Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. (Tematikus és lokális monográfiák Eger, Szolnok, 1982 )
Örsi Julianna: Lakodalmi szokások Csépán
kendő/ kapott. Kendőt /fehér selyem/ az is kapott, akit már gyűrűvel jegyeztek el. A férfiak jeggyűrűje később lett általános, mint a nőké. Előfordult, hogy a vőlegénynek nem volt jeggyűrűje, de az esküvőre kölcsönkért. A jegyajándékot Kunszentmártonb an, Tiszaföldvár on, Csongrád on vagy - napjainkban - Szolnok on vásárolták meg. A fiatalok és szüleik voltak jelen. Az eljegyzésnek az is egyik formája volt, hogy a boltban felhúzták a gyűrűt. Jegyajándék lehetett még zsebóra, karóra, s ékszer. A jegyajándókok közül a jegying et nem jegyváltáskor kapta meg a vőlegény, ha nem az esküvő napján küldte el a menyasszony. A vőlegény pénzt adott a jegyingért. A jegyajándékok közül leghagyományosabbnak a pénzt, a kendőt és az inget tekinthetjük. A Szolnok megye Néprajzi Atlasza szerint ezen ajándékok az egész megyében jellemzőek voltak a múlt század végén és csak e században jelentek meg más ajándékok is. Főleg a gyűrű ós más ékszerek léptek a helyükbe. A csépa iak a leghagyományosabb jegyajándékokat egy rigmusban is emlegetik: Patyolating, jegykendő . Múlik az óesztendő . Karácsonykor hirdetnek , Ünnep után elvesznek . A kézfogót a menyasszonyos háznál tartották, rendszerint vasárnap este. 2030 személy volt hivatalos erre az eseményre: a lány- és a legény szülei, testvérei keresztszülők /násznagy és felesége/, esetleg unokatestvérek, barátok, barátnők. Ekkor történt meg a jegyajándékok kicserélése. Ez a két násznagy feladata volt. „A fiú násznagya beszédet mondott, majd megcserélték a jegykendőt. Ezután pertut ittak a fiatalok." A kézfogó tulajdonképpeni lényege: „megfogtuk egymás kezét, megcsókoltuk egymást. Ennyi volt a pecsét". Ezután étellel-itallal kínálták a vendégeket /leves, pörkölt, sülthús, kalács, sütemény/. A vacsorát a menyasszony testvérei szolgálták fel. JEGYESSÉG A jegyesség rendszerint három hétig tartott. Ezen idő betartását az egyházi törvények megkövetelték. A jegyesek elmentek iratkozni , vagyis az egyház képviselőjének hivatalosan is tudtára adták házasságkötési szándékukat. Az egész falu közössége előtt a pap ezt nyilvánosságra hozta, „hogy aki talán a házasságra nézve valami gátló vagy bontó akadályt tudna vagy ismerne, azt az illető helyen bejelent hesse". 11 A háromszori kihirdetést a 18. század óta törvények írták elő. Ehhez az egyház napjainkig ragaszkodik. Az állami anyakönyvi hivatal a legújabb rendelet ér telmében /1974 óta/ szintén megköveteli az egyhónapos jegyességet, pontosabban a jelentkezés után egy hónapi várakozási időnek kell eltelni, hogy érvényes házasság jöhessen létre. A jegyesség időtartama egyébként napjainkban hosszabb /félév, egyév/. A házasságkötésre jelentkezőket a pap oktatás ban részesítette. „ Tanulás ra kellett menni három hétig, minden héten egyszer, mert addig a pap nem esketett meg A jegyesség ideje alatt változtak a fiatalokra vonatkozó szabályok is. A bal kezén viselte a gyűrűt a menyasszony. A lány, amíg jegyben járt , csak a vőlegényével együtt mehetett szórakozni /bálba, bankettre stb./. Egymást megpuszilhatták, tegezhettek. Az utcán karolva mehettek. A vőlegény sűrűbben felkereshette a lányos házat. Ha a jegyesség felbomlott, a jegyajándékot visszaadták egymásnak. Ha a menyasszony vagy a vőlegény /nagylány és legény halottra is vonatkozik/
