Sugár István: A Közép-Tiszavidék két kéziratos térképe (Tiszai téka 1. Eger,1989)

decemberében, de 1787 januárjában, sőt februárjában ismételten és nagy nyomatékkal sürgették a „Topographisches Theys-Karte", a „Topographica mappa Tybisci" elkészítését és egy hónapon belül való megküldését, mivel „a mű elmar adhatatlanul fontos, és kézhez vétele nélkül nem lehet a Tisza szabályozásával érdemben foglalkozni." 06 Lietzner 1786 januárjában azzal válaszolt e sürgetésre, hogy tengernyi egyéb hivatalos hatósági mérnöki munkája mellett eddig csak egyedül végez­hette ezt az igényes, rendkívül bonyolult és hosszadalmas munkát. Az 1784. évi hatalmas árvizek miatt pedig még augusztusban sem dolgozhatott a terepen; 1785-ben pedig emberemlékezet óta ismeretlen nagyságú áradások még szep­temberben is tartottak, s a hajózással, a révekkel és a hajómalmokkal kapcso­latos vízügyi mérnöki munkálatait is csak szeptember 13-án fejezhette be. Közölte, hogy Ballá Antal Bedekovich Lőrinc jászkun kerületi mérnök segítségével elkészült az ,,ideális" Tisza-térképpel. Maga Lietzner a Tisza „hajózhatósági térkép„-ét („navigibilitatis mappa"), — azaz Ballá térképe másolatát, — csak 1786. december 4-ére fejezhette be. E sürgős mérnöki fela­datok elvégzése miatt a Tisza nagy vízügyi mappájának munkálatait abba kellett hagynia. 07 Az Országos Levéltárban őrzött Vízrajzi Intézet térképei sorában fenn­maradt Ballá Antalnak a Tiszának a Pesti Kerület területén áthaladó szaka­száról elkészíteni rendelt „ideális" térképe. Ez a folyamot és mellékét a Sajó tiszai torkolatától. Kesznyétentől kiindulva Heves és Külső-Szolnok megyék területén áthaladva a csongrádi határig ábrázolja négy szelvényen („Tabellen"). Az I. szelvény a Borsod vármegyei szakaszt tünteti fel. A bennünket érintő Heves és Külső-Szolnok megyei részlet a IL. III. és IV. szelvényen látható. A térkép címe: „Praelimineur Fluss Charte des Theiss Flusses durch den Pester Bezirck . .. laut der zugeschickten Instruction ausgefertiget..." A praelimi­naris, azaz az „ideális" Tisza-térkép méretaránya: 1 bécsi hüvelyk 1,200 bécsi ölnek felel meg, — azaz M= 1:86.400. A léptéktáblázat szerint 4,000 bécsi öl — 1 osztrák mérfölddel. A térkép készítőjére utaló feljegyzés: „Anno 1786 durch Anton Ballá des Pester Bezirkes dirigirenden Ingenieur." A megőrzésre került térképszelvények azonban Litzner János másolatai: „Copiert durch den Johann Lietzner des Hevesser Comitats Ingenieur." 68 A Heves megyei Levéltár is őriz a Balla-féle térképhez igen hasonló, sőt azzal azonos léptékű (8,000 bécsi öl — 2 osztrák mérföld) térképszelvényeket. Tehát e lapoknak a méretaránya is azonos Ballá térképével. Ebből a térképsorozatból azonban sajnálatosan csak az első két „tabula" maradt fenn, azaz a borsodi határtól Tiszapüspökig terjedő folyamszakasz és melléke. A másik két szelvény azonban az eltelt 200 év alatt elkallódott. 69 A szelvények függőleges oldala azonos a tényleges délvonallal („die ware Mittags Linie"), a „Meridian"-nal. A Balla-féle térkép felirata szerint a két irány között 15 fok az eltérés. Az I. szelvény jobb felső sarkából azonban sajnálatosan kivágták a térkép 66. HmL. IV-1/a. 45. rsz. kötet Nr. 30. 217. — IV-8. 2. rsz. Nr. 89. (Helytartótanács, 5418. és 7735. sz.) 67. HmL. IV-l/a. 45. rsz. kötet Nr. 133. 94—95. 68. MOL. S. Vízrajzi Intézet térképei. II. Tisza-térképek. Nr. 2. (1786.) 69. HmL. Térképgyűjtemény. Törzstérképek. Nr. 118.

Next

/
Thumbnails
Contents