Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Bereczki Ibolya: Csépa népi táplálkozása
hogy aki hét hétig pálinkás kenyéren , sóbavízbe levesen végezte a kilencedet , és nem evett még tojást sem, az megtudta, hogy mikor hal meg. A ma élő legidősebbek a nehéz böjti napok on, szerdán és pénteken tartózkodtak a húsféléktől, csak csütörtökön és vasárnap fogyasztottak húst - ha volt -. A böjt alakulásának jelenlegi szakaszában már csak a pénteki napok jelentenek megtartózt atást, s rendszerint tésztaételek kerülnek az asztalra. Általánosan csak böjtben fogyasztottak olajos ételeket. Tökmagból, s napraforgómagból olajütőmalmokban Csongrád on, Kunszentmártón ban vagy Tiszakürt ön üttet ték az olajat azok a családok, akik maguk megtermelték a tököt ós a napraforgót. Az olajpogácsa, a szak emlékezet szerint nem került emberi fogyasztásra, legfeljebb jószágnak adták. Olajat piacon is árultak, a legtöbben ott szerezték be a nagyböjt idejére szükséges néhány liternyit. Gyakori böjti reggeli volt az olajos káposztá i savanyú hordós káposztára olajat öntöttek; úgy is készült, hogy a tepsiben megpirították a káposztát ós kevés olajjal meglocsolták, kenyeret adtak mel léje. Surdn ették az olajos piritust , ezt csak sóval ízesítették. Az említett éte lek vacsoraként is gyakran kerültek az asztalra. Böjti napokon délre pirított levest , rántott levest , tésztalevest főztek, ezek nyersanyagukban és készítési technikájukban nem tértek el az óv más időszakában készített ételektől. Böjtön kívül csak a szegényebb rétegek fogyasztották a legáltalánosabban ismert böjti eledeleket, a sóbavízbe levest és a halkrumplit , egyesek szavajárása szerint halkumplit . Széles körben ismert és főzött ételek vol tak a savanyúleves és a habart bableves , amelyeknek készítési technikájuk adta a böjtös jellegüket. A savanyúleves karikára vágott krumpliból habarással készült, ecettel savanyították. Ugyancsak habarták a bablevest. Századunk böjtös étrendjéből teljesen kiszorult a már említett erjesztett korpaléből főzött cibere vagy ki szi . Leves után rendszerint kifőtt tésztafélék kerültek az asztalra, mákkal, lekvárral, túróval ízesítve. Böjtös napok kedvelt ételének számított a hal , ha szert tehettek rá. Csépa i szegény emberek saját maguk megfogták tapogatóval, de piacon is árulták. Szelevényi halászok járták a falut, tőlük vásároltak. Rendszerint pénteki napokon főzték délre halászié nak zsír nélkül, vagy paprikás lisztben megforgatva olajon vagy vajon sütötték. A szegényebb rétegek böjti étkezésének nyersanyagai többnyire megegyeztek a máskor felhasználtakkal, úgy mondtak: „a szegény embernek mindig bot vót." Legtöb bet káposztát, babot, krumplit főztek, eltérés a készítés módjában jelentkezett: a káposztát olajon pirították meg, a babot tejjel vagy savóval habarták be. Nem szóltunk még a böjt jellegzetes zsírt helyettesítő anyagáról, a vajról. A vajjal történő főzés Csépán a jómód jele volt, csak a több tehenet tartó nagyobb gazdák engedhették meg maguknak gyakori használatát. A köpülés után lábasban kisütött vajjal rántották be a bablevest, kifőtt száraztésztá ra tették, vagy halat sütöttek vele. Nagypéntek - karácsonyböjt je és hamvazószerda mellett - a legfontosabb böjti nap, a reformátusok egyetlen böjtje. Hagyományos étrendje funkció nélkül ugyan de a legtovább, napjainkig megmaradt. Csépán pálinkával kezdték a napot, reggelire nem ettek semmit, sokan délre sem, legfeljebb pattogatott kukoricá t. Mások sóbavízbe levest , megfőzött és megcukrozott kukoricát fogyasztottak. Volt, aki főtt tojást, hajába főtt krumplit evett, vagy lekváros kenyeret, teát ivott mellé. Még nagypéntek en készült a halkrumpli , de főztek aszaltszilva levest is, utána mákos tészta került az asztalra, vagy vajjal és tejföllel sütött kalács. Ritkábban elő-
