Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Kapros Márta: Naptári ünnepek a visontai néphagyományban

Az utóbbi három öltözete megegyezett. Hosszú fehér ing volt rajtuk, mint a ministránsokon, fejükön papírsisak elöl kereszttel, hátul pedig különböző színű krepp-papír csíkok csüngtek le róla. Az öreg kifordított bundát, ócska nagykabátot vett magára, fejébe báránybőr sipkát húzott, s kenderből nagy bajuszt, hosszú szakállat csináltak neki. Mindegyik szereplő kezében csörgősbot volt: egy hosszú bot végébe szeget vertek, amire pléhdarabkák, utóbbi időben sörösüvegek kupakjai voltak felfűzve, és ahogy a botot ütögették a földhöz, ezek zörögtek. A betlehemesek kintről bekiabáltak: „Szabad-e a Kisjézuskát bemutatni? " Ha a háziak megengedték bementek, a betlehemet az asztalra állították és elkezdték a játékot. Legtöbben arra a mozzanatra emlékeznek, mikor a földön alvó öreget a többiek keltegetik: „Kelj fel öreg, menünk Betlehembe!" Mire az: „Nem mének én a vén tehénbe!" A játék eljátszása után a háziak pénzt adtak nekik, amit a beköszöntő gyűjtött. Az öregek emlékeznek még arra, hogy valamikor a legények jártak betlehemmel. „Sokszor tíz falun is keresztül mentek, aztán megháltak itt-ott. Volt, hogy egy hétig sem mentek haza." Közben a gazda, vagy ha már nagyon öreg volt, valamelyik férfi a családból jókor reggel elindult a szőlőbe, hogy az annak sarkain nőtt tőkéket megmetssze. Ezzel — a hiedelem szerint elhárította a jégkárt földjéről, sőt a tolvajok ellen is biztosította. Még gyűjtésem idején is találkoztam olyan idős emberrel, aki „biztonság kedvéért" tartotta még a szokást. Mivel a női vendégnek úgysem örültek sehol ilyenkor, a lányok az ebéd készítésénél segítettek, vagy a Luca-napnál már leírt haluskafözéssel töltötték az időt. Mikor anyjuk a mákoscsíkhoz a tésztát kezdte főzni egy csíkot kézzel kikapott belőle a lány, s kiszaladt vele az udvarra. Először azt figyelte, merről hall kutyaugatást, abba az irányba viszik majd férjhez. Azután kiment a kapuhoz, s megvárta míg egy férfi vagy fiúgyermek arra jött. Az illető nevével azonos nevű férje lesz — véltek. Az asszonyok nemigen értek rá szomszédolni. A nap folyamán háromszor meg kellett etetni tyúkjaikat úgy, hogy az eleséget egy abroncsba tették bele. így többet tojnak a következő évben, s nem lesznek „koncsorgósok". Luca-naphoz hasonlóan ilyenkor is legjobbnak tartották, ha a nagyobb haszon érdekében pattogatott kukoricával etetik a tyúkokat. Sok időt azonban nem vesztegethetett ezzel sem, hiszen még az aznapi ebédet is meg kellett főzni. A bablevest csak behabarták, vagy vajjal készítettek egy kis rántást, mivel a vallás előírása szerint ezen a napon böjt volt. Közvetlen ebéd előtt főzték ki a tésztát az angyali csíkhoz. Hideg vízzel leöblítették, zsír erre sem került. Csak megszórták mákkal és egy kis melegített mézet csorgattak rá. Az öregebbek a régi szokás szerint mákosgubát csináltak. A tésztát kanállal szaggatták a vízbe, majd leszűrték és megszórták mákkal, mézzel. Néhány háznál készítették sült tésztából is úgy, hogy a széttördelt tésztarudacskákat leforrázták. A gazdasszonynak ekkorra mindenről kellett gondoskodnia, mert hiába szaladt volna át a szomszédba kölcsönkérni, sehol nem kapott semmit, hiszen mint már említettük, ezzel elvitte volna az illető család szerencséjét. A házból való kiadás tiltását melyet naplemente után még fokozottabb érvényűnek véltek — annyira tartották, hogy még a vízért jövők előtt is bezárták a kaput az olyan házaknál, ahonnan a szomszédok hordták az ivóvizet. Ezen a napon a felnőttek délig általában semmit nem ettek, tartották a böjtöt. A gyerekeknek, hogy ne nyűgösködjenek, egy kis aszalt gyümölcsöt, legtöbbször szilvát megfőztek kevés cukorral, arra jártak rá délelőtt. 1 el I 2-kor megkezdték az előkészületeket az ebédhez. Már az öregek sem tudják a magyarázatát, de gyermekkorukból emlékeznek rá, hogy az asztal alá egy kevés szalmát tettek, a lábára pedig kerékkötő láncot tekertek. Az abrosz díszítetlen, fehér pamutvászonból volt. Már előre odakészítettek egy tálon almát, diót, aszalt szilvát, szőlőt, körtét, lehetőleg minél többfélét, ezzel vélték