Bujdosné Pap Györgyi et al.: Mozgó frontvonalak. Háború és diplomácia a várháborúk időszakában 1552-1568 - Studia Agriensia 35. (Eger, 2017)
Korpás Zoltán - B. Szabó János: "Ha követségbe jöttek, sokan vannak, de ha katonának, kevesen." Az 1551-es országegyesítési kísérlet katonai hátteréhez: 16. sázadi Habsburg haderők és stratégiák Európában
vagy akár a történelmi előzmények, a párhuzamként szolgáló éveket követő események már nem szolgálhatnak szükségszerűen összevetési alapul, hiszen minden történeti eseménysor egyedi. Viszont - pusztán hadtörténeti szempontból nézve - az alkalmazott stratégia, a hadseregszervezés, az utánpótlás biztosítása sok olyan párhuzamot mutat, amely esetleg más fénybe helyezi mindazt, amit 1550 és 1553 között a Habsburg hadikormányzat Magyarország kapcsán képviselt és megvalósított. Hány katona is kell egy ország megszerzéséhez és megtartásához? E tanulmányban három Habsburgok uralta országhoz kapcsolódó, négy eseménykörön keresztül mutatjuk be azokat a történelmi párhuzamokat, amelyek segíthetnek az 1550-1553 közötti országegyesítő kísérlet árnyaltabb értékelésében. A cél az, hogy megvilágítsuk: a korabeli Habsburg-kormányzat valószínűsíthetőleg egy, akkor már többször is bevált és logikus stratégia mentén akarta megvalósítani Erdéllyel kapcsolatos politikai céljait. A stratégiai modell egyes elemei visszaköszönnek a nyugati területeken alkalmazott megoldások során, így talán nem véletlen, hogy Habsburg Ferdinánd is azt a logikát követte az 1540-es évek legvégén, 1550-es évek legelején. A magyarországi kudarc 1552-1553 folyamán pedig valószínűleg nem tulajdonítható pusztán csak a Habsburg-kormányzat hibáinak: érdemes ebből a szempontból alaposabban megvizsgálni azt is, hogy vajon a magyar és erdélyi rendek milyen szerepet játszottak mindebben, és azt is, hogy az összbirodalmi léptéken túl a hódoltsági oszmán haderő mennyire volt akkoriban jól szervezett és erős, és milyen képességű főtisztek vezették. (Ez utóbbi kérdések megválaszolása természetesen újabb tanulmányok témája lehetne.) Nápolyi Alkirályság és a Nagy Kapitány Az első és talán legkézenfekvőbb példa lehet a Nápolyi Alkirályság hispániai kézbe kerülése. A tartomány több szempontból is kiváló alapot nyújt a párhuzamok bemutatása során. Bár a terület meghódítása még az aragóniai Trastámara dinasztiához tartozó Katolikus Ferdinándhoz kötődik, ne felejtsük el, hogy a spanyol Katolikus Uralkodók kiemelkedő szerepet játszottak a Habsburg-birodalom létrejöttében, hiszen a Trastámara-Habsburg kettős házassági szerződés eredményeképpen unokáik, V Károly, I. Ferdinánd és Magyarországi Mária hatalmas Habsburg birtokokat örököltek mind napkeleten és napnyugaton, illetve a tengereken tül egyaránt. De jó alapot szolgáltathat az is, hogy a Nápoly meghódításában kulcsszerepet játszó Aragóniai Ferdinánd jelentős hatást gyakorolt az ifjú Ferdinánd infánsra, későbbi magyar és cseh királyra, német-római császárra. Itt ne csak arra gondoljunk, hogy Szép Fülöp és Örült Johanna a nagyapa iránt érzett tiszteletből keresztelte az unokát Ferdinándnak. Hanem arra is, hogy az ifjú infáns fiatalkorában nagyapja, Ferdinánd 94
