Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Szabó László: Csépa község társadalma
rajtam az ing. Nem is ment többet. Ugyanakkor a nemesek! Azok egy szív egy lélek voltak, azzal a főjegyző mindig megértette magát. Azokkal ő is tisztelettel beszólt." A nemes családok - még ha el is szegényedtek, s napszámosokká váltak - tudatában voltak nemesi származásuknak, egykori magasabb társadalmi státusuknak. S családi hagyományaik, egykori előjogaik az életben biztosabbá tették őket és nem kerültek a hatóságok előtt hasonló helyzetbe. A Rozmis család egyik elszegényedett ága egykori nemesi származású birtokában magabiztos embereket nevelt. „Az én nagyapám nemes volt. Bár ő pásztor ember volt, az urak mégis nagy tiszteletben tartották. Az bátran be mert közéjük menni. Nagy becsülete volt az urak előtt. De esze is volt, nagy élettapasztalata. Az nem félt senkitől. Mesélte apám, hogy nagyapámat még Szolnokra is bevitték hintóval, ha szükség volt rá."^ 2 Az elszegényedett családok javarészénél azonban ez a nemesi tudat fokozatosan kopik, s egyre inkább beleolvadnak a vagyonilag körülírható szegényebb rétegbe. Azok a családok viszont, akik meg tudták birtokukat is őrizni, megtartják egykori rangjukhoz illő magatartásukat, ugyanakkor a vagyon által meghatározott gazdaöntudat is munkál bennük, ugyanúgy, mint a környező Tiszazug volt jobbágyi közösségeiben. A nemesi és gazda öntudat egymást erősíti, s erősen zárt csoporttá alakítja a vagyonosabb gazdacsaládokat. Mindez megnyilatkozik magatartásukban is. Viselkedésüket bizonyos méltóság, távolság tartás , megfontolt beszéd , a tisztelet megkövetelése , a közügyekben való részvétel , községgel és egyházzal szembeni adakozó készség jellemezte. Rangjukat több szimbólum is kifejezte: szóhasználat , viselet , jó lovak tartása . Ezeknek nagy része még a nemesi világból átöröklött gesztus, tartás, szimbólum volt, de mégis alkalmazkodott az új viszonyokhoz is. „A nemesek úgy tartották, hogy ők egy fokkal különb emberek, mint mások. S ezt tudták éreztetni is. Már benne volt a beszédjükben: olyan bölcsen beszéltek: Megfontoltan, lassan, komótosan ejtették a szavakat, nem kapkodtak. Egy fokkal okosabb emberek voltak, mint mások. És tényleg azok is voltak." „A nemesek, a gazdák hétköznap az utcán is jobban voltak öltözve. Bot a kézben, szép tajték pipa, ami elárulta, hogy ő gazdálkodó ember, nemes és a többi. Ebből már látszott, hogy tanácsbeli vagy tanácstag, ahogy itt nevezték régebben: följáró ember." „Hallottam apámtól, hogy a nemeseket régen nem gazduramozták, hanem nemzetes uram nak, nemzetes asszonyom nak szólították őket ezelőtt." „A jómódú gazda megkövetelte, hogy gazduram nak vagy asszonyom nak szólítsák." „Ha valaki idegenből ide jött, az nem Mihály bácsizott, csak a helybeliek, ott sem mindenki. Azt mondták: Jó napot Czúcz Ur!" „A gazda ember elvárta, hogy neki messziről előre köszönjenek: Dicsértessék a Jézus! Mert katolikusok vagyunk." A ranghoz hozzátartozott a megbízható embernek nyújtott nagyobb hitel is. Egyegy ilyen történetet egy életen át is ismételgetnek. „Olyan esete is volt az ón apámnak, hogy volt egy jó embere, olyan bejáratos volt. Kukorica földje volt nálunk. Szegény apámmal nagyon szerették egymást. Hát a fia házat épített és nem jött egy darabig. Hun jártál András? - kérdezte apám. Oda voltam Laci bátyám, mert nagyok sok bajom volt. Mondta aztán, hogy hol volt: egy kis pénzt akart kérni. Mondja apám: Hát, András, osztán mennyi kellene? Hát, Laci bátyám, ennyi-meg-ennyi. Gyere be drága fiam, majd ón adok. Ennyiből állt az egész. Én akkor még gyerek voltam, de András bácsi többször felhozta nekem az esetet, hogy én a te apádnak soha meg nem tudtam hálálni, mert csak elpanaszoltam pár szóval, hogy építek és nincs pénzem, és már adott is." E történetben benne van a tartás, a ranghoz illő gesztus, s az egykorú, de különböző társadalmi rétegbe tartózó emberek megszólításbeli viszonya, a vagyonosabb atyáskodó magatartása és kifejezései.
