Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Szabó László: Csépa község társadalma
p_a falucsúfólokban is meghatározott szegény volta szükségessé tette a pénz lehetőség szerinti kizárását. Ez a gazdaságokat önellátó szintre szorította, a munka és munka közé nem iktatott csereeszközt. A társasmunkák nagy szerepe a vagyontalanabb rétegben egyben a jó közösségi kapcsolatokat is mutatja a pénzhiány mellett. Csépa e tekintetben elkülönül a Tiszazug nagyobb és vagyonosabb településeitől, ahol sokkal nagyobb arányú a bérmunka / Cibakháza . Tiszakürt . Nagyrév . Tiszaföldvár , Tiszasas, illetve Kunszentmárton és Öcsöd/ . Itt a bérmunkáról mint kiegészítő jellegű jövedelmi forrásról szólhatunk csupán, olyanról, amely hézagot tölt ki a munkaszervezetben, s a napszámos réteg kiegészítő jövedelmét jelenti. Mivel a mindenkori napszámbérek voltak az irányadók, erről külön nem is szólunk, mert a napszámos réteg jellemzésekor arányukra, jelentőségükre már kitértünk. Látnunk kell azonban, hogy a ledolgozással élő nagyobb gazdaságok, cselédet nem tartó nemes-gazda rétegbe tartozó családok nagy jövedelmi lehetőséget nem biztosítottak a napszámos réteg számára. A jelentősebb jövedelmet cselédként, summásként, napszámosként a környező uradalmakban találták meg a földvásárlás útján megindulni akaró csépa iak. Ugyanígy biztosította a falun kívül a csépa i lakosság egy jó része a kenyérnek való gabonát, megélhetésének alapját is. Ezek az arató, summás, napszámos munkák nem Csépa belső munkaszervezetéhez tartoznak, bár csépai ak végzik, hanem a Tiszazug vagy tágabb vidék munkaszervezetének egészéhez. Csépa társadalmának általános szegénységét éppen az jelzi, hogy ezeknek a társadalom egésze szempontjából nagy jelentősége volt. S mutatja ezt a szegénységet az is, hogy az úgynevezett egyéni munkák annak ellenére, hogy a gyűjtögetéssel többen foglalkoztak, nem jelentett helyben jövedelmet, mert még a gazdagabbak sem adtak pénzt érte, hanem maguk szerezték be vagy készítették el e munka termékeit /madártoll, gomba, súlyom, hal, gyógynövények, kaskötés, nádazás/. Amennyiben másokhoz fordultak, akkor sem pénzzel, hanem kölcsönmunkával egyenlítették ki az árát /kaskötés, nádazás, tapasztás/. VII. Csépa a 20. század közepén jellegzetes alföldi, tiszazugi település. Az alföldiséget, tiszazugiságot azonban sajátos színekkel képviseli. Társadalmának jellegét a nemesi hagyományok öntudatlan továbbélése, társadalmi kapcsolatait katolik us volta és mindenkori anyagi szintje erősen körülírta, befolyásolta. A nemesi rang lehetővé tette, hogy az elmúlt századokban családi kapcsolatokat is kiépíthessenek a kunsági településekkel. Katolikus vallásuk ugyanakkor korlátozta a Tiszazug községei közé való teljes beépülésüket. Minden bizonnyal ez a korlátozottabb lehetőségű kapcsolatteremtés tette - a nemesi rang tartása mellett - zártabbá és hagyományőrzőbbé társadalmunkat. Ez a zártság egyben biztosította, hogy olyan eltérő jegyeket is megőrizzenek, amelyek népességét már a beköltözéskor jellemezték. Természetesen ez a megőrzés nem változatlan, hanem függvénye a környezetbe való beépülésnek, alföldivé, tiszazugivá válásnak. Ennek ellenére azonban nyomokban a mai napig fellelhetők azok az elemek, amelyek megkülönböztetik Csépa társadalmát a környezettől. Nyilvánvalóan olyan vidékről érkezett népessége, ahol a nagycsalád, a had, s a nemesek lévén a község alapítói, a nemzetség mint társadalmi intézmény nem volt ismeretlen. Csépa települési szerkezetét, társadalmának vérségi kapcsolatokat elsősorban érvényre juttató voltát a magukkal hozott hagyományokból kell eredeztetnünk. A nemzetség azonban inkább nemesi voltukkal függ össze, s nem palóc eredetükkel. A nem nemesi rétegekre, csoportokra idővel azonban kiterjed ez az intézmény, legalábbis elnevezés, szóhasználat szintjén. A terjedés okát az intézmény funkciójának megszűnésén, s eredeti értelmének elhomályosodásán kivül még abban kell látnunk,
