Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Kapros Márta: Naptári ünnepek a visontai néphagyományban

kipusztulnak a tyúkok. A képzetek keveredését mutatja, hogy egyesek szerint éppen szárnyast kell enni ilyenkor, hogy beszálljon a szerencse. A rétes kötelező voltát azzal magyarázzák, hogy amennyire kinyúlik a rétes, annyira nyúlik a család szerencséje a következő évben. Ezen a napon az egész falu mozgásban volt, mindenki ment boldog új évet köszönteni. A felnőttek csak a rokonságot látogatták végig, a gyermekek viszont házról-házra jártak egyenként vagy kisebb csoportokban. Az udvarról bekiabáltak, s a kijövő gazdasszonynak rövid versikét mondtak, vagy csak egyszerűen boldog új évet kívánnak. Ezért néhány krajcárt, később 10-20 fillért kaptak, kivéve, ha rokon családnál köszöntöttek. Ott adtak nekik egy kis kalácsot, süteményt, almát, diót is. A szokás gyűjtésem idején is megvolt még, de a gyermekek mozgási köre is inkább csak a rokonságra szúkült le. Az uradalomban üyenkor fogadták a cselédeket, s szokásban volt az is, hogy a hűséges, jól dolgozó embereket az uraság pénzzel ajándékozta meg. VÍZKERESZT napjával (jan. 6.) mintegy szimbolikusan lezárulnak a karácsonyi ünnepek: leszedik a maradék díszeket a karácsonyfáról és a fát elégetik. Ilyenkor hozták haza a templomból a háromkirályok vizit. A templom elé állított dézsa vagy kád vizet a pap megszentelte, s ebből mindenki merített kancsóval, üvegekkel. Otthon a családtagok ittak belőle, töltöttek a jószág vályújába, itatójába is, majd beszentelték a házat, udvart, istállót, ólakat, hogy a gonoszokat távoltartsák. Miközben kereszt alakban hintették a vizet, ilyen és hasonló fohászokat ismételgettek: „Őrizze meg az Úristen tűztől, víztől, égiháborútól, mindenféle szerencsétlenségtől a portát, jószágainkat, magunkat!" Annyi vizet hoztak a templomból, hogy maradjon belőle. Ezt elteszik, mert „a háromkirályok vizi a legerősebb, az mindenre jó", vagyis fokozottabb hatást tulajdonítanak az e napon szentelt víznek, mint a máskorinak. Ha beteg volt a háznál, itattak vele a vízből, megmosdatták, meghintették ezzel, hogy könnyebben legyen. Aki a halált érezte közeledni, szintén ivott belőle, meg aztán a halott beszenteléséhez is szükség volt rá. Emlékezet szerint a pap nem járt a házakat szentelni, a csillagozásról, háromkirály-járásról szintén nem tudnak. A télbe belefáradt emberek egyre többet gondoltak a mezei munkára, várták a jóidőt. VTNCE-napkor (jan. 22.) örültek az olvadásos időnek, s ha csapadék hull, annak különösen, mert ezt jó bortermés jelének tekintették. „Ha csurgós Vince, telik a pince" — mondják még ma is. PÁL FORDULÁSÁnak napján (jan. 25.) is figyelték az időjárást. Derűs, napfényes ideje arra mutat, hogy későn fog tavaszodni. „Ha Pál fordul köddel, ember vesz el döggel" - tartják az idősebbek. Ha csak reggel takarja köd a hegyeket, öregek halnak meg többen. De ha 9 óra után sem száll fel a köd, az már rossz jel, mert akkor a fiatalok közül is sokat temetnek abban az évben. GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY ünnepének (febr. 2.) napfényes ideje ismét hosszú, hideg telet jelez. Erre több szólást is ismernek: „Ha fénylik Gyertyaszentelő, az iziket is vedd elő !";, „Ha Gyertyaszentelő fénylik, tiszta, fagyát a május adja vissza." Ezen a napon viszik a gyertyákat szenteltetni. Régebben mézeskalácsosnál, vásárokon színes, aranyozással díszített gyertyákat árultak, később a sima, fehér gyertyát maguk díszítették fel színes szalagokkal. Letették a földre az oltár elé és a pap megszentelte. A különböző díszítésről ki-ki megismerte a maga gyertyáit és vitte haza, hogy felakassza a falra. Mostanában már inkább a szekrénybe teszik. Mindig jó, ha van otthon szentelt gyertya, így tartják, mert nagy vihar alkalmával ezt kell égetni, míg el nem csendesedik az idő, akkor nem csap villám a házba. Régebben szokás volt, hogy ha halottnak harangoztak, akárki volt is az, szentelt gyertyát gyújtottak a lelkéért minden házban. BALÁZS-napkor (febr. 3.) almát szentelnek. Az asszonyok 5-6 almát belekötöttek egy vászonkendőbe vagy szalvétába és ugyancsak az oltár körül helyezték el. Mikor