Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Kapros Márta: Naptári ünnepek a visontai néphagyományban

ugyanis biztosítani, hogy a következő évben mindig bőven lesz az asztalon ennivaló. A tálon volt még néhány gerezd fokhagyma, s mellé tettek sülttököt is. Egy nagy tálban a bableves, harmadikon a mézes-mákos csík került az asztalra. A gazdasszony mindent behordott egyszerre, mert ebéd alatt nem volt szabad felkelnie. Az ételféléknek meghatározott sorrendje, jelentősége volt. Elsőnek fokhagymát ettek, hozzá mézespálinkát és egy falat kenyeret. A fokhagyma azért kellett, hogy egész évben egészségesek legyenek. A második fogásnál eltérések tapasztalhatók. Egyesek emlékezete szerint ekkor ettek a gyümölcsökből és a sülttökből, mások ezeket ebéd végére hagyták. Ha valakinek ilyenkor rossz, férges dió jutott, úgy tartották, az a következő évben meghal vagy súlyos beteg lesz. Ép dió viszont jó egészséget jelentett. Az almaevéssel szintén azt vélték biztosítani, hogy egészségesek lesznek. Aki a sülttökből evett, annak sok pénze lesz a következő évben. A „csemegék" után következett a bableves, majd a mézes-mákos csík. Itt a méznek külön jelentősége az volt, hogy ennek evésével biztosították a család békéjét, a családtagok egymás iránti megértését. Ez az étrend helyenként kiegészült tejbekásával, amit szintén mézzel ízesítettek, esetleg egy kis megtört fahéjat szórtak rá. Bort karácsony böjtjén nem ittak, csak mézespálinka volt. Egy előre odakészített tányérba minden ételből tettek egy keveset, mint mondták, a jószágnak. Ebéd végeztével a gazda hálát adott istennek, hogy megérték együtt a karácsonyt, majd közösen elmondtak egy imát. A gyerekek nagy kiabálással pattantak fel az asztaltól, s melyiknek hol sikerült, elvetette magát. Úgy tartották, ettől majd jól dől a búza a jövő évi aratásnál. A gazda kiment az udvarra, s annyi almát, ahány lovuk, tehenük volt, beledobott a kútba. Sokan nem tudják már, mire volt ez jó, mégis találkoztam olyanokkal, akik a termelőszövetkezet lovai esetében is végezték a szokást. Idősebbek szerint az almákat vízkeresztig benne hagyták a kútban, akkor felhúzták és megetették a jószággal. így aztán következő karácsonyig olyan egészséges lesz az állat, mint az alma. Más változat szerint csak két almát dobott a gazda a kútba: egyet a jószág, egyet a család nevében. Vízkeresztkor felhúzta, az egyiket bevitte az istállóba, s annyi felé vágta, ahány jószága volt, megetette velük. A másikat a családtagok között osztotta szét. így ember, állat egészséges lesz, s összetart a család, illetve a jószág sem kóborol el. Előfordult, hogy vízkeresztkor már nem volt az alma a kútban, mert a gyerekek titokban kilopták. Ezért azonban alapos verés járt. - A gazdasszony nemcsak hogy ebéd alatt nem állhatott fel az asztaltól, ebéd végeztével is legalább egy fél órát ült még a helyén, mert így ,jó heverős lesz a jószág", „jó ülős tyúkjai lesznek". Mikor végre felkelhetett, fogta a tányért, amire a jószágnak félretettek az ebéd fogásaiból, s kivitte a tyúkoknak, hogy attól jobban tojjanak. Majd ő vagy valamelyik öregasszony a családból összeszedte az asztalról az ételhulladékot és ezt gondosan eltették. Leggyakrabban rontás ellen használták úgy, hogy szemétlapátra parazsat húztak, arra szórtak a karácsonyi morzsából, s a beteg fölé hajolt, vagy a gyermeket fölé tartották. Mások szerint ajánlatos adni a csirkéknek belőle, akkor jobban tojnak. Volt, aki kivitte a határba a földiére, s ott elszórta abban a reményben, hogy ezzel következő évre a jó termést biztosítja. Többen azt állítják, hogy ha a hulladékot elvetik a kertbe, illatos levelű, bokros fű nő belőle, amit karácsonyi morzsikának neveznek ma is. Délutánra munka már nemigen maradt. Ilyenkor a lányok összejöttek valamelyik háznál ólmot önteni. Ebben a háziasszony is segítségükre volt. Egy kis edényben megmelegítették az ólmot, s hideg vízbe cseppentettek belőle. Amilyen alak megszilárdult, abból próbáltak jósolni az illető lány jövendőbelijének foglalkozására. (Erre a szokásra kevesen emlékeznek a faluban.) Akinek délelőtt nem volt ideje rá, ilyenkor főzte a haluskát. A család többi tagja ezalatt a karácsonyfát „öltöztette". A karácsonyfa állítás szokása nem nagy múltú nálunk, 70—80 éve, ahogy a visontai öregek mesélik, mindössze