Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Bakó Ferenc: Visonta településtörténete és népi építkezésének sajátosságai

A visontai lakóház külső formája mindig kifejezte tulajdonosának társadalmi helyzetét, vagyoni állapotát, műveltségét és ízlését. Történeti visszatekintéseinkben többször utaltunk azokra a főleg technikai különbözőségekre, amelyeket a zsellérek, a jobbágyok, a kurtanemesek és a nagybirtokosok házkultúrája között észlelhetünk. Ezek a különbségek a társadalmi átalakulás eredményeként ma is fennállnak, de a társadalom átrétegződése következtében más vetületben jelentkeznek. A falu legmodernebb, legnagyobb méretű, legjobban felszerelt lakóházai nem a régi vezető réteg maradványainak, vagy utódainak kezén, hanem a termelőszövetkezeti, vagy ipari dolgozók birtokában vannak. A hagyományosan épített parasztház tehát a múlt idők társadalmának szerkezetét, ízlésvilágát őrzi ma is. Ezek az építmények, mint népi alkotások olyan társadalmi légkörben születtek, amely előírta és számon tartotta minden lakos jogait és lehetőségeit arra, hogy magatartásában és így viseletében, háza megépítésében is megjelenjék a világ, a falu társadalma előtt. Nem véletlen az, hogy a követ, mint falazó anyagot a parasztság csak 1950 után alkalmazza nagyobb tömegben. A feudalizmus tiltó, vagy korlátozó rendelkezései, majd ezek megszűnte után a társadalmi közvélemény akadályozta a kő gyakoribb alkalmazását amellett, hogy sokan a költségeket sem tudták volna viselni. A parasztház túlnyomó részben rövidebb végével fordul az utca felé, s így ez a rövid homlokzat fejezi ki a tulajdonos társadalmi helyzetét az előtte elhaladók felé, ez a házvég képviseli a teljes házat az egész falu népe előtt. A véghomlokzat alsó része, a fal a múlt századi zsellérházak esetében egyszerű, minden díszítést nélkülöző. A végfal legegyszerűbb díszítési módja az ablakok elhelyezése, amelyek már megtörik a fal négyzetes, egyhangú síkját, de ezeken a zsellérházakon még csak egyetlen, aszimmetrikusan álló ablak van. Tudjuk, hogy ennek oka nem a gyengén fejlett esztétikai érzék, hanem egyszerűen az anyagi szükségszerűség, az, hogy a kevés tüzelővel nehezen befűtött helyiség melegét hosszabb ideig lehet megtartani, ha a házon kevés és kicsi ablak van. Ezért halljuk a nagyon öregektől, hogy télen alig nyitották ki az ablakot, sőt voltak házak, melyek ablakait ki sem lehetett tárni. Általában azonban a véghomlokzaton két ablak van, s ezeket gyakran díszítik is: kőkerettel látják el, vagy ennek utánzására vakolt szalagkeretet húznak köréje, vasrácsot helyeznek bele, de ez éppúgy, mint a zsalugáter, nemcsak díszít, hanem védelmez is. A véghomlokzat díszítésének további módja a függőleges, vakolt falisávok és a falkoronán tagozott övpárkány elhelyezése. A fal tetejéhez illesztett keskeny féltető, a vízvető, ugyancsak védi és egyúttal díszíti is a homlokzatot. Visontán a régi házak mind nyeregtetővel épültek, ezért a véghomlokzat felső része függőleges fal, amit a legrégibb zsellérházakon vesszőből fonva betapasztottak, a múlt század harmadik negyedétől középbirtokos parasztoknál deszkából ácsoltak össze, jobbmódúak pedig kőből, vagy vályogból építettek és levakoltak. A múlt század derekán még gyakori volt a sövény oromzat, általában elődje a deszka „fürfal"-nak, aminek elkészítéséhez, összeállításához már tanult iparosra volt szükség. Megállapítható, hogy Visontán alig maradt meg díszesebb deszka oromzat, amivel a szomszédos falvak bővelkednek. Két díszes faoromzatot találtunk még 1962-ben a Petőfi utca 15. és 27. számú házakon, (39. ábra) ezeket szépen kidolgozott nap-motívum díszítette. E napsugaras oromzatok mellett már csak jóval egyszerűbbekre hivatkozhatunk, mint az Arany J. utca 8. számú házé 1917. évszámmal, az Árpád utca 10. számú díszes osztóléccel és ablakkeretekkel, ennél egyszerűbb a Jókai utca 11. számú, amit 1881-ben készítettek, vagy a Sport utca 32. számú, ami feltétlenül újabb, mint maga a ház. - A vakolt kő, vagy vályog oromzatok díszítése még szegényesebb, valószínűleg azért, mert az eredeti vakolatok elpusztultak és pótlásukat már más igényekkel és megváltozott anyagi feltételek mellett végeztették el. A ház udvari, vagy oldalhomlokzata jobban elzárt a nyilvánosság elől, mint a ház vége, de megjelenésére mégis gondot fordítanak. Az eleje mindenképpen látszik az utcáról