Garmier, Jean-François: Párizsi divat 1890-1945. Kiállítás a Château-Chinon-i Musée du Costume gyűjteményéből (Franciaország) (Eger, 1999)

8 A komor évek alatt kirajzolódott irányzatok felerősödnek, és a női ruha az egyenjogúvá válás kifejezőeszköze lesz. Elutasítják a túlhaladott ér­tékeket képviselő társadalmi kötelezettségekkel járó ruházati kötöttségeket. A legfőbb jelkép, a számos csatában megtépázott rugalmatlan fűző gyakorlatilag eltűnik a húszas évek elején és át­adja helyét elasztikus utódjának. A jelenség mindazonáltal nem hirtelen követ­kezik be. Meg kell várni az 1925. év nagy forduló­pontját a múlttal teljesen szakító modern divat megjelenéséhez, amikor is a történelemben elő­ször a térd fényes nappal megmutatkozik. A háború alatt betöltött helyettesítő szere­püknek és a férfival való egyenlővé válás akara­tának megerősítésére a nők egyre inkább férfias­sá válnak. A ruhák szabásvonala egységesen egye­nes, szögletes, a formák tompítására törekszik: a mell lapos, a vállak szélesek, a csípő keskeny, a derék kevéssé vagy egyáltalán nem hangsúlyozott, a kar és a láb fedetlen. A szoknya rövidülésével nő a harisnyának és a cipőnek tanúsított figyelem. A láb korábban sosem látott jelentőségre tesz szert. Ezt a meglepő jelleget kihangsúlyozza a rö­vid haj, a “bubifrizura”, és 1923-tól a fel- vagy le­hajtott karimájú, a szemöldökig lehúzott harang­kalap. Ez a frizura nem tetszik mindenkinek. A raj­zoló Sem így írja le: “Csak harangok vannak, va­lamiféle puha filcből készült alaktalan szűrők, amelyet a nők kétoldalt a karimájánál fogva, amennyire csak lehetséges, a fejükbe húznak. Minden eltűnik, elmerül, a haj, a homlok, a fül, az arc egészen az orrig. Minden nő egyforma, mint­ha sorozatban gyártották volna őket”. A divattervező Paul Poiret a maga részéről megállapítja: “A nők hajdanában szépek és jó fel­építésűek voltak mint a hajóorr, most kis alultáp­lált távírdászokhoz hasonlítanak”. Egyenjogúvá válásuk jeleként a nők dohá­nyozni kezdenek, és cigarettaszipkát használnak, mivel az férfiasabb. A kiegészítők között feltűnik a legyező és az elengedhetetlenné váló retikül, a ruhákon már nem lévén zseb. Az ebben a korban jelentős fejlődésen keresz­­tülmenő filmipar nagy szerepet játszik a divat ter­jesztésében. A legfelkapottabb sztár, Greta Garbo lesz a követendő nőideál lapos mellével, szögle­tes vállával, keskeny csípőjével és nagy lábával. A szabás nagyon egyszerűvé, így könnyen másolhatóvá válik, amely új dimenziót nyit a di­vat elterjedésének. Az egyetlen különbség a te­hetősebbek és a középrétegek között a ruha árá­ban és a kelme minőségében keresendő. Amíg egy “haute couture” (egyedi tervezésű, különleges minőségű) ruha 3-5000 frankba kerül, addig egy hasonló szabású ruha a nagyáruházak konfekció osztályán csak 4-600 frank. Ettől kezdve a divat­ipar, a jövedelmezőséget szem előtt tartva, egyre inkább igyekszik a középosztályok igényeit kielé­gíteni. A kelmék is követik az általános fejlődési irányt a könnyedség és a hajlékonyság felé. Az 1925-1927. években az elegáns hölgyek este krepp-zsorzsettből vagy műselyemből készült “ingruhát” hordanak, amelynek vállát pánt fogja össze, egyenes esésű, gyöngyökkel és flitterrel van hímezve. A nők már nincsenek mozgásukban kor­látozva, szabadon hódolhatnak a tánc szenvedé­lyének, amely meghódítja Franciaországot az első dzsessz-zenekarok idején. 1930-AS ÉVEK: A NŐIESSÉG VISSZATÉRÉSE Az esztelen évek gondtalansága után az 1929- es nagy gazdasági válság sújtotta Nyugat nehéz, társadalmi és nemzetközi feszültségekkel tarkított korszakba lép. Mintha a nők belefáradtak volna a túlzott egyenjogúságba, és ismét a megnyugta­tó, hagyományos nőies külsőt szeretnék visszahoz-

Next

/
Thumbnails
Contents