Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. (Tematikus és lokális monográfiák Eger, Szolnok, 1982 )
Barna Gábor: Csépa - egy alföldi palóc kirajzás népéletéről (Összegzés)
zánk legszárazabb vidéke. Ugyanakkor a folyószabályozásokig a csépa i határnak több mini felét az árvizek miatt nem lehet rendszeresen művelni. /13-14-. kép/ Ezt az ártéri területet az adottságoknak és lehetőségeknek megfelően élték, mutat rá Bellon Tibor . Hoszszú ideig legelőként /13» kép/ hasznosították a község északi területein lévő mozgó homokot, egy részén pedig bizonyára a legelső időtől kezdve szőlőt és gyümölcsöst telepítettek.^ Azon a homokos területen, amelyből délen Csépa is részesedik, már a 15. sz: 97 zadban volt szőlőskert, a tiszakürti öregszőlő . 7 ' Tudunk a Csépáv al szomszédos Tiszasa. török idők alatti szőlőműveléséről. ^ 8 A tiszasasi öregszőlő pedig keleten határos a csépai öregszőlőv el.^ /16. kép/ A vidéken a napsütéses órák száma és igy az évi hőöszszeg magas, ezért ez kedvezett a szőlőnek, gyümölcsnek t de természetesen a búzának, s majd később a kukoricának is. /17» kép/ A csapadék mennyisége és egyenetlen eloszlása miatt viszont sokszor fenyegetett aszály. A jórészt vizes, árvízjárta déli határrészt szintén rétnek, legelőnek használták Erre a területre alapozódott egy eléggé jelentékeny gyűjtögető, zsákmányoló tevékenység, amely részint a táplálkozásban kapott kiegészítő szerepet, írja Bellon Tibor és B ereczki Ibolya , illetőleg számos szegény család számára szolgáltatott téli kiegészítő foglalkozást és jövedelmet a gyékény ós vesszőmunka. A Tiszazugban és környékén a c sépa iakat kiváló szakajtó készítőkn ek ismerik. Természetesen a helyben talált anyagokat használhatták fel az építkezésben is. A 18. század végén Csépán és környékén kivétel nélkül nádból, sárból és vályogból épültek a házak. 100 Sztrinkó István megállapítása szerint ezek az építőanyagok és a hozzájuk kapcsolódó építőtechnikák még sokáig fennmaradtak. A már fejlettebb vályogépítkezés széleskörű elterjedését csupán az 19001930 közötti évtizedekre helyezi. A nád fokozatosan inkább a tetőfedés anyaga lett, s alkalmazása még ma is nagyon gyakori. /18. kép/ A község árvízjárta részein, amely a folyószabályozások után a gátak közé került mentetlen területekre és a holtágak környékére korlátozódott, nagyon sok archaikus jelenség őrződött meg. Ilyeneket találunk a madárfogás, a vadmadártojás szedés módjaiban és felhasználásában. Inségeledelként, ill. csemegeként gyűjtöttek nagyon sok növényt, s a mai napig nagyon sok gyógyfüvet. 101 Jórészt ezek a területek voltai, a legeltető állattartás színterei is. Az állattenyésztésben legszámottevőbb a múlt század végéig, közepéig a lótartás és a juhtartás volt. A lótartás jelentősége megmaradt tovább is, sőt az 1930-194-O-es években egy tiszazugi tájfajta lovat tenyésztettek itt kio A lótenyésztés jelentőségét a kutatók a község nemesi voltával, a nemesi insur102 rectio kötelezettségével magyarázzak. A juhtenyésztés viszont a múlt századi legelofeltorések, s a juhok által használt területek szőlővel beültetése miatt visszaesett. Fellendült viszont a sertéstenyésztés, s ez a gazdálkodásban bekövetkezett változást igazolja. Természetesen ez a körülmény kihatott a családi munkamegosztásra, s a táplálkozás rendjére is. Azt látjuk tehát, hogy a gazdálkodásban - bár rábukkanunk az egykori nemesi múlt halvány emlékeire is - Csépa a környező községekkel egyetemben, azokkal megegyezően az alföldi jellegű gazdálkodás jegyeit, s e gazdálkodás alakulását mutatja. /19» kép/ E tekintetben semmiféle nyoma nincs észak-magyarországi származásuknak. Csupán jelentéktelen mértékben tompítja ezt a megállapítást néhány terminus északi irányultsága. Ilyen a tojástartó vagy magvak tárolására szolgáló edén; toboz neve / Bellon Tibor tobosz változatot említ/, szemben a tiszántúli kupujká val /14. térkép/, a gabonakeresztnek Csépán is előforduló csomó neve /15-16. térkép/, és az állattartás területéről - női munkakörből - vett példa, a kacsa hívogató szavai: kacs , kacsókám stb. E terminusok egyértelműen palóc reliktumok a csépa i hagyományban. Sokkal inkább elmondhatjuk viszont ezt a csépa iak táplálkozásáról. Bereczki Ibolya kutatásai s tanulmánya számos észak-magyarországival hasonló vagy rokon jelenséget mutatnak ki. A tanulmány Szlankó István nak és Bellon Tibor nak kötetünkben ol-
