Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Bakó Ferenc: Visonta településtörténete és népi építkezésének sajátosságai

és a tornác meg is jelenik a végfalon. Az oldalhomlokzat egyetlen hagyományos díszítési lehetősége a tornác. Visontán kevés múlt századi, tornácos házat láttunk, összesen kettőt, s ezek közül is az egyik malom. Az egyetlen tornácos lakóházat a kisnemes Bene család építtette 1852-ben (Petőfi utca 24. sz.), de ennek oszlopai is csak fából vannak, ezért csupán a tornác dekorál, elemei díszítetlenek. Elmondható, hogy Visontán a tornác csak századunk első negyedében terjedt el, akkor vált az építő gyakorlat szerves elemévé annyira, hogy régi házak oldalhomlokzatát is megtoldották vele. Végül is az új alaprajzi elrendezés, a kocka, vagy tömbházak építésének bevezetése vetett véget a tornác használatának. Helyét a más formájú és megváltozott funkciójú veranda foglalta el. Végül a házak építőiről is kell szólnunk. Visontán mindig voltak, vagy lehettek iparosok, bár egy részük hivatásszerűen a földesuraknak dolgozott. 1740. előtt a már említett molnárok mellett mészárost, lakatost, csizmadiát, kovácsot, csapót említenek az iratok. Nem szerepel azonban közöttük ács vagy kőműves, pedig kétségtelen, hogy ilyen iparosok is voltak a faluban. A hagyományból tudjuk, hogy például a Sport utca 32. számú házat építő Hárman Pál, dédunokája szerint „építkező volt, házakat épített", de többet nem tudunk róla. Ballá Antal, ugyancsak „házépítő", 1854-ben született és 1918-ban halt meg, együtt dolgozott Hárman Mihállyal, s kettőjük munkájáról már tisztább képet alkothatunk. Működésük idején iparengedélyes kőműves nem élt a faluban, nekik sem volt iparuk, „csak parasztemberek voltak, 280 cm. magas házakat építettek, nagyobbakat, mint a fonott házak" - mondja Ballá János. A fentebb leírt és bemutatott deszkaoromzatokat is ők faragták, ők készítették. — Mind a Hárman, mind a Ballá család történetét ismerve tudjuk, hogy előbbiek zsellérek voltak a XVIII. század derekán, a Baliák viszont a falu kisnemesi rétegéhez tartoztak. Ez a két réteg, a vagyontalan, feltörekvő zsellérség és az elszegényedő kisnemesség adta évszázadokon át a falusi iparosokat, akik sok esetben így, céhen kívül, iparengedély nélkül, kontárként végezték munkájukat. A hatóságok és a kisipari testületek egyaránt eltűrték ezt a tevékenységet, mert magát a feladatot, a parasztház megépítését sem tartották nagyra mindaddig, amíg a falusi viskó lakóházzá nem fejlődött és felépítése nagyobb szaktudást, magasabb technikai ismereteket nem igényelt. A városokban ez az időszak a múlt század legvégén következett be, a falvakban pedig századunk elején. Annak ellenére, hogy a múlt század elejének és derekának falusi építőmesterei hivatalos engedélylevelekkel nem rendelkeztek, munkáikat mégis csak magas színvonalon lehet értékelni. Felhasználva a magas építészet és a kezdetleges, ősi építkezés elemeit, építészeti stílust teremtettek ők, amit mi népi építőművészetként értékelünk és tartunk számon.