre csökken a torkolatáig). Ilyen szempontból említésre méltó vízfolyás a borsodi részen a Hór-, Vér-, Novaji-, Ostoros-, Lator- és a Csincse-patak, valamint a Kácsi-víz. A belvízrendezési munkálatok során azután csatornák épültek, illetve a meglévő patakokat szorították magasabb gátak közé, vagy igazították ki futásuk irányát, A Sulymos- főcsatorna a Mezőcsáttól délre fekvő vidék belvizeit szedi össze és szállítja Tiszabábolnához. A Csincse egykori medrében ma a Tiszavalkifőcsatorna fut a Tiszába. Az északi dombokról lefutó Csincse-patak, amely Gelej felett két ágból jön össze, Mezőnagymihálytól délre mint Csincseövcsatorna újonnan ásatott mederben fut, és a Kácsi-patak, a Tardi-ér és a Nád-ér vizét is magába fogadva Borsodivánkánál torkollik a Eger-patakba. A hevesi rész hidrológiai története némileg eltér a borsodiétól. Az Egerpatak körülbelül a pleisztocén-holocén határán még délies irányú lefolyással rendelkezett, nagyjából Füzesabony—Tiszanána vonalán. A vidék másik jelentős vize és egyben építője a Laskó-patak, amely viszont még a holocén kezdetén is dél felé, Átány—Tarnaszentmiklós irányába folytatta útját, és csak a Tisza megjelenése után tért el fokozatosan kelet felé, a mai Mezőtárkány—Sarud vonalra. Korábbi futását ma a Hanyi-ér követi, egy későbbit pedig ettől északkeletre az időszakos vizű Csincsa, amely nem tévesztendő össze a már említettborsodi Csincsével. A két egykori patakmeder az 1893-ban befejeződött belvízrendezések során töltések közé szorított belvízlevezető csatornává vált. Hozzájuk csatlakozott tájunk legdélibb részén a hasonló funkciójú Sarud—Sajfokifőcsatorna. Amint az eddigiekből kiderült, a Heves—Borsodi-síkság északi részein ma is több „élő" patakot és az ezeket összegyűjtő, tehát állandó és mozgó vizű csatornát találunk. Nagyobb számban vannak itt apróbb-nagyobb kiterjedésű, teljesen soha ki nem száradó mocsarak és időszakosan vizes laposok. A két legjelentősebb vízfolyásnak, a Laskónak és az Egernek a medre ma a kistáj középső részén húzódik. Az Eger Makiárnál két ágra szakad, de vizének a zömét egy zsilip a Rimának nevezett ágba tereli, s a ma Egernek nevezett ág (tk. Eger-malomcsatorna) csak időszakosan jut vízhez. Érdemes megjegyezni, hogy Egerfarmos alatt az Eger-malomcsatorna bujtatóval keresztezi a Rimaágat, és felveszi a Hórral egyesült Kánya-patakot. Borsodivánka felett a két ág ismét Eger néven egyesül. A másik fő patak az Egertől délkeletre található Laskó, amely Füzesabonynál lép be vidékünkre, és Sarud mellett éri el a Tiszát. Jellegzetesen nagy esésű (3 ezrelékes), és vize e szakaszon feltűnően tiszta. Sajnálatos módon nem mondhatjuk el ugyanezt a többi patakról, amelyek többsége éppen a Heves—Borsodi-síkságra lépése előtt halad át lakott helyeken. Ezek vize részben ipari, részben mezőgazdaságban használatos anyagotkól erősen vagy közepesen szennyezett, és rövid futásuk alatt az öntisztulás lehetősége is csekély, bár valamelyest kimutatható.