Bujdosné Pap Györgyi et al.: Mozgó frontvonalak. Háború és diplomácia a várháborúk időszakában 1552-1568 - Studia Agriensia 35. (Eger, 2017)
Korpás Zoltán - B. Szabó János: "Ha követségbe jöttek, sokan vannak, de ha katonának, kevesen." Az 1551-es országegyesítési kísérlet katonai hátteréhez: 16. sázadi Habsburg haderők és stratégiák Európában
állította a magyar rendeknek, hogy az elmúlt időszakban nem kevesebb, mint 2,5 millió forintot költött Erdély megtartására.24 A régi, pusztán dehonesztáló felfogás azonban mára igen mély gyökereket vert és hatása sajnos még valószínűleg sokáig érzékelhető lesz. E tanulmány célja, hogy hadtörténeti párhuzamokon keresztül rámutasson bizonyos trendekre, amely Erdély korabeli történelme kapcsán is érzékelhető, bár történetírásunk figyelmébe kevésbé került. A korabeli nyugat-európai, azon belül leginkább a Habsburg hadviseléshez kapcsolódó történelmi példák általános jellemzői talán segítenek abban, hogy I. Ferdinánd Erdéllyel kapcsolatos katonai stratégiáját újragondoljuk. Célunk, hogy bemutassuk, hogy a korabeli Habsburg kormányzat milyen általános elvek mentén szervezte meg az egyes területek meghódítását, vagy a saját birtoknak tekintett tartományok pacifikálását, katonai védelmét. Ezenfelül, magyar szemmel és erdélyi párhuzamokban gondolkodva, külön érdekes téma, hogy a katonai konfliktusok méretéhez képest meglepően kis létszámú seregekkel végrehajtott hadjáratok során milyen mértékben számoltak a helyi erők, tartományi rendek politikai és katonai támogatásával. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy a nyugat-európai példák mutatnak-e bármilyen valós történelmi párhuzamot a Habsburg haderők magyarországi és erdélyi tevékenységeivel? Úgy gondoljuk, hogy mindenképpen, mégpedig abban a formában, hogy a hadtörténeti példák a Habsburg birodalom stratégiailag kritikus területein történt eseményekhez kötődnek, ahogy Erdély birtoklása is kritikus kérdés volt Ferdinánd udvarában. Ennek megfelelően a korabeli hadügyi és politikai kormányzat igyekezett a körülményekhez képest maximális erőbevetéssel terveit megvalósítani. Külön érdekesség, hogy a Habsburg törzsterületeken megvalósult hadjáratok méretei ugyanis nem szükségszerűen tértek el a magyarországi és erdélyi területekre vezetett hadjáratokétól. A felhasznált nyugati példák az erdélyi helyzettel összevethető módon logisztikai szempontból nehezen megközelíthető (Navarra, Nápoly meghódítása, Németalföld pacifikálása), és/vagy a politikai központból nézve messze lévő területekhez kötődnek (pl. nápolyi, vagy németalföldi események). Egyértelmű ugyanakkor, hogy a politikai háttér, az eseménytörténet, a korban. A király Udvari Pénztára még a “viszonylag békés” 1553. évben 503 505 rajnai forintot fizetett ki a magyarországi hadi fizetőmesternek, s emellett 49 719 rajnai forintot egyéb katonai költségekre (hadiszerek, élelmiszer, stb.). Lásd Kenyeres 2007. 94.; Igaz ez az összeg korábbi zsoldhátralékok kifizetésére is szolgálhatott, a problémához lásd Korpás 2005.380-392. 24 MOE 1876.546. A király állításait az adott politikai helyzet tükrében ugyan kellő óvatossággal kell kezelni, de a felmerülő költségek nagyságrendjét jelzi, hogy 1553-ban csak az erdélyi hadi fizetőmester számára az uralkodó Udvari Pénztára 387 375 rajnai forintot fizetett ki, és 1554-ben a még mindig Erdélyben állomásozó alig 3000 fős királyi katonaság éves zsoldja is 156 000 rajnai forintot tett ki, azaz a Magyar Királyság akkori jövedelmének kb. az ötödét felemésztette. Pálffy 1999. 91.; (Ebből 94 769 rajnai forintot szintén az uralkodó Udvari Pénztára fizetett ki. Kenyeres 2007. 94.) A Magyar Királyság ekkori bevételeiről lásd Kenyeres 2003a.; Kenyeres 2003b. 61-92. 93
