Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Bakó Ferenc: Visonta településtörténete és népi építkezésének sajátosságai

BAKÓ FERENC: VISONTA TELEPÜLÉSTÖRTÉNETE ÉS NÉPI ÉPÍTKEZÉSÉNEK SAJÁTOSSÁGAI A hegyvidék és a síkság, az erdőség és a megművelt területek határán mindig van egy átmeneti zóna, amely a másik kettő mellett, azok között különféle előnyöket élvez. Előnyei természeti, földrajzi adottságaiban rejlenek és abban a gazdasági, kereskedelmi, kulturális közvetítő szerepben, ami az átmeneti zóna lakossága számára kínálkozik. A Mátra déli lejtőit kísérő települések sora ebben a földrajzi keretben és gazdasági, kulturális szerepkörben él szinte azóta, hogy az ember ezen a tájon magasabb műveltséget fejlesztett ki. A Mátra kövét, fáját, növényeit elsőként mindig ők hasznosították és közvetítették a déli, kötött vagy homokos talajú, más vegetációt nevelő tájak népe felé. A déli Mátra-vidék lakói akkor kerültek azonban igazán magas gazdasági szintre, amikor — talán egy évezreddel ezelőtt — meghonosították itt a szőlőt és a borral olyan gazdasági termék birtokába jutottak, ami minden időben érték, áru, esetleg csereeszköz volt. Amikor 1837-ben Fényes Elek, hazánk neves honismereti szakírója, röviden jellemzi Visontát, szántóföldjei és kaszálói termékenysége mellett a szőlő és a bor jelentőségét emeli ki: „fő gazdagsága mégis szőlőhegyében áll, mely igen híres vörös bort terem, úgyhogy a burgundiaival tökéletesen egyforma jóságúnak tartják." + Visonta gazdálkodásának szerkezetét, a lakosság életlehetőségeit hosszú évszázadokon át valóban a szőlőtermelés, a borászat határozta meg, az önellátó gazdálkodásban létfontosságú szemtermelés mellett. Csak 1964-ben lépett be a falu gazdasági életébe egy új tényező, a határban megindult külszíni szénfejtés, s ezzel kapcsolatosan a hőerőmű megszervezése. Visonta társadalma, műveltsége és életszínvonala ezeknek a gazdasági tényezőknek a hatása alatt állt, természetesen az általános magyar gazdasági és társadalmi fejlődés keretei között, amely a fő irányvonalat községünk esetében is megszabta. Visonta része volt annak a középkori eredetű, majd részekre bomlott hatalmas birtoktestnek, amit a XVIII. század elején már a Haller család és az úgynevezett négy linea, négy családi ágazat tartott a kezében. Ezek a földesurak közbirtokosságban éltek egymással, vagyis a jobbágyok különféle természetbeni szolgáltatásait, vagy pénzjáradékát a birtoklás arányának megfelelően szétosztották egymás között. Ebben az időben sem a határ, sem a falu belterülete nem volt olyan módon felosztva, amit a földesúri tulajdon határozott volna meg. A XVIII. század első felében a lakosság még igen kis lélekszámú és ennek alakulása, növekedése a falu nagyságára, méreteire is utal. Az 1746. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv (canonica visitatio) 352 lélekről ad számot, 1766-ban pedig 480-ról. A húsz év népességgyarapodását az adja ki, hogy míg 1746-ban a hét éven aluli gyerekek száma 74, vagyis kb. 21%, addig 1766-ban 180 gyerek van, akik a lakosságnak mintegy 37%-át teszik ki. A családok száma ezért a teljes létszámhoz viszonyítva kicsi: az 1770—1771. évi úrbérrendezés 52 jobbágy- és zsellércsaládot mutat ki, a családok tehát nagyok; ezekben átlagosan kilenc taggal kell számolnunk. A múlt század derekára a népesség csaknem a kétszeresére növekszik és a családok nagysága is az átlagost mutatja. Az első népszámlálás