Szabó László szerk.: Jászdózsa és a palócság (Tematikus és lokális monográfiák 1. Eger, Szolnok, 1973 )
Gulyás Éva: Jászdózsa néphite
Jászdózsén és az egész Jászságban Is, amoly a XIX. század elején még kiemelkedő állat tartó vidék volt, a marhanyájak kihajtásának napja a Szolnok Megyei Néprajzi Atlasz ada67 tai szerint általában május 1. Ennek alapján feltételezzük, hogy az állatokat védő és tejvarázsló cselekményeket is ekkor, május 1-én végezték. Jászdózsán tehát nyilván azzal az esettel állunk szemben, hogy a május elseji határterminus következtében erre a napra csúszott át az állatállományt óvó szertartások végzése is. A többi jászsági község ebből a szempontból eléggé vegyes képet mutat. Itt sok esetben még Szent György napjához kapcsolódik a harmatszedés, annak ellenére, hogy a kihajtás napja.már módosult, és eltolódott május 1-ére. Ez a probléma külön vizsgálat tárgya lehetne. Jászdózsai. a többi jeles napi állatvédő szertartásra nem találtunk adatot, tulajdonképpen olyanokat, amelyek kife jezetten utalnak a kihajtás tenyéré : pl. uj tüz füstjén hajtják át az állatot, hogy egészséges,legyen ; kötényen vezetik át, hogy hazataláljon; láncon hajtják át, hogy összetartsanak. Vagy megfüstölik a tehenet, vagy kimossák a tejesfazekakat, hogy haszna le gyen, stb. Az idetartozó cselekmények jórésze, pl. a füstölés, az edények kimosása bármikor végezhető állatgyógyitó eljárás lett Jászdózsán, tehát itt a kihajtás napjától elszakadtak, függetlenedtek ezek a hiedelmek. Ennek az az oka, hogy Jászdózsán, de az egész Észak-Jászságban is a Szolnok Megyei Néprajzi Atlasz adatai szerint a századfordulóra már erősen háttérbe szorult a legeltető állattartás, az emlékezettel elérhető idő szakban nem verték ki az állatokat és nem végezték az állatvédő Szertartásokat sem. S hogy közülük ennek ellenére a harmatszedés még mindig szilárdan tartja magét annak az a magyarázata, hogy a harmatszedés elsősorban a boszorkány alakjához kapcsolódott. Tehát nem mint jeles napi állatvédő szertartás, hanem mint a boszorkány rontó művelete őrződhetett meg, maradt meg a köztudatban. Gondoljunk csak a boszorkány néphitben betöltött központi szerepére, amelyet már korábban kifejtettem, s amely megteremtette más esetekben is egy-egy hiedelem megőrződésének lehetőségét. Az elemek vizsgálata együttesen a következő eredményre vezetett : a markoláb , mint pa lóc etnokultur élis specifikum hasonló hiedelemmel ismeretes a Jászságban, tehát mint nap és holdfogyatkozást okozó lény és gyerekijesztő. A boldoganya , amely a jelenlegi kutatások szerint a palóc etnikai csoport kultúrájának egyik jellegzetessége, egykor ismeretes lehetett Jászdózsén, az Észak-Jásza ágban még ma is ól az emléke. Jászdózsán a gazdasági viszonyok fejlettsége korán előidézte megszűnését. A karácsonyi széna hiedelme annyiban tér el, hogy a Jászságban egységesen megtalálható gyógyitó célú hiedelem /feliuvcdott jószággal megetették vagy megfüstölték vele/ a palócoknál ritkán fordul elő, illetve ott a különböző hiedelem-vonatkozások együttes előfordulása a jellemző s ez egyelőre területileg sem tagolódik, vegyesen fordul elő. A harmatszedés szokása révén kimutattuk, hogy Jászdózsén a május 1-i hatérterminus következtében ezen a napon végezhették az állatvédő szertartásokat, szemben a palócokkal, ahol ez a Szent György napi kihajtásnak megfelelően ezen a napon történt. Megállapítottuk, hogy a május 1-i harmatszedçs esetében a helyi körülmények hatáséra kialakult sajátos hiedelemmel állunk szemben. Különösen azért, mert a Jászság többi községében a május elseji vagy eleji kihajtás ellenére-is az állatvédő szertartások, igy a harmatszedés is Szent György napjához kapcsolódik. Ez nyilván egy korábbi állapotnak, a Szent György napi kihajtás emlékének nyoma.
