Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Hoppal Mihály: Visontai hiedelmek

HOPPAL MIHÁLY VISONTAI HIEDELMEK I. Visonta egyike azoknak a hazai kisközségeknek, amelyek a néphit, a hagyományozás szempontjából az átlaghoz vagy talán inkább a „felvilágosultabb", már inkább a haladás útjára lépett községek csoportjába tartozott a hatvanas évek végén. Egy dolog ekkor hirtelen kiemelte a szürke átlagból. A hőerőmű építése s ezzel párhuzamosan a község tervezett áttelepítése a falusi életforma olyan arányú megváltozását vetítette előre, amely soha vissza nem térő alkalmat jelentett a kutatás, a tervszerű néprajzi gyűjtés számára. Ezekben a kutatásokban különlegesen fontos helyet foglal el a hiedelmek, az ún. babonák vizsgálata — hiszen rendkívül érdekes tanulságokat ígér a tárgyi környezet, az anyagi világ teljes cseréjével párhuzamosan annak felmérése, hogy ez milyen változásokat hoz létre a tudat, a szellemi kultúra területén. A-hagyományos néprajzi gyűjtő módszert követtük, amikor 1967 és 1969 között több alkalommal hosszas terepmunkát végeztünk a faluban, magnetofonnal készítettünk felvételeket az általunk összeállított kérdőív alapján, amelyek középpontjában a néphit és a népi gyógyítás kérdésköre állt. Ezeknek a gyűjtőutaknak és az azt követő feldolgozó munkának az eredménye egy kis könyv Visontáról, melyet a Magyar Rádió Tömegkommunikációs Kutatóközpontja jelentetett meg 1970-ben, „Egy falu kommunikációs rendszere" címmel. Ebben is sok példa van és többször utalás történik a falu néphitére, a hiedelmeknek a mai életben betöltött szerepére. A most közlésre kerülő anyag tehát azoknak az akkor rögzített beszélgetéseknek a leírt szövege, amelyeket elsősorban idős emberekkel folytattunk. Azért választottuk adatközlőink zömét az idősebb korosztályból, hogy képet nyerjünk a „hajdan volt" (a harmincas-negyvenes évek, esetleg a korábbi évtizedek) néphitéről, s így legyen mihez mérni a változásokat. A teljes gyűjtés többszöröse a most bemutatásra kerülő anyagnak, s nem adtuk fel azt a tervünket, hogy néhány év múlva visszatérve a faluba megismételjük a korábban feltett kérdéseket, de akkor majd az adatközlőket a fiatalabb korosztály tagjai közül választjuk. (Természetesen van ilyen anyagunk is, mert az iskolások körében már végeztünk 1968-ban is kérdőíves, tömeges adatgyűjtést!) A szövegek után most nem közöljük az elmondok nevét — a pontos adatok megtalálhatók az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának Néphit Archivumában és az egri Dobó István Vármúzeum Adattárában. Az idézőjeles szövegekben előforduló zárójelbe tett kérdések a gyűjtő kérdései, illetve megjegyzései. A bevezetéshez még egy rövid megjegyzés kívánkozik: ez a most következő néhány példa természetesen nem öleli fel a falu teljes néphit-tudását. Már nem is jellemző a lakosság nagy részére, hiszen elsősorban azddősebb és azok közül is a jobb adatközlőktől válogattunk szövegeket. Mégis fontosnak tartjuk közölni ezeket a hiedelmeket, mint a régmúlt megkövült emlékeit, mint a hajdani ősök mindennapjaiból ránkszármazott gondolatokat, melyeket Visontán az egymást váltó nemzedékek az esti beszélgetések, a fonó és KÖZÖS munkaalkalmak során, egyszóval a szájhagyomány útján adtak át egymásnak. Az anyagot a következőképpen csoportosítottuk: 1. az élettelen természet jelenségeihez fűződő hiedelmek (az égitestek - Föld, Nap, Hold és a csillagok - valamint e természeti jelenségek babonái - szivárvány, villámlás, mennydörgés, szél, eső jégverés); 2. az élő természet (a növényekhez és az állatokhoz fűződő szokások és hiedelmek);