Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. (Tematikus és lokális monográfiák Eger, Szolnok, 1982 )

Csetényi Mihályné: A születés és kisgyermekkor csépai hagyományai

vei szemben csak a szeretetet és a megbecsülést tartják. Ez abban nyilvánul meg, hogy ünnepnapokon, névnapjukon stb. meglátogatja őket és kifejezi jókívánságait. Gyermekkorában és a későbbi években is a keresztgyermek több, kisebb-nagyobb szívességet tett ke resztszüleinek csakúgy, mint más közeli rokonnak. Ritkán, szántóföldi, szőlőbeli munkákban a nagyobb keresztgyereknek illett alkalmanként kisegíteni a keresztszülőt. A keresztszülő temetéskor a koporsó mellett állt és úgy illett, hogy a menet élén ő vigye a sírkereszt

et. KERESZTELÉS A keresztelőt nem halasztották sokáig. A korabeli egészségügyi viszonyok mellett gyakran előfordult, hogy az újszülött nem maradt életben. S ha a keresztség szentsége nélKÜl, mint kis pogány hal meg, véleményük szerint az „eredendő bűn" miatt nem kerülhet lelke a mennyország

ba, csak a tisztítótűz

be, és „nem lesz belőle angyalka"

. Ennek elkerülésére, „ha nem vót életrevaló a kisbaba", „ha olyan gyöngécske vót"

f a bába a szülés után azonnal megkeresztelte. Ez rendes keresztelésnek számított, s az egyház is elfogadta. Ha életben maradt a gyermek, megtartották a templomi keresztelői szertartást is. Általában egy-két hetes korban kereszteltek. Ha a szükség úgy kívánta, a beteges, gyenge gyermeket a család legidősebb tagja is megkeresztelhette. Szenteltvizet minden háznál tartottak, amivel naponta megszentelték a házat, hogy távol tartsák a gonoszt. Keresztelőig az olvasó állandóan a gyerek pólyáján volt, hogy a pogányok ki ne cseréljék

, el ne lopják. Az adatközlők szerint a gyermekágyas asszonyt nem szabad magára hagyni, mert a gyereket könnyen kicserél

ik. Egy magára hagyott gyerekágyast meglátogatott egy asszony. Utána a baba csak sírt, sírt, nagy lett a feje, de a teste nem nőtt. Sem az öregasszonyok, sem az orvos nem tudott rajta segíteni. Arra következtettek, hogy a boszorkány látogatta meg és cserélte ki a gyereket. „Igaz lelket vittek, gonosz lelket hoztak," - mondták a csépa

i adatközlőim. A keresztelő

t lehetőség szerint ünnepnapon végezték, mise előtt vagy után. Azt szerették, ha mise előtt volt, hogy minél többen lássák. Igyekeztek az újszülöttet a legszebb ruhába öltöztetni - ez a keresztanya ajándéka volt - és szép, keresztelő paplan

nal betakarni. A paplan színes selyemből vagy bársonyból készült, melyre slingelt , csipkés huzatot húztak, széles fodorral. A keresztszülők s a rokonok is ünnepi díszbe öltöztek. Ez egyébként is szokás volt, hogy a legszebb ünneplő ruhát először, és még jó ideig csak a templomba használták. A rokonok csoportosan összefogva mentek, hogy minél jobban magukra vonják a figyelmet. Ha távolabb laktak, legszebb kocsijukba, hint ójukba a legszebb lovaikat fogták be. Az anya a régebbi időkben nem vett részt a keresztelőn. Miután hazaértek, a bába vagy a keresztanya a következő szöveggel lépett be a házba: Pogánkát vittünk, báránkát hoztunk

, Aki szereti vegye fel

! Ezután földre terített pokrócra tette. Rendszerint az apa magasra emelte, s mondta: i

lyen nagy legyél e

! A keresztelői szertartás a liturgikus előírások szerint történt. Mind a református, mind pedig a katolikus keresztszülők fogadalmat tettek, hogy istenfélő embert nevelnek belőle és minden körülmények között gondoskodnak róla. Községünkben nem volt általánosan elterjedt szokás a nagy keresztelői lakoma tartása. Amennyiben tartottak, idősebb rokonok hívogat

tak. Rendszerint csak a legérdekeltebbek voltak jelen. Előfordult, hogy a keresztelő után csak itallal, tésztával kínálták a keresztelői szertartás résztvevőit.