Garmier, Jean-François: Párizsi divat 1890-1945. Kiállítás a Château-Chinon-i Musée du Costume gyűjteményéből (Franciaország) (Eger, 1999)
SZAKÍTÁS A KÖTÖTTSÉGEKKEL A XX. század elejéig a divat jól tükrözte a női testet elrejtő, páncélként szorító ruhákba kényszerítő szokást. A nyak magasan, szorosan záródott, a fűző már kínzóan összeszorította a derekat, lelapította a hasat és kidomborította a mellet, a hosszú ujj elrejtette a kart. A szoknyák földig értek, szűk mivoltuk és a szoros fűzők miatt a mozgás kényelmetlenné vált. A nőknek szükségszerűen méltóságteljes, merev és kimért volt a testtartásuk, mozgásuk lassú és fenséges és, mondjuk ki, kevéssé természetes volt. A felszabadulás előjelei csak a XIX. század utolsó éveiben éreztetik hatásukat, jelezve a változás szükségességét. A nők ekkor természetesebb alakot, kényelmet, egészséget, városi és kiránduló ruhákat és végezetül rövidebb szoknyákat követelnek. Ez a szükség lesz a kiindulópontja a hosszú idő óta legjelentősebb, alapvető változásoknak. A fűző elleni harc ezen törekvések kicsúcsosodása. A fűzőt egyhangúlag azzal vádolják, hogy káros az egészségre, mert összenyomorítja a mellkast és a derekat, veszélyeztetve a tüdőt, a májat, a szívet. A legtúlzóbbak valóságos kínzóeszközök, a hónaljtól a combtőig érnek, a merevítő halcsontok gyakorlatilag lehetetlenné teszik viselőjük számára a leülést. A fejlődés mindazonáltal nem lesz folyamatos. Az I. világháború előestéjén még divatba jön a szoros, hosszú, a bokánál erősen összeszűkülő szoknya, amelyben az elegáns hölgyek kényelmetlenül, apró léptekkel kénytelenek járni. 1909-től Paul Poiret elgondolása szakít a régi hagyományokkal. A nők felszabadulási vágyának tolmácsolójaként a nagy divattervező elsőként üzen hadat az őket bebörtönző embertelen páncélzat ellen. Visszahozza divatba a test természetes hajlékonyságát, megváltoztatja az alakot, és ruhái olyan légiesek, hogy a fűző viselését lehetetlenné teszik. Finomabb és könnyebb kelméket használ, így teszi hajlékonnyá az alakot, és nagyobb harmóniát teremt a test különböző részei között, amelyeket a ruha korábban mechanikusan kötött össze. Az I. világháború fontos változásokat hoz a nők helyzetében, így az öltözködésükben is. A férfiakat besorozták, a nőknek kellett felelősséget vállalniuk, döntéseket hozni, elfoglalni új helyüket a munkában, helyettesíteni a férfiakat az addig részükre fenntartott szakmákban. A feszélyező ruhák már nem felelhetnek meg ezeknek az aktív nőknek. Az új elgondolások megjelenését megkönnyíti a társadalomban most elfoglalt helyük, amely több függetlenséget és szabadságot biztosít számukra. A praktikus és gazdaságos öltözetekben legelőször is mozogni kell tudni. 1915-től a fűző látványosan visszaszorul és a ruhák bővebbek és lágyabb esésűek. A szoknya is bővebb és jóval a bokán felül ér, mely által a járás könnyebbé válik. Ez a visszafordíthatatlan folyamat a háború utáni években felerősödik. A DIVAT ROBBANÁSA A HÚSZAS ÉVEKBEN Az I. világháborút az esztelen éveknek keresztelt, hatalmas felszabadultság korszaka követi. A korlátozások, a nyugtalanság és félelem után a franciák most csak a mának élnek, a győzelem eufóriájában, a végleges béke illúziójával. A nagyvilági élet újra jogosultságot nyer, és nemcsak a nagypolgárság, hanem a középrétegek körében is, legalábbis a fiatalok esetében. A gazdasági fellendülés ezen időszakában az emberek könnyebben költenek öltözködésre és szórakozásra. Vége a század eleji divat bonyolultságának, nehézkességének, megjelenik egy új társadalom, amely egyszerű, kényelmes és teljesen más stílusú öltözékekre tart igényt. 7
