Bujdosó Pap Györgyi et al.: Várostromok és Közép-Európa Zrínyi Miklós (1620-1664) korában - Studia Agriensia 34. (Eger, 2017)

Gebei Sándor: A Rzeczpospolita "törökellenessége" a 17. század derekán

gazdag ajándékokkal és „békepénz” fizetésének ajánlatával sikerült is leválasztania a kozákok oldaláról (1649,1651,1653), következésképpen a Zaporozsjei Had egyre rosszabb alkupozícióba szorult. A bizonytalan és megbízhatadan szövetséges helyett 1654. január 8/18-án a perejaszlavi nyílt radán (összkozák gyűlésen) Hmelnyickij javaslatára olyan döntés született, hogy a Zaporozsjei Had a moszkvai cár protektorátusa alá adja magát, hűséget fogad a cárnak, a pravoszlávia védelmezőjének szolgál a kozák szabadságok elismerése fejében.11 A januári hűségesküt 1654 márciusában a moszkvai kiváltságlevél adományozása követte, ílymódon a Zaporoszjei Had deklarált területe (határokkal pontosan nem kijelölt!) valamennyi településével és jogállású lakosával elhagyta a lengyel királyságot, cári alattvalóságba kéredzkedett, amit a Romanov-dinasztia második uralkodója, Alekszej Mihajlovics cár (ur. 1645-1676) kegyesen fogadott. Ezt a perejaszlavi-moszkvai jogi aktust a historiográfia hol Ukrajna Oroszországgal való egyesülésének, hol a keleti szlávok újraegyesülésének, hol Ukrajna Oroszországhoz való csatlakozásaként értékelte, értékeli.12 Az értékelés a tényszerűségen mit sem változtat, hiszen a lényeg az, hogy Kelet-Európábán a hatalmi viszonyrendszer radikálisan megváltozott. Az 1634 óta „csendes” lengyelorosz kapcsolatok máris ellenségessé váltak, a Zaporozsjei Had kapcsán kitört az újabb lengyel-orosz háború. Az orosz-kozák katonai fölényre - természetes módon - „az örök ellenséggel” való összefogás, a lengyel-tatár koalíció volt a válasz. Ez a politikai és katonai csoportosulás 1667-ig változatlan maradt, a Krími Kánság a Rzeczpospolita szövetségesévé lépett elő.

A cár és a hetman seregeinek együttes (a Pripjaty folyótól északra fekvő Dél-Litvániában), de külön-külön is folytatott sikeres hadiakciói Svédországot a könnyű „lengyel zsákmányra” vonzották. 1655-ben X. Károly Gusztáv csapatai két irányból, Svéd-Pomerániából (Stettin/Szczecin) és Svéd-Livóniából (Riga) zúdultak az összeomlás szélére jutott Rzeczpospolitára. A svédek három hónap alatt (1655 júliusa és októbere között) elfoglalták a fővárosokat, Vilnót (Wilnát, Vilniust), Varsót, Krakkót, János Kázmér király menekülni kényszerült. Birodalmi herceg lévén, a Német-római Birodalom tartományában, Sziléziában talált menedéket. 1655-1656 fordulóján úgy látszott, hogy menthetetlen a Rzeczpospolita!13 X. Károly Gusztáv már a lengyel koronára áhítozott, de a lengyelek az alkotmányukkal védekezve,

11 Akti JUZR X. 291-306., Vosszojegyinyenyije III. 1954. 460-461, Dokumenti Hmel’nyickovo. 1961.323-325, Perejaszlavs’ka raaa. 2003.91-155.

12 Perejaszlavs'ka rada. 2003. 156-218,463-523,605-652. A jelenlegi ukrán nemzeti történetírás úgy tekint a Rzeczpospolitára is, Oroszországra is, mint olyan nagyhatalmakra, amelyek a független Ukrajna, a nemzetállam létrejöttét megakadályozták a 17. században. Idevágó szakirodalom pl.: SZMOLIJ—SZTYEPANKOV 1999.

13 MyczAK 2004. 109-265. Lásd még Wimmer hadtörténeti feldolgozásait: Wimmer 1965, Wimmer 1973.

142