Endes Mihály- Harea Ákos: A Heves - Borsodi-síkság gerincesfaunája (Tiszai téka 2. Eger, 1987)

Végül a déli részről azt kell megállapítanunk, hogy állandó folyóvizekkel nem rendelkezik, és állandó vagy időszakos vízállásokban is igen szegény. Mesterséges állóvizek (halastavak formájában) Gelej, illetve Kisköre mellett találhatók. Ezeken kívül Tenk közelében a Hanyi-éren létesítettek egy aprócska víztározót, de az élővilág szempontjából említést érdemel a Poroszló szélén lévő kubikgödör is. A talajvízről elmondhatjuk, hogy szintje a hordalékkúpok alatt általában igen mélyen van. Ugyanakkor Füzesabonytól délkeletre, továbbá Mezőkeresztes és Gelej között, főként pedig Mezőcsát és Poroszló között még a felszínre is felemelkedik a csapadékos években. A kistáj talajai A Heves—Borsodi-síkság kialakulásáról szóló fejezetben már szóltunk arról, hogy különböző táj formáló erők nyomták rá bélyegüket a vidék arculatára. Ez természetesen vonatkozik a talajok keletkezésére és elhelyezkedésére is. A mai kép kialakításában részt vevő patakok és maga a Tisza is szállítottak ide talajalkotó anyagokat, vagy éppen átrendezték azokat, nemegyszer a domborzati viszonyok megváltozását is előidézve (Pinczés, 1969). Az sem közömbös az említett anyagok szempontjából, hogy honnan és mikor kerültek jelenlegi helyükre. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül a munkaképes szelek jelentős szerepét, végül pedig az ember kezemunkáját sem. Ez utóbbival kapcsolatban elég, ha csak a vegyszerek használatára, az erdőirtásokra, vagy a vízrendezésekre és a következményes elszikesedésre utalunk. Mindez, még számos más tényező mellett, komplex módon járult hozzá annak a felszínt borító talajrétegnek a létrehozásához, amely viszont messzemenően befolyásolja a rajta és benne található élővilág összetételét és mennyiségi viszonyait. Ahogy kistájunk felszínére a változatosság a jellemző, ugyanúgy vonatkozik ez a megállapítás az itt megfigyelhető talaj féleségekre is. Elég, ha arra gondolunk, hogy csekély szintkülönbségeket is milyen jelentős hidrológiai különbségek kísérnek, s hogy a növénytakaró is visszahat, folytonosan alakítva termőhelyének tulajdonságait. A Tisza egykori árterén — elsősorban a délkeleti részen — túlnyomórészt löszös, iszapos és agyagos üledékeket találunk. Mint arról előbb már említés történt, az árvíz- és belvízrendezéseket követően itt jöttek létre a Tiszántúlra jellemző szolonyec típusú (a mélyebb rétegekben sós) szikes talajek. Kiterjedésük ugyan nem kelhet versenyre a Közép-Tiszavidék (Hortobágy, Nagykunság, Jászság) hatalmas pusztáival, ám megjelenésük, mozaikos jellegük nagymértékben hasonlít azokra. Megfigyelhetjük ezeket Mezőnagymihály körül, Ároktőtől, valamint Poroszlótól nyugatra, továbbá Tiszanána és Pély mellett, végül Hevesvezekény és Átány között. Természetesen ezek mellett a szikesedés folyamata még számos, kisebb-nagyobb folton észlelhteő, hiszen a patakárterek időszakosan vízjárta felszínei ugyancsak kedvező feltételeket teremtettek ehhez. Igen kis foltokban még szoloncsákos (felszíni rétegben sós) talajok is előfordulnak, jellegzetes sókivirágzással (Egerlövő). A mélyebben fekvő, agyagos üledékekkel borított felszíneken — ahol a talajvíz szintje magasan áll, és a szikesedés feltételei nem adottak — réti,