Bujdosó Pap Györgyi et al.: Várostromok és Közép-Európa Zrínyi Miklós (1620-1664) korában - Studia Agriensia 34. (Eger, 2017)

B. Szabó János: A diversio és distractio stratégiája és az 1663-64. évi oszmán háború. A Zrinyi-Montecuccoli vita hadtörténeti háttere

nyomtatásban Hollandiában.15 Nem véledenül: ennek már az 1554-es bázeli latin kiadása is Orániai Móric unokabátyja, Nassaui Vilmos Lajos, frieslandi helytartó kedvenc olvasmánya volt, aki összehasonlította „Leó császár utasításait más régi írók elszórt tanaival”, és aki „unokaöccsét [Móric herceget] is bevezette kedvenc íróinak tanulmányozásába’’.16

Márpedig a bizánci szerzők a szűkén értelmezett taktikai szintnél sokkal tágabban értelmezték hadügyi traktátusaik spektrumát - nagy gondot fordítva nem csak a nyílt harc megvívásának, hanem azok elkerülésének mikéntjére is, mivel „... az a biztos és hasznos módszer, ha inkább a haditervnek és a haditudománynak köszönhető az ellenség legyőzése - írta Bölcs Leó császár -, mintsem annak, hogy erővel, kézitusában kényszerítjük ki, úgy hogy nyílt csatába bocsátkozunk. Az előbbi ugyanis szellemi tudásbólfakad, aszerint, hogy mennyire ítélt helyesen az ember, az utóbbi azonban mindig csak veszteségek árán éri célját.’’17

Egy kis bizánci hadelmélet: Herakleiosz császár öröksége

Bizánc olyan hadsereget és hadszervezet örökölt Rómától, amely egykor képes és kész is volt jelentős egy helyben vívott, nyílt színi csatában (pugna stataria) szembeszállni és leszámolni ellenfeleivel - akár még az i. sz. 500-as években is.18 Döntő változás e tekintetben épp a 6. század végén következett be: a kiújuló perzsa háborúban a belpolitikai válságoktól, avar és szláv támadásoktól sújtott, több felöl is ostromolt birodalom hadserege úgy tűnik időlegesen elveszítette ezt a képességét. A birodalmi konszolidációra törekvő Herakleiosz császár (610-641) ezért nem a fővárossal szemben rostokló, vagy a megszállt keleti tartományokban állomásozó jelentős erejű perzsa csapatokkal szállt szembe elsőként, hanem hosszú éveken keresztül konzekvensen ezek hátországát, végül pedig már a Mezopotámiában lévő Szasszanida hatalmi centrumokat fenyegette. A túrk (kazár?) szövetségesekre támaszkodó uralkodó következetesen végigvitt stratégiai szintű diverziója, Kisázsia északkeleti részén, illetve, a Kaukázus előterében, Örményországban, végül is eredményes lett. E hadjáratokban a császár újjáteremtette a nyílt harcra is képes bizánci hadsereget, amely 627-ben már a Szasszanidák legfontosabb székhelye, Ktesziphon közelében mért döntő csapást a perzsákra, aminek hatására azoknak fel kellett adniuk a már hosszú ideje megszállt bizánci területeket is.19

15 Angolul már 1554-ben, olaszul pedig 1586-ban jelent meg - Zrínyi könyvtárában egy 1642. évi velencei kiadás volt meg. Hausner 2012.20,102.

16 Fruin 1916. 128., 134.; Orániai Móric a gyakorlatban is ezeket a hadviselési elveket követte, lásd B. Szabó 2017.

17 RAzsó 1974.103.

18 Várady 1961. 211, 243, 257-258.; Boss 1993.; Rance 2005. 424-472.; Magyar nyelven: Galamb 2016.11-30.

19 Howard-Johnston 1999.1 -44.; Mesko 2016.121 -126.; Az események elbeszélése magyarul: Regan 2001.114-187.

202