Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 4. - Kertek. A Dobó István Vármúzeumban 2018. február 8-9-én megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete - Studia Agriensia 37. (Eger, 2018)
Baráz Csaba: A hajdani Szőlőskepuszta promonotóriuma - Régi szőlőhegyek maradványai és a Bükkaljai kőkultúra emlékei a Bükkalján
BARAZ CSABA BARÁZ CSABA A HAJDANI SZŐLÖSKEPUSZTA PROMONTÓRIUMA RÉGI SZŐLŐHEGYEK MARADVÁNYAI ÉS A BÜKKALJAI KŐKULTÚRA EMLÉKEI A BÜKKALJÁN kép Bükkalja. A Mész-hegy - Nyerges-tető helyi jelentőségű védett természeti terület (Szőlöskepuszta hajdani promontóriuma) elhelyezkedése a II. katonai felmérésen ábrázolt szőlőterületekkel A Bükkalja egy komplex térhasznosítású és kiegyenlített térosztású átmeneti zóna, mozaikos agrártáj a Bükk hegység és az Alföld között. A természetföldrajzi, táji adottságok következtében az újkorra - sokrétű tájhasználat (erdőművelés, erdei legeltetés, pásztorkodás, szőlő- és kertművelés és szántóföldi művelés mozaikjai), változatos felszínborítás (erdők, legelőerdők, fás legelők, gyepek, szőlők, kertek, szántóföldek) és intenzív társadalomdinamika (munkára vándorlás, árucsere, legelőbérlés, búcsújárás stb.) alakult ki. Az ősi, organikus tájhasználat struktúráinak és objektumainak - az úrbérrendezés, a vágásfordulóra alapozott faanyagtermesztő erdőgazdálkodás és a nagyüzemi (intenzív) mezőgazdálkodás hatására - mára csak néhány töredéke maradt meg.1 A mozaikos agrártáj szőlő-monokultúrás területeinek, az Eger környéki promontóriumok rendszerének egyike a középkori Szőlőske település (később: Szőlőskepuszta) hajdani szőlőhegyei: a Mész-hegy és a Nyerges-tető ( 1. kép). A két összefüggő szőlőhegy jelenleg egy közel 150 hektáros helyi jelentőségű védett természeti terület (2. kép), melynek legfőbb kultúrtörténeti értékét a kaptárkövek, valamint a riolittufába faragott, „kőbe vágott” sziklahelyiségek - a hajdani gazdálkodás, a hagyományos tájművelés emlékei - jelentik (3. kép). A hagyományos tájművelési, gazdálkodási módok (tájhasználati formák) - a szőlészet-borászat és a legeltető állattartás - a Bükkalján igen szoros kapcsolatban álltak és állnak a bükkaljai kőkultúrával. A szőlőhegytől a zártkertig A Magyar Néprajzi Lexikon a következőképpen adja meg a szőlőhegy meghatározását: „általában domb- és hegyvidéken, ritkábban síkságon fekvő nagyobb összefüggő szőlőterület, amely egy vagy több helység szőlőbirtokosainak közös érdekvédelem alatt álló tulajdona. A síksági (Duna-Tisza köze) szőlők szőlőhegy elnevezése valószínűleg korábbi egységes jogi szervezetből ered... A szőlőhegy a szőlőművelés színtere, így a szőlőmunkákkal kapcsolatos objektumok találhatók rajta: a meredek lejtőkön szabálytalan kövekből, kötőanyag nélkül falazott teraszok, kőgátak, vízelvezető árkok és gödrök, a rétegvonalakkal párhuzamosan futó dűlőutak, kocsifordulók (szüretelőhely). A szőlőhegyek általában kerítettek. A kerítés egyszerű formája keskeny, feltöretlen bozótos földcsík, gyep, gyepű, ami az egyes tulajdonosok szőlőföldjének határát is adja...” A szőlőhegy, a szőlőbirtok tehát különleges jogi helyzetet is jelentett: a szőlőhegy birtokosainak összessége, a hegyközség tagjai a jogi szabályozás (hegyi regulációk, instrukciók) révén voltak részesei a szőlőhegyi életnek. A szőlőhegyek mentesültek a feudális birtokrendszer kötöttségei alól és a korlátozottan szabad paraszti tulajdon kategóriájába kerültek.2 A 16. századtól azonban az autonóm módon működő „hegybéli helyiségek”, hegyközségek mellett nagyobb kiterjedésű - a földbirtokos által irányított - majorsági szőlőbirtokok is kialakultak a szőlőhegyeken (így Eger határában is). A földesúr elismerte a hegyközségek önállóságát, a demokratikusan megválasztott választott tisztségviselők igazgatási szerepét: viszonyukat az egymásra utaltság, a közös érdek, a szőlő organikus művelése határozta meg. A hegyközség intézménye az 1950-es évekig maradt fenn, az akkori politikai berendezkedés megszüntetett minden autonóm, valódi közösséget, így az organikus-természetes szőlőhegyi életet is. Az irányítás nélkül maradt szőlőhegyeken Baráz 2014. 2 Égető 1985/2001. nő. 2003.; Laposa 1988. 95 2. kép A védett természeti terület
