Bujdosné Pap Györgyi et al.: Mozgó frontvonalak. Háború és diplomácia a várháborúk időszakában 1552-1568 - Studia Agriensia 35. (Eger, 2017)
Florin-Nicolae Ardelean: On the Foreign Mercenaries and Early Modern Military Innovations in East Central Europe. Castaldo's Army in Transsylvania and the Banat
Azt hihetnénk, hogy emiatt az oszmán részről tárgyalók bármiféle besorolása nehézségekbe ütközik, de a 13-17. század közötti viszonyokat tekintve elmondhatjuk, hogy a tárgyaló felek oszmán részről állandóságot mutatnak: a partnerek a legfontosabb államférfiak. Ugyanakkor a fenti négy évszázad folyamán az egyes államigazgatási pozíciók tényleges tartalma erősen megváltozott. A 13. századtól a 15. század közepéig a nagyvezír és a vezírek vezették a tárgyalásokat, akik ebben az időszakban még túlnyomórészt a vallástudósok (ulema) köréből kerültek ki. Járatosak voltak az iszlám vallásjogban (saría) és az adminisztratív feladatok ellátásában egyaránt.18 Maguk az oszmánok is az ulema tagjait küldtek követként idegen hatalmakhoz, mivel a sejkeknek rendszerint messze földön magas presztízsük volt, és ismert személyeknek számítottak a muszlim világban.19 Ebben az időszakban a szultán személyesen volt jelen a tárgyalásokon, aktív szerepet játszott. A 15. század közepétől a 16. század végéig továbbra is a nagyvezír és a vezírek számítottak az európaiak legfontosabb konstantinápolyi tárgyalópartnereinek, de ők immár nem az ulema, hanem - II. Mehmed szultán (1451-1481) intézkedéseinek megfelelően - a kapi kulu, vagyis a gyermekadórendszeren keresztül a szerájba került és ott felemelkedett elit részét képezték.20 Ezáltal az Oszmán-házhoz, illetve az őket hatalomra juttató uralkodóhoz voltak hűek. A vezírek, különösen a diplomáciai tárgyalások egyik legfontosabb szereplője, a nagyvezír ebben a korszakban - adminisztratív funkciójuk mellett - elsősorban katonai tapasztalattal bírtak. A korábbi korszakban jellemzőkkel ellentétben, a devsirme-származék nagyvezírek immár nem rendelkeztek autoritással az ulema felett,21 ez a sejh ül-iszlám feladata lett. Vagyis a nagyvezíri hatalom (is) devalválódott. Ebben az időszakban a szultán a diplomáciai tárgyalásokon már csak ceremoniális szerepet játszott, és kizárólag a szerájban folytatták le a megbeszéléseket. Ezáltal a nagyvezír, a vezírek és más fontos funkcionáriusok váltak az uralkodó szemévé és fülévé, ami által befolyásolhatták a döntéshozatali mechanizmust. A16. század végétől a 17. század végéig a legfontosabb tárgyaló immár a nagyvezír, akinek szerepe az előző korszakban tapasztaltnál jelentősebb. Ezt nem rátermettségének vagy személyes szakértelmének köszönhette, hanem bürokratikus szerepének.22 18 Ínalcik 2002.194; Ágoston 2009.235-236. 19 Tadashi 1990. 234. A sejhek (babák, dedék) fontos szerepet töltöttek be a 15. század második feléig az oszmán társadalom vezetésében, együttműködtek az uralkodókkal, kölcsönösen támogatták egymást. Fodor 1998.170-171. 20 Inalcik 2002.195.; Ágoston 2009.236. A 16. században is voltak a palotarendnek nem devsirme rendszeren keresztül bekerült tagjai, a vallási tudósok és a bürokraták között sok szabad születésű muszlim is megtalálható volt, aki beilleszkedett a rendszerbe. Fodor 2001.32. 21 Metin Kunt 1995.752. 22 Bürokratikus szerepének növekedéséről ír Fodor Pál is. Fodor 1992.19. 134
