Dvoráková, Jaroslava: Európa szecessziós kerámiái (Eger, 2001)
A leplicei múzeum kerámia gyűjteménye lëplice az EszaCcseh iparvidék szívében fekvő fürdőváros, mely történelme során mindig a kulturális élet központja volt. Az európai politikai, művészeti, kulturális és tudományos élet jelentős személyiségei rendszeresen összejöttek e nyugab mais kisvárosban, s miközben fürdőiben kúráltatták magukat, a környék szépségétől elbűvölten "kis Párizsaként emlegették. A XIX. század második felének ipari felien' dülése, a barnaszén külszíni fejtésének megim dulása, fordulatot jelentett úgy a fürdőváros, mint az egész térség életében. A gazdag energia' és nyersanyagforrás, valamint a kiépülő vasúti össze' köttetés ideális feltételeket teremtett számos ipari ágazat fellendüléséhez. A hagyományos üveg' gyártás mellett több kerámia műhely és manu' faktúra is alakult, így a kilencvenes években ez a környék, ahol ekkor már húsznál is több üzem működött, a csehországi kerámiaközpontok egyike lett. Különböző termékeket állítottak elő a díszítő porcelántól kezdve egészen a műszaki cikkekig. Az ágazat támogatására 1874'ben Teplicében még egy kerámia szakiskolát is létesítettek. 1894'ben leplice társadalmi elitje, Carlos Clary'Aldring támogatásával, több nagyobb osztrák'magyar város mintájára, megalapította a múzeumi társaságot. 1897. december 2'án nyitották meg a kiállításokat a nyilvánosság előtt a természettudomány, honismeret és művészet' történet szakterületeiről. Ekkor tették le annak a múzeumi kerámia gyűjteménynek az alapjait is, amely napjainkban már tekintélyes mennyiségű - 6.000 db - kiállítási tárggyal rendelkezik. Abban az időben a múzeumi tárgyak beszerzése még nem meghatározott szempontok szerint történt, a gyarapodás elsősorban alkalmi ajándékozásokból és vásárlásokból tevődött össze. 1900'ban a múzeum kuratóriumának döntése alapján, a mú' zeumon belül önálló üveg és kerámia gyűjteményt hoztak létre, mely gyűjtemény első gondozója 1908'ig a leplicei Kerámia Szakiskola igazgatója, Robert Stübchen'Kirchner volt. Szakszerű vezeté' sével a részleg kezdettől fogva arra törekedett, hogy a korabeli világi kerámiák jellegzetes darabjait megszerezhesse. Már az alapítás évében vásá' roltak az élenjáró németországi műhelyektől (M. Laeuger), vagy a francia kerámiákat a közismert párizsi S. Binga L’art Nouveau Galériában sze' rezték be (P. A. Dalpayarat). Az 1900'as Párizsi Világkiállítás alkalmával németalföldi (Rozenburg) alkotásokkal gazdagodott a gyűjtemény, de az elkövetkező években további neves európai keramikusok (H. Mutz, E. Muller, Zsolnay V.) és hazai gyártók (Plasto, Amphora, leplicei Kerámia Szakiskola) kiállítási darabjait szerezték meg. Az európai szecessziós kerámiából 1909'ben történt az utolsó nagyobb vásárlás, amikor dán, svéd, berlini, meisseni, nymphenburgi kollekciók, vagy H. Mutz, T SchmuZ'Baudiss, E. Lachenal, C. Massier művei kerültek be a gyűjteménybe. A múzeumi levéltári forrásokból megállapít' ható volt, hogy 1899' 1909'ig a gyűjtemény 400 db korabeli kerámiával gyarapodott, mely gyűjte' ményben a világviszonylatban legjelentősebb gyártók is képviselve voltak. 1908'ban Hans Kliert, a leplicei Kerámia Szakiskola rajztanárát nevezték ki új gondnokul, ki a részleg gyűjteménygyarapítása során inkább az üveggyártásra és a történelmi porcelán dokumentálására összpontosította figyelmét. A gyűj'
