Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Schwalm Edit: Adatok Visonta népi táplálkozásához

Zsírt keveset sütöttek, újabban sütnek nagyobb mennyiségben. Az ételek zsírozásához időnként szalonnát olvasztottak. 2. A juhállomány, a juhhús fogyasztás nem volt jelentős. Két gazdának volt csak nagyobb juhászata. 3. A faluban volt mészárszék. Marhahúshoz, s egyéb húsokhoz így hozzá lehetett jutni. Említettük azonban, hogy a falu nagy része summásokból, napszámosokból és kisgazdákból állt. Kevés volt a pénzük, s csak ritkán tudtak húst pénzért vásárolni, akkor is rendkívül kis mennyiségben. Pl. egy földdel nem rendelkező, 10 tagú család vasárnapi ebédhez 1 kg, s ha hétköznap, húsnapon vásárolt, 50—60 dkg húst vett (marhahúst vagy juhhúst). 4. Baromfi minden háznál volt. Különösen sok libát és kacsát tartottak, főleg a tolláért, ami kellett a férjhez menendő lányok ágyneműjébe. Ősszel, ha már elfogyott a zsír, a disznóhús, szalonna, liba vagy kacsazsírral pótolták. A baromfi ünnepi étrendben szerepel (lakodalom, poszrik, aratás befejezése). Tyúkot, csirkét gyakran vittek a gyöngyösi piacra eladni, ha pénzszűkében voltak. 5. Tojást leggyakrabban levesbe habarva fogyasztottak. Nyáron a früstökre készített sültpaprikára tették. Sült és főtt tésztákba gyúrták. Egy részét a gyöngyösi piacon értékesítették. 6. Elég sok tehén volt a faluban. A tejet feldolgozták. A megalvadt tej a napon vagy lassú tűzön megaggogyik, ekkor ritka szövésű vászon- vagy tüllzacskóba tették, s a kicsöpögő savót egy edényben fölfogták. A savóból gyakran levest (savóleves) készítettek (édes tejjel behabarták) vagy a malacnak adták. Vajat faköpülővel köpültek a tejfölből, az írót ételízesítésre használták, gyakran víz helyett megitták. A tejtermékek legnagyobb részét eladták Gyöngyösön vagy Mátrafüreden. Édes tejet ritkán fogyasztottak, de az aludttej hagymával gyakori nyári vacsora. Külön meg kell említenünk az elles után legelőször kifejt tej, a pectej fogyasztását, amihez egy bőségvarázslás kapcsolódik. A szomszéd és rokon gyerekeket összehívta a gazdasszony pectejet enni, amit előzőleg a tűzhelyen kicsit hevített, hogy jobban megtúrósodjon. Ballá János önéletírásában ezt a következőképpen mutatja be: „Középre letettek egy nagy tálat tele pectejjel, minden gyereknek adtak egy evőkanalat, amivel a pectejet ehette. Körülülték a gyerekek a földön lévő pectejes tányért, ki a földre ülve, ki guggolva, hozzáfogtak a gyerekek az evéshez. A gazdasszony ezalatt a gyerekek mellé készített egy veder vizet. Mikor már látta, hogy jóllaknak, a tejesevéssel fel akarnak hagyni, akkor hirtelen észrevétlenül a bal kézben vedret tartva, jobb kézzel egy bégre mericske vízzel minden gyereket hirtelen gyorsan szemközt öntött. A gyerekek nem tudták mire vélni ezt a hirtelen fordulatot, elkezdték a nagy sivalkodást, sírást. Volt olyan, aki már többször keresztülesett a pectej evésen, ez csak nevette a többi gyereket, mint öreg, kipróbált pectejevő. A faluban az volt a hiedelem, hogy pectej evésnél mennél több gyerek sír, annál több lesz a tehénhaszon. Sűrűbb lesz a tej, több vajat nyernek köpülés által, nagyobb lesz a zsírtartalom."

11 7. A húsfogyasztás kiegészítőjeként említem meg a békacomb fogyasztását, bár ez nem volt általános a faluban, főleg a gyöngyösi piacra vitték eladni. A visontaiakat azonban gyakran csúfolták „békás visontainak" - ezen foglalkozásuk miatt. Ha olyan volt az idő, 3—4 ember összefogott békázni Hálóval fogták, a béka combját levágták és puttonyba rakták. 15-20 kg is belement egy-egy puttonyba. Darabszámra árulták. Csak a módosabbak vették. Amit a faluban nem tudtak eladni. Gyöngyösön értékesítették."

12 III. Az alkalmi, ünnepi táplálkozás áttekintését az életkorhoz kapcsolódó szokásokkal kezdjük.