Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Kapros Márta: Naptári ünnepek a visontai néphagyományban

KARÁCSONY ELSŐ NAPJÁT (dec. 25.) inkább a pihenésnek szentelték. Reggel a család olyan vízből mosakodott meg, amit még éjféli mise előtt kitöltöttek a mosdótálba, s egy ezüstpénzt dobtak bele. Magyarázatára már nem emlékeznek. Ilyenkor nem volt hagyományos étrend, hol, mit tartottak a legfinomabb ételeknek, azt készítették el. Többnyire húslevest, töltött káposztát, rántott- vagy sülthúst. Előző napról ha maradt is valami, kidobták a jószágnak, sőt úgy tartották, aki ilyenkor még eszik az angyali csíkból, annak sok bolhája lesz. Délutánra a legények mulatságot rendeztek a kocsmában. Megkérték rá a hivatalos engedélyt, megfogadták jobbára Halmajról a cigánybandát. Aztán ki-ki elment a szeretőjéért, s együtt mentek a bálba, ami éjfélig tartott. A karácsony és újév közötti napokon tovább tartott az ünnepi hangulat. Bizonyos tütások erre az időszakra is érvényesek voltak. Babot például nem volt szabad főzni, mert aki evett belőle, pattanásos lesz. Ne mossanak az asszonyok ilyenkor, mondogatták az öregek, mert elhullanak a tyúkjaik. - Ide esett ISTVÁN (dec. 26.) és JÁNOS (dec. 27.) napja. Ahol ilyen nevű családtag volt, 2—3 rokongyermek összetársult, s megállva az ajtó előtt bekiáltottak: „Szabad-e köszönteni? " Igenlő válasz esetén rázendítettek az énekre: Zengjen az ég vigassággal, dicséretekkel! Ragyog a nap sugarával, tiszta fényével, A csillagok derülnek, a homályok kerülnek, így zengedeznek: Ez a híres Szent István (Szent János) veszi hárfáját, Édesdeden veregeti kedves nótáját. Azt kívánjuk szívesen, hogy az isten éltesse, Sok számos esztendővel szerencséltesse ! Közben a karácsonyra készített csörgősbofokkal ütemesen verték a földet. Ekkorra az ünnepelt kijött az ajtóba, vagy a gyerekeket behívták, akik még egy mondókát is elhadartak: Adjon isten bort, búzát, barackot, Tarkaszőrű malacot, Pénzt a zsebibe, Nekünk is adjon belőle ! Kaptak is néhány krajcárt, bár az öregek szerint régen csak alma, dió volt a fizetség. APRÓSZENTEK napján (dec. 28.) szokás volt valamilyen ürüggyel a gyereket átküldeni a szomszédba. Ott megkérdezték tőle: „Na, tudod-e, hányan voltak az aprószentek? " A gyerek természetesen nem tudta, mire vesszővel, fakanállal megveregették. A szokás egészségvarázsló céljára már nem emlékeznek, de 50—60 éve még gyakorolták. SZILVESZTER estéjén (dec. 31.) mindenki elment hálaadásra a templomba. Az emlékezet szerint már a két világháború között szerveztek ilyenkor bált a legények, ami most is, mint máskor, éjfélig tartott. A karácsonyi mulatság azonban nagyobb jelentőségű volt, arra minden fiatal igyekezett elmenni, míg a szilveszterin kevesebben vettek részt. Mikor éjjel mentek hazafelé a legények, leszedték a kiskapukat és bedobálták a kertbe, magyarázatát azonban már nem tudják adni. ÚJÉVkor (jan. 1.) is érvényes volt, hogy ha első vendégnek férfi jött, szerencsét jelentett, ugyanezt tartották az első szerencsekívánó nemét illetően is. Reggel a gazda kiment megköszönteni a gyümölcsfákat. Mindegyikhez odament és elmondta: „Boldog újévet! Sok gyümölcsöt teremjél!" A 60-as években egyik-másik idős ember még gyakorolta a szokást. Ilyenkor ma is disznóhúst főznek ebédre, de már kevesen indokolják azzal, hogy a disznó befelé túrja a szerencsét, inkább arra hivatkoznak, hogy „így szokás". A tyúkhúsevés tilalmára vonatkozó magyarázatok is halványultak már. Van aki szerint a tyúk elkaparja a szerencsét a háztól, mások azzal hozzák összefüggésbe, hogy akkor