Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. (Tematikus és lokális monográfiák Eger, Szolnok, 1982 )
Barna Gábor: Ünnepi szokások és hiedelmek Csépán
Nagyon erős, színes és gazdag a község búcsú járó hagyománya, amelyről ugyan itt részletesen nem, csak utalásszerűén emlékezhettünk meg. Az I. világháború végéig, amíg a trianoni határokat meg nem húzták, Máriáradna volt a legfontosabb búcsújáró helye a csépa iaknák. Ezt fontosságban követte a ferencszállási szentkút , amely Radná nál sokkal fiatalabb búcsújáró hely. Ezek voltak a község régi nagybúcsúi. Azonkívül sokat jártak a közeli Csongrád ra is. Csongrád városával itt is, de az élet más területén is - lásd Magyari Márta tanulmányát - szoros kapcsolatok alakultak ki, amelyek nem voltak hatástalanok Csépa szokáshagyományára sem. Máriaradna Romániához csatolása után fokozatosan megnőtt Mát raverebély-Szentkút jeléntősége nemcsak Csépa , hanem a környező katolikus települések / Kunszentmárton , Cini q bakháza / életében is. 7 A búcsújárásban, a búcsúk vezetésében, szervezésében, de más egyéb alkalomkor - pl. halott melletti virrasztás , zsoltárolás stb. - nagy szerep jutott az énekes ember eknek, illetve az I. világháború után fokozatosan az énekes asszonyoknak. Név szerint is ismerjük a századelő és a későbbi évtizedek énekes embereit, s énekes asszonyait. Sőt, a halott melletti virrasztás, a zsoltárolás szinte napjainkig intenzív szokása megőrizte egy-két múlt századi énekesember emlékét is, kiknek kézzel írott nagy terjedelmű füzeteit a közelmúltig használták. így ismerünk z soltári könyv et 1848-ból, és az 1880-as, 1890-es évekből többet is. Az első világháború után az énekes emberek szerepót egyre inkább az asszonyok vették át. A közeli Kunszentmárton ban is ugyanezt tapasztaltuk. Korábban a férfiak szerepe nagyobb volt a különböző vallásos, ájtatos társulatokban is, melyek napjainkig csaknem kizárólag a nők ájtatos köreivé alakultak. Mindez valószínűleg vallásos életük átalakulását is tükrözi. De összefüggésben lehet talán azzal a közismert ténynyel is, hogy a magyar falusi társadalmat az első világháború előtti egy-két évtized, de különösen a háborús évek erősen megváltoztatták, illetve ezt az átalakulást, változást felgyorsították. A közösségek, s hagyományőrző szerepük bomlásnak indult. Nagyjából ebben az időszakban, századunk első évtizedeiben, s az első világháború utáni években jelentkeznek viszont ezek közül az énekes emberek közül néhányan énekgyujtőként, kiadóként /pl. Rozmis Imre , Nagy Mihályné /. Gyűjtői és kiadói tevékenységük révén ismerhetjük meg a korabeli ájtatosságok egy részét, hiszen munkáikban az akkori gyakorlatot rögzítették. Ugyanakkor új ájtatossági formákat is bevezethettek, elterjeszthettek, egységesíthettek. Itt említhetjük meg, hogy a község vallásos népéletére, a katolikus népénekekre a Kunszentmárton ban működött Mezey-kántorok tevékenysége és kiadványai is hatással voltak. A legelterjedtebb Mezey énekeskönyv, az 1883-ban kiadott Istent dicsőítő egyházi énekkönyv Csépá n is használatos volt némelyik családban, elsősorban az énekes emberek, s bú120 csúvezetők gyakorlatában. Ezek az emlegetett búcsúvezetők , énekes ember ek és asszony ok nagyon fontos szerepet töltöttek be a közösség, a falu életében: szervezték, irányították a vallásos népélet templomon kívüli részét. Szervező szerepüknek is tulajdonítható az, hogy az egyes ájtatossági formák, mint pl. a karácsony előtti szentcsaládjárás , a karácsony nyolcadán ak megülése, de még inkább a februári lourdesi ájtatosság , a Szent József zsolozsmája , a Szent Sir őrzése , a keresztjárás és a húsvéti Jézuskeresés meghonosodtak, népszerűvé váltak Csépán . Ezek az emberek aktív tagjai voltak a Rózsafüzér Társulat oknak is. Amint láttuk, nagyon fontos szerepet töltenek be a népéletben a különféle szentélmények: víz , gyertya , barka , búza , bor , illetőleg a szentélménynek tartott úrnapi s átorfű . Felhasználásukról a megfelelő helyen írtunk. A szokáshagyomány szakrális rétege alapján úgy véljük, hogy egy korábbi in-
