Szabó László szerk.: Jászdózsa és a palócság (Tematikus és lokális monográfiák 1. Eger, Szolnok, 1973 )

Kaposvári Gyula: Beköszöntő

tárába bekerült sok-sok dokumentum és adat, amelyet, egyetemi hallgatók, középiskolás diákok gyűjtőtáborba bevonásával a Szol­nok megyei szervezet muzeológusai irányításával végzett jelentős gyüjtőtevékenység egészített ki. Mindezen gyűjtések és az a szerencsés adottság, hogy a Jászság településtörténetére vonatkozóan rendelkezünk a negyvenes évek elejéről egy értékes - a levéltári adatok és anyagok sokrétű felhasználásával készült - monográfiával : Dr, Fodor Ferenc : A Jászság életrajza cimü, gazdag adatokat, térképeket tartalmazó müvével, jelentősen çlosegitette a feldolgozó munkát és a kiad­vány megjelentetését, A .1 á3z dózsai ta nulmánykötet, amely elsősorban és kiemelten a pa­lóc ethnikum kirajzási területén fekvő település történeti és néprajzi vizsgálatait összegezi, része annak az egész Szolnok me­gyére irányuló múzeumi kutató tevékenységnek, amely történetének monografikus feldolgozását célozza. Ugyanis a II. ötéves tervben elindított községmonográfiák megjelentetésével azt kivántuk se­giteni, hogy egy-egy jól kiválasztott település mintegy mélyfu ­rásként a közvetlen környékére Is adjon jól használható adatokat, amelynek összegezése megkönnyíti a megye monografikus feldolgozá­sát , Jelen tanulmánykötet egyes feldolgozásairól érdemes néhány szót ejteni, hogy a sokszor nehéz, sok számot és adatot tartalmazó tanulmányok áttanulmányozásához kedvet kapjanak a nem szakember olvasóink is* Henkey Gyula antropológus a jászdózsai lakosság embertani vizsgá­latát végezte el, 462 felnőtt lakos adatalt vetve össze a palóc és a Duna-Tisza közi jász-települések antropológiai vizsgálatával, ar­ra a megállapításra jut, hogy a történeti adatokkal egyezően a_tö­rök elől elmenekült - zömmel jász - lakosság egy része települt vissza a Nógrád- hevesi vidékekről, és nem történt Jászdózsára lényeges palóc bevándorlás, mint azt általában a jász települések

Next

/
Thumbnails
Contents