Bujdosné Pap Györgyi et al.: Mozgó frontvonalak. Háború és diplomácia a várháborúk időszakában 1552-1568 - Studia Agriensia 35. (Eger, 2017)

Bagi Zoltán Péter: Az 1566. év elfeledett háborúja. Palota sikeres védelme, valamint Veszprém és Tata visszafoglalása

veszprémi nagyágyú mozgása okozta a védők sorsát megpecsételő katasztrófát.116 Az ostromlottak megpróbálták az ostromlók ágyúit beszegezni. A selmec­­bányaiak leveléből kiderül ugyanis, hogy éjszaka 60 török kitört a várból, ám a megépített ostromsáncokba helyezett katonaság visszaverte támadásukat.117 Másnap, vasárnap, június 30-án reggel a magyar és német katonák prédikációt hallgattak, majd reggel kilenc órakor háromszor Jézust kiáltottak, és három ágyút elsütöttek. Salm és Helffenstein ötezer főt jelölt ki mindkét nációból, hogy három különböző irányból rohamot intézzenek. A németek első rohamoszlopának (négy­­zászlónyi gyalogos) a leomlott fal ellen, míg a másodiknak (kétzászlónyi gyalogos) a vár túloldala ellen kellett támadnia. A magyarok pedig a vár kapuja ellen rohamoz­tak. Ez utóbbit írta le Forgách a történeti munkájában: „A magyarok szekercékkel be­döntik a kaput, mások létrákon kapaszkodnak; elsőnek Gyulajfy László rontott be emberi­vel a kapun, és tüzes csóvákat vetett a tetőkre; rövidesen behatoltak a németek is; ugyanakkor véletlenül jelrobbant a lőpor is."118 Egész napon át tartó harc alakult ki, amelyben az őrség valamennyi tagját, kivéve három magyart, levágták. A nők és a gyerekek élet­ben maradtak, mivel egy templom boltozata alá húzódtak.119 Istvánffy megjegyezte, hogy egy „szép ékes termetű” lányt Hatstatt kapott ajándékba.120 Az ostromlók is nagy veszteséget szenvedtek, hiszen kétszáz fő halt meg közülük.121 Teuffelt az Udvari Haditanács július 18-án arra utasította, hogy a Veszprém alatt megsebesült katonák ellátását biztosítsa.122 A keresztények hatalmas zsákmányhoz jutottak (lovak, arany, ezüst és ruhák).123 Istvánffy és Forgách megjegyezte, hogy a német és a magyar ka­tonaság összeveszett a prédán. Közöttük is komoly küzdelem alakult ki.124 Salm gondoskodott Veszprém védelméről. Széchényi Mihályt rendelte oda, aki mellé saját lovasságát és kétszáz gyalogost adott.125 Eleimet azonban nem találtak, ezért Salm Kanizsay Orsolyának július 2-án írt levelében kérte, hogy az özvegy nádorné küldjön lisztet, bort és marhát.126 Az Udvari Haditanács pedig július 7-én Teuffelt uta­sította, hogy Palotát és Veszprémet lássa el élelemmel.127 Ügy tűnik azonban, hogy ez a későbbiekben is komoly problémát okozott, hiszen Salm és Helffenstein még július-116 ÖStAKAAFA 1566-13-3. 117 Matunák 1897.270. 118 Forgách 1982.258. 119 Wahrhaffte newe Zeitung... 1566.; Matunák 1897.270,275. 120 Istvánffy 2003.394. 121 Wahrhaffte newe Zeitung... 1566. 122 ÖStA KA HKR Wien Reg. B. 146 Föl: 167r.No. 129. 123 Wahrhaffte newe Zeitung... 1566.; Matunák 1897.270,275. 124 Forgách 1982.258,-Istvánffy2003.394. 125 Istvánffy 2003.395. 126 MNL MOL MKA E 185 Nádasdy család lt. Missiles 30. d. No. 2. 127 ÖStA KA HKR Wien Reg. B. 146 Föl.: 162v.No.37. 82

Next

/
Thumbnails
Contents